Falhoz állítottak, felénk néznek a puskák, de nem hisszük, amit látunk

Büszkén köpi a Fidelitas a képünkbe, hogy bibibí, mi is csinálunk plakátkampányt a sátáni Soros és a csúnya Simicska ellen, mi is kitesszük a mi posztereinket, nehogy má’ csak a mi szuperhőseink legyenek megpörgetve.

Mert nekünk fáj ez a hazug kampány, amit ezek a szarháziak (vagy hazaárulók) az igaz lelkek, a nagy hazafiak ellen folytatnak. Kapott százmilliót a Fidelitas a hecckampányra, nem mástól, mint pártunktól (és kormányunktól). Százmillió, mi az, ha a harcukról van szó, az igazság kereszteshadjáratáról. Közpénzből, mint ezt a fejünkbe verték, semmi se drága. Mi az a százmillió, ha az agyak kitisztításáról van szó?

Fröcsögött eddig a kormányoldal a Jobbik kampányáról, hát most belefognak egy ugyanolyanba. Azt persze nem tudom, indultak-e, mondjuk, becsületsértési perek a Jobbik kampánya kapcsán, mert az karakán válasz lenne. Azok nélkül – ezt talán nem olyan nehéz belátni – még azt hihetné az egyszeri állampolgár, hogy csak az a probléma, hogy kiteregették a piszkos alsógatyát, nem maga a szenny. (Ez olyan, mint amin amúgy szintén nagyon nevetek, amikor azt hallom, mekkora durvaság, meg kell állítani Sorost, aki a korrupció elleni tüntetéseket „finanszírozta” Romániában. Így, ahogy írom. Nem a korrupció a baj, hanem a finanszírozás.)

Illetve azt mondom: a per válasz lenne. (Bár ki tudja, a nagy független bíróságok idején hogy futna le egy ilyen…). Így az egész óvodai csörte, én is visszacsapok,  hasonló eszközökkel, ha te megdobtál homokkal, és is gyúrok egy sárlabdát. És nekem segít az óvóbácsi is. Hogy a képlet még tisztességesebb (és pártunkra és kormányunkra még jellemzőbb legyen, mintegy lecke tisztességből és tartásból), a balhét elvitetik a kisfidesszel, a Fidelitasszal. Bravó, nagyformátumú gesztus, olyan, mint az egész kormányzásuk.

Jól tele lesz hát plakátolva az ország, a brüsszeles agyszaggatás mellé épp illeni fognak. Hamarosan úgyis csak önkormányzati engedéllyel lehet majd bármit kitenni, szóval coki ellenzék, coki Kétfarkúak, nem fogtok ti már összedobálni semmire, ezt is megoldjuk erővel és a ti pénzetekkel.

Addig meg igyekszünk mindent ellepni. Hogy valóban befedjen titeket a trágya. Mifelénk, mint látjuk, már most is sok minden előfordulhat, csak hogy kedvenc milliárdosunk cuki kis szófordulatával éljünk. És ne higgyük, hogy nem fognak még sokmindenebbek is előfordulni. Ami előfordulhat, az elő is fordul, ezt kezdik alaposan beleverni a koponyánkba. Mert mi gátolná mindezt? Talán esetleg a jog? A törvények? Ugye, hogy ezen már a keményen dolgozó kisember – azaz vezérünk kedveskedve – na jó, mélységesen megalázóan – így becézett – bólogató bázisa is felkacag. De, persze, ki mit ért kemény munka alatt. Egy év leforgása alatt százmilliárddal beljebb kerülni feltételez némi keménységet, már ha nem is a reggeli kelések, a kifáradás vagy a hangyaszorgalom, hanem sokkal inkább az arcbőr tekintetében.

Én annyira jóindulatú vagyok még mindig, már magam sem értem, tényleg. Komolyan: a falhoz vagyunk állítva, felénk néznek a kivégzőink puskával a kezünkben, és még mindig nem hisszük a valóságot, pislogunk, hátha jön a kacagás, hogy ez csak egy forgatás, semmi gond, nem az életünk a tét.

Persze, ha már forgatás, maximum az Orbitális Orbanisztáni Átbaszás realityje ez, csak éppen nem tudunk csatornát váltani, ez a közszolgálati, csak ez jön be folyton. Ráadásul mi dobjuk össze napra nap a rávalót.

De hogy miből áll mesés naivitásom? Hogy még most is nézem, mi lehet a mögöttes pszichológiája az egésznek. Hadoválok projekcióról, kiélt kisebbségi érzésekről, törpék nagyravágyásáról. Értekezem arról, hogy milyen érdekes az új plakátügy is, hogy persze beteg dolog, rád testálják a saját bűneiket, hát nem látják, hogy ez zsákutca és a lepel hamarost lehull?

Aztán meredek csak magam elé, hogy nem kell a magyarázat és nem kell a felmentő orvoslélektani elemzés: az egész tudatos és undorító, a legmocskosabb manipuláció.