Poszt ITT

Darvasi: Házasságkötés

Húzzák föl a karikagyűrűt, amit örökké kell hordani. Puszi.

Darvasi mostantól nálunk szempillázik

A Szív Ernőként is ismert író Szempilla sorozatában 525 tárca jelent meg a Kisalföldben és Délmagyarországban. Mától minden csütörtökön a 24.hu oldalán olvashatjuk őt. Szóval itt az első, illetve ötszázhuszonhatodik szempillanat. Örvendezünk nagyon.

Ki állíthatja, hogy közhelyek nélkül lehetséges élni? Hogy valamely giccs nem érhet annyit, mint édesanyánk legkreatívabb gondolata a mosókonyhában. Nyilván így volt ezzel az ifjú anyakönyvvezető hölgy is, aki, mint később a tudtunkra adta, élete legnagyobb sikerét érte el, volt taps, volt bravó, és az az ordítás, amikor egy eltartott, feszült pillanat után kitört a népből március idusa. A barátaink esküdtek. Ragyogott az ég, százhárom szeplő volt a két koszorús lány pofikáján, valaki hozott egy újfundlandit is, az óriás libanoni kaktuszhoz kötötték. Az egyik anyuka, idős néni már, csaknem elájult, valahonnan kapott egy krémest, nem is akármilyet, kilónyi volt saccra, francia.

A lányos apuka szeme villogásából láttuk, kutatja a pezsgőt. Meg is találta. Finoman oldalazott az asztalhoz, profi volt, két pohárral hajtott le nyomban, senki nem vette észre. Valahol egy közszolgálati adó mondta a híreket, már-már migránsokat kerestünk a kicsiny gyülekezetben, mindenesetre Judit, mert így hívták az anyakönyvvezetőt, már csilingelt a fényes kis szájával. Nem csodálkoztunk, hogy a szemét lehunyja közben. Hogy átéli teljes lelkével az üzenetet, a tanácsot, a lelki hamupogácsa átadását,

és csak néha dörzsöli meg cipője orrával a másik lábának szépen hajló vádliját.

Ilyeneket mondott: Most aztán összeköti életét két ifjú ember, meg hogy eddig volt a fiatalság, de beköszöntött a felnőtt kor. Most nem csak az ifjú pár, de családok is egybe kelnek. Tiszta szeretet, bizalom, boldogság, holtomiglan holtodiglan, illetve a karikagyűrű. Húzzák föl a karikagyűrűt, amit örökké kell hordani. Puszi. Amikor az ifjú pár megcsókolta egymást, előbb egy hosszú, mélyről jövő sóhajt engedett ki magából az ünnepi társulat, a sóhaj mélyült, hörgésszerű gurgulázássá váltott, hogy aztán kitörjön, akár egy árvíz, a mindent elsöprő nagy, önfeledt röhögés.

Judit, a fiatal anyakönyvvezető ekkor nyitotta ki a szemét. Bámult a határtalan önfeledtségre. Mígnem az ifjú férj tanúja, Péter, aki ca. olyan idős volt, mint mi, tehát látta még a fiatal Branikovicsot játszani, odasúgta a kagylós, kicsi fülébe. Szépen beszélt, Juditka. Okosan is. A szív szakadt meg csaknem, és áfástól. És az se baj, hogy ezek itt, és az ifjú párra mutatott, harminckét éve élnek együtt. A karikagyűrűt viszont le kell vetetnem róluk, mert az a miénk. Drága feleségem botrányt csinálna, ha a nászéjszakájuk előtt nem kapná vissza.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik