Poszt ITT

A Föld nem lapos, hanem Soros

A laposföld-hívő őrült? És Balog miniszter? És Orbán?

A laposföld-hívőket őrültnek nevezni és kiröhögni egyszerűbb, mint szembenézni azzal, miért lehet sikeres egy ilyen elmélet a XXI. században. Ráadásul a politikai vezetők legalább ilyen vad tanokat terjesztenek.

Számos lenyűgöző konteó van forgalomban, a galaktikus föderációtól az alakváltó gyíkembereken át addig az elméletig, hogy az embert a Marson tervezték. A laposföld-elmélet annyiban különleges, hogy a fizika eddig ismert törvényeinek többségét simán a kukába dobja, azokkal együtt, amiket a hétköznapi tapasztalat is igazol;

szerintük nincs tömegvonzás, nincsenek műholdak, nincs Déli-sark meg Egyenlítő, minden térkép hamis, és aki mást mond, az hazudik.

Mindez annyira bizarr, hogy tán épp ebben rejlik az ereje és hihetetlen népszerűsége.

Nemrég interjút készítettem a mozgalom magyarországi vezéralakjaival. Az olvasók többsége „LOL, szétröhögtem az agyam ezeken az őrülteken” típusú reakciót produkált, mások a „szomorú, hogy itt tartunk” hangulatba álltak bele, és  akadtak – általam kérdezett tudósok között is –, akik szerint egy ilyen elmélet terjedése csupán annak köszönhető, hogy a média „felfújja”. (Rögzítsük: egy extrém paratudományos mozgalomról, mely rövid idő alatt rengeteg hívet szerzett, és rövidesen akár népszerű vallássá is válhat, a médiának be kell számolni. És, igen, meg kell szólaltatni az elmélet híveit, már csak a tisztesség kedvéért is. A közösségi felületeken amúgy is kontroll nélkül áradnak a legvadabb tanítások, de a mainstream sajtó legalább összevetheti ezeket tudományos ellenérvekkel.)

Amikor a lapos földesek kapcsán egy csillagásszal cseteltem, így fakadt ki:

Jaj, nehogy már a XXI. században bizonyítani kelljen, hogy a Föld nem lapos!

Hát, kedves csillagászok, fizikusok és geomorfológusok: úgy látszik, ezt a XXI. században újra bizonyítani kell. A paratudomány nem vicc, hanem kihívás. Nem valószínű, hogy egy igazi konteóhívő meggyőzhető, de kitartó felvilágosító munkával talán fékezhető az összeesküvés-elméletek terjedése.

S hát a laposföld-elmélet diadalútja arra is figyelmeztet, hogy túl nagy őrültség nem létezik; megfelelő helyen, időben és tálalásban bármilyen téveszme képes tömegeket meghódítani.

Egyszerű dolog a lapos földeseket őrültnek nevezni és kiröhögni. Egyszerűbb, mint szembenézni az elmélet sikere mögötti tényekkel. A konteóhívők olyan korok gyermekei, melyekben az alapvető társadalmi konszenzusok elmállottak, helyettük dühös szembenállások alakultak ki, világnézeti táborok, amelyek nem meg-, hanem legyőzni akarják egymást. A konteók közös nevezője, hogy a világ nem olyan, amilyennek a hivatalos leírásokból ismerhetjük; létezik egy rejtett igazság, amit a háttérhatalom próbál eltitkolni, de a kevés kiválasztott átlát a szitán. A kiválasztottak küldetése, hogy felébresszék az emberiséget. A konteós üdvtan szerint közel a nagy pillanat, amikor lehull a lepel, és egyértelmű lesz, hogy a megvilágosodottaknak volt igazuk.

Nekem úgy tűnt:

lapos földesnek lenni nem őrültség, vagyis nem betegség, bár kétségtelenül tudatállapot. Méghozzá boldog tudatállapot, amelyben a kínzó kérdések  elillannak, végre minden apró részlet összeáll és lelkesítő értelmet nyer.

Fotó: Thinkstock

És mindez egyáltalán nem új dolog. Az egész modern kort ugyanígy jellemezte a kétkedés abban, amit az úgynevezett „elit” állít, és a hit abban, ami alternatívaként elképzelhető, legyenek azok akár ordas ideológiák. Mind a bolsevizmus, mind a nácizmus háttérhatalmi összeesküvések ellen hirdetett harcot, sajátos valóságképet helyezett „az elit hazugságaival” szembe.

A Harmadik Birodalom hívei sem őrültek voltak,  hanem olyan kollektív tudatállapotba kerültek, melyben  a dolgok megfordultak: a valóság vált hazugsággá és viszont, kognitív és erkölcsi értelemben egyaránt. (Többek között Hannah Arendt jegyzi meg a magyarországi deportálásokat bonyolító Adolf Eichmann jeruzsálemi pere kapcsán, hogy ebben a kollektív tudatállapotban a Führer akarata, vagyis a pusztítás volt a legfőbb erény, és a részvét,  az irgalmasság számított kísértésnek.)

A posztmodern reakció pedig az, hogy nincs teljes, tőlünk független és megismerhető igazság, csak narratívák léteznek, s ezek annyiban „igazak”, amennyiben a saját szabályaiknak megfelelnek. Hát a laposföld-teória pont ilyen. Olyannyira, hogy egy csavarral integrálja a lehetséges ellenérveket. Az elméletbe eleve beépült, hogy a gonosz és/vagy tudatlan ellenség majd megpróbálja cáfolni, így a hívek számára a cáfolat nem más, mint a rendszer igazságának bizonyítéka. Az ellenvélemény aljas támadás, a jól feltett kérdés kötözködés, a tudományos bizonyíték hazugság.

Ha egy igazi lapos földest fölviszel az űrbe, és megmutatod, hogy néz ki a Föld, azt fogja rá mondani, hogy szánalmas manipuláció.

Esetleg meg is kérdezi, vajon miért akarod ilyen kétségbeesetten elhitetni a gömbföldes mesédet.

Ha forszírozod a vitát, az ellenség embere vagy; ha abbahagyod a vitát, megfutamodtál az igazság elől.

Persze a laposföld-elmélet, ha jobban megnézzük, nem a Föld alakjáról szól, hanem a  szociális és metafizikai félelemről, megrendítő ismerethiányról, az intézmények és egyéb „hivatalos” dolgok  iránti bizalomvesztésről. És, attól tartok, ezek a félelmek és bizalmatlanságok sok vonatkozásban érthetőek, sőt  jogosak.

Mert bizony léteznek gőgös elitek, akikkel szemben az emberek zöme alávetettnek, becsapottnak és megalázottnak érzi magát.

Ezt az állapotot aztán nemcsak útszéli sarlatánok lovagolják meg, hanem maga az elit is, de mennyire.

Megnyugodhatunk afelől, hogy a laposföld-elméletnek nincs, vélhetően nem is lesz politikai képviselete (az amerikai elnökről felröppent, hogy laposföld-hívő is, de ez történetesen hamisnak bizonyult). Ugyanakkor  a tények utáni, minden bizonytalan világban nem kevésbé vad elméleteket vallanak országvezető politikusok és híveik. Például a liberális világuralmi törekvésekről, amelynek célja, hogy a nemzetnek még a fogalmát is kiiktassák, betiltsák a vallást, felszámolják a családokat és megszüntessék a biológiai nemeket.

Ha ez ellen érvelsz, az ellenség embere vagy, q.o.d.

A lapos földesek azt állítják, hogy a Vatikán a zsidóságon keresztül irányítja a világot,  Trump elnök meg azt állítja, hogy a globális felmelegedés nem tudományos tény, hanem egy olyan trükk, amit a kínaiak találtak ki, hogy ezzel lehetetlenítsék el Amerikát. („The concept of global warming  was created by and for the Chinese to make U.S manufacturing non-competetive.”)

Amikor egy autószerelő polgártársunk arról posztol, hogy nem volt Holdra-szállás, az szomorú dolog. És ha az úgynevezett emberi erőforrások minisztere állítja, hogy Magyarországról nem deportáltak cigányokat a vészkorszakban, az mi?

Fotó: Thinkstock

Ha riasztónak tartjuk, hogy népes Facebook-csoportok szerint a háborúkat pénzemberek irányítják „a háttérből”, akkor minek tartsuk a magyar kormány álláspontját, miszerint Soros György irányítja az Európai Uniót, ő szervezi „a háttérből” a menekültáradatot, mert pontosan eltervezte, hová mennyit fog letelepíteni, hogy iszlamizálhassa Európát, és ezért van neki útban Magyarország?

Ezt az elméletet nem néhány ezren, hanem több millióan hiszik ma el országszerte. Ahogy a szabadkőműves-bilderberges összeesküvést, a „fehér keresztény faj” (sic!) kiválasztott voltát, és azt az elbeszélést, miszerint az emberi történelem a magyar nemzet és a tuggyukkik harcáról szól, amihez az aktuális miniszterelnök tudatosan szállítja a muníciót.

Az ellenvélemény itt is aljas támadás, a jól feltett kérdés kötözködés, a cáfolat hazugság.

Ki-ki eldöntheti, mindezt szórakoztatónak, riasztónak, vagy épp szomorúnak tartja. Nekem, ha a jelenkori politikai összeesküvés-elméletek lehetséges következményeire gondolok, nincs kedvem nevetni.

És nem a laposföld-hívők tűnnek igazán félelmetesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik