Poszt ITT

Darvasi: Amikor a nő kimarad

Darvasi László
Darvasi László

író. 2017. 09. 21. 17:05

És ahol már fillér sincsen, onnan a nő kimosolyog mégis. Szempilla 529.
Korábban a témában:

Úgy alakult, férfiakról kell szólnunk. Ketten vagyunk. Mi a hét adott napjának délelőttjét együtt töltjük el, maszatolás, kinyilatkoztatás, reform, forradalom, minden artikulálódik a jelölt időpontban, de koncentrálni kell. Lényegre törőnek kell lenni. Úgy van, hogy találkozunk az értekezlet előtt, és megbeszéljük. Hogy mit? Mindent, ez nyugodtan kijelenthető. Az egészet. Az összest. Az irodalmi életet, politikát, a magyar színházak finom, hínáros belvilágát, a pályatársakat, azok esendőségét, főműveket és alműveket, az aktuális szülői relációkat, Szegvárt, Törökszentmiklóst, igen, Újlipót tündérkertjét is. Így megy hétről hétre, kis sör mellett. Hölgyeim és Uraim, tisztelt nagyérdemű, láthatják, százhárom méternyi sétatávon, illetve nyolc metró megállónyi úton megbeszélhető, kitárgyalható a mindenség.

Bocsánat, feledtünk valamit. A társat. A nőt.

Mert az a kérdés, hogy miként van, lesz jelen a másik, mert jelen lesz. Olyan nincs, hogy e csütörtöki délelőttön, hóban, esőben, sárban, értekezletre igyekezve, a nő ne kerülne szóba.

Migrén, csók, mosogatás, ruhavásárlás, diéta. Szóba kerül.

Mindig és mindig. Viszont! Figyeltünk. Azon a napon, a legutóbbin, pedig voltak fények, selymesek, a Lehel piac hajóját mintha Klee festette volna a meghitt Váci út másik oldalára, nem került szóba. Illesztgettük az állításokat időjárásról, Berlinről, gyerek musicalról, a nemzeti klasszikus könyvtár c. összeállítás új fölfedezettjéről, és aztán, ahogy szokta, tovarepült a szárnyas idő a lovával. Gebéjével. Jók vagyunk elmúlásban, tudjuk, meddig szabad feszíteni. Mi – én – azon morfondíroztunk, aznap valahogyan tényleg kimaradt a nő. Nem volt szó róla. Se így, aggodalommal, szeretettel, megértően, se úgy, méltatlankodva, félelemmel. Kimaradt, na. Édes öregem, gombolkozzál be, húzd a szemedbe a simléderest, ki tud maradni a nő. Szabály, hogy mindig benne kell neki lennie?! Hol van előírva?! Alkotmány? Melyik?!

A hímtulkoké, aki a nőt hímtag táncoltatásra és édesanyai teendők végett tarják?!

Nő, ne nyüzsögj, váci püspökség, ámen?! Időnk letelt, megbeszéltük, amit lehetett, nő nem lett téma, kimaradt, a Két korsóban is csak agg, hímzett hímek támasztottak porcos könyökkel, amikor a társunk elővette a pénztárcáját, ő fizet. Így szokott lenni. Megosztjuk. Most ő, holnap mi. A pénztárcát kipattintotta. Nézett bele. Hosszan nézett, hajolt. Aztán tagoltan szólt.

Mindig, ismétlem, mindig mondom neki, szépen kérem, könyörgök, ha kivesz, szóljon.

Mi meg arra gondoltunk, mindet kivette. És ahol már fillér sincsen, onnan a nő kimosolyog mégis.

Kiemelt kép: Klee: Senecio című festménye

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.