Poszt ITT

Amikor az állam apa lesz, elveszik a demokrácia

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2017. 06. 13. 14:59

Korábban a témában:

Az adótanácsadók meg a könyvelők egyesületei már tiltakoztak az ellen, hogy a NAV készítse el a vállalkozók adóbevallását is, amire mondhatjuk, hogy egyikük okoskodik, a másikuknak meg érdekében áll a tiltakozás, de ha megnézzük az érveiket akár meg is nyugodhatunk. Egyik cég sem bólintana rá ugyanis automatikusan egy NAV-os verzióra, hiszen maga tudja, mire, hogyan tud például ÁFÁ-t visszaigényelni, következésképp, úgyis elkészíttetné maga is az adóbevallását. Másképp hogy is tudná leellenőrizni és kiegészíteni a NAV által elkészítettet? A hozzáértők amellett érvelnek: a NAV gyakorlatilag még ha akarná sem tudná megcsinálni a vállalkozók beadványait.

Akkor miért? Miért röppentek fel ilyen hírek? Nekem van egy rossz- meg egy jóindulatú feltételezésem. Kezdjük a jóindulatú verzióval: sikeres projekt volt, hogy a NAV készítette el a magánemberek beadványait.

Nem hogy söralátét nem kellett, de semmi sem. Az állampolgár hálás volt, mert a közigazgatás végre segítette és nem akadályozta, a bürokrácia helyes célt szolgált, az informatikai lehetőségeket pedig kihasználták. A sikeren felbuzdulva jött egy amatőr politikus és bedobta a  kiterjesztés ötletét, örüljenek a vállalkozók is.

A rosszindulatú feltételezés viszont az, hogy jött a politikus a grandiózus énjével – avagy a politikai tanácsadó, aki tanult pszichológiát – és machiavellista szándékkal tette meg javaslatát. Hadd legyenek a polgárok minél inkább ráutalva az államra, mert akkor lesznek hálásak az uralkodónak.  Machiavelli olyan megoldásokat keresett mindig hatalma megtartásához, melynek során a nép gyermeki szintű gondolkodásban tartható és irányítása nélkülözhetetlenné válik.

Amikor az állam – vagy egy államfő, egy polgármester – átveszi az apaszerepet, és ezt széles tömegek fogadják el, akkor a valódi demokrácia meg is szűnik, és helyébe lép a fejedelem.

Az Egyesült Államokban progresszív javaslatnak számít – mert ott is napirenden ez az elképzelés –, hogy az állam készítse el a magánszemélyek adóbevallását, de ott a polgárok autonómak, s rengeteg autonóm közösség létezik. Az emberek többsége nem is egynek a tagja, vagyis nincs olyan veszély, hogy kialakulna egy paternalista rendszer. Nálunk ennek megvan a veszélye, mert az elvárás is létezik. Ne kelljen a közszolgálati televízió számára külön előfizetési díjat fizetni – Medgyessy vezette be, hogy népszerű legyen -, de máris nem magunkénak érezzük a televíziót, és roppant könnyű aztán politikai befolyás alá vonni, hisz úgysem a mi pénzünkből finanszírozzák működését. Ha külön kellene fizetni rá, kevésbé lennénk megértőek, mikor nem kiegyensúlyozott a hírtevékenység.

adóbevallás (adóbevallás)
Fotó: MTI / Beliczay László

Amikor az állam csinál valamit, nem tudatosul bennünk, hogy azt a mi forrásainkból teszi, és így csökkennek is az elvárásaink.

A szocialista rendszer mutatta meg ennek a lélektani összefüggésnek a szélső pólusát. A fizetéseken, ami a dolgozók zsebébe kerültek nem volt feltüntetve semmilyen adó. Úgy tűnt, mintha minden ami van, egészségügyi ellátás, oktatás, televízió-rádió, az állam jóvoltából, pontosabban a párt jóvoltából lenne. Emlékszem, gyerekként a Szabad Európa Rádióban hallottam egyszer egy beszélgetést arról, hogy ez mennyire hamis, és hogy nem véletlen csinálják így, mert ha látnák az emberek mennyit vonnak le a fizetésükből, ahogy ez Nyugaton megy, máris megváltoznának az elvárásaik.

Az elvonást, és a közcélokra való újraelosztást redisztribúciónak nevezi a szakirodalom, és egy világhírű magyar tudós írt erről először. Polányi Károly egész munkássága bekerült a nemzetközi tudományos élet körforgásába. Ő egy afrikai társadalomról is írt egy könyvet, egy bizonyos Dahomeyről, ahol a király minden zsákmányt, termést begyűjtött, majd saját szempontjai szerint osztotta szét. Ezzel maximalizálta hatalmát, mert úgy tűnt, mindennek ami jó, ő a forrása. Valójában e modell szerint működött később a szocializmus is.

Az, hogy a NAV idén elkészítette az adóbevallásom, és csak az ügyfélkapun kellett kipipálnom egy mezőt, bennem is a hála érzetét váltotta ki. Egy gonddal kevesebb. S talán ettől még megmarad a tudatosságom és a közpénzek elköltése iránti elvárásom. Ám a vállalkozások jól bejáratott csatornákon számolják el adóforintjaikat, és ha meg akarjuk tudni miként segíthetne az állam a cégeknek, ha nagyon akar, érdemes a fentebb említett civil szervezetek javaslataira odafigyelni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.