Poszt ITT

Dr. Gyarmati Andrea: Édesanyám, ma vagy 90 éves

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2017. 04. 03. 07:30

Azt mondtad a hetvenediken, ez már olyan sok, hogy nem érdemes ünnepelni. Eltelt azóta húsz év, és mi, a családod és a kiterjedt baráti köröd minden évben lelkesen megünnepeljük a születésnapodat, mert megérdemled.

Elfáradtam Anduka,- mondtad néhány napja, és hidd el, nem jó ezt hallani, de megértem. Hosszú, szép, sikeres és küzdelmes évek, állnak mögötted.

A torta, a virág és az ajándék mellé én még ezt az írást adnám a kilencvenedikre, remélve azt, hogy az emlékezés boldoggá tesz. Rozi, Móci, Iza, Apu és a magam nevében köszönünk mindent Anyu. Isten éltessen!!!

Anyu és Apu

A családomat mindennek lehet nevezni, csak átlagosnak nem. Se szeri, se száma a bajnoki érmeknek, a világcsúcsoknak, a gólkirályságnak, és ha kicsit és épp csupán egy kicsit még a közvetlen baráti kört, vagy ha úgy jobban tetszik, a nem vér szerinti, pusztán a választott családomat is belekalkulálom, jószerével egy egyszerű vasárnapi ebédnél is akár nyolc-tíz olimpiai bajnok ült az asztalnál.

Van ennek nem kevés előnye, mert  jó a minta, az elvárással sincs baj, és rengeteg nagyon mulatságos történet is adódott belőle. Mint például ez, amit most elmesélnék.

Tízéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Én nagy drámaként éltem meg az egész történetet, nem igazán értettem, mi történik velünk, de elég hamar beállt egy elviselhető helyzet. Akkoriban nem volt olyan mindennapos a válás, mint manapság. Nem igazán tudtam kivel megbeszélni, hogy mondjuk valamelyik barátnőm vagy osztálytársam miképpen vészelte át a helyzetet. Magányosnak éreztem magam.

Székely Éva, Gyarmati Dezső (Forrás: Gyarmati Andrea)

Aztán úgy alakult, hogy leszámítva azt, hogy Apu nem aludt otthon, olyan nagyon sokat nem változott az életünk.

Jó, ebben természetesen nem kis része volt az uszodának, ahol mindannyian elég sokat és mondhatni rendszeresen előfordultunk.

Apu egyébként is, amíg még házasok voltak is, jóval később érkezett meg este a vízilabdaedzések után, mint ahogy nekem le kellett feküdnöm.

A szüleim tehát naponta találkoztak az uszodában és egyébként is. Szoros kapcsolatban maradtak. Mondhatni jó barátságban, és szeretetteljes viszonyban.

Legalábbis én akkor így éltem meg az egészet. Ma már, felnőtt fejjel azt gondolom, biztos akadtak feszültségek, hiszen Apu újranősült, lett másik kislánya is később, de ha volt is ebből feszültség, engem, hogy úgy mondjam, megkíméltek.

Hosszú ideig tetszelegtem magamnak abban a szerepben, hogy a szüleim miattam vannak jóban. Hogy nekem ne legyen rossz, azért ilyen kellemes a kettőjük közötti kapcsolat, de ez nagyon nem fedi a valóságot.

Szerették egymást, és ez akkor sem változott, amikor úgy alakult, nem együtt élik le az életüket. Szerették egymást, és mint mindenki, aki közel van egy másik emberhez, olykor a falra másztak egymástól. Ez nem ritkán nagyon mulatságos helyzeteket generált.

Elváltak, de nem csupán az uszodai találkozások miatt, napi kapcsolatban voltak. Összekötöttem őket én is persze, de leginkább a közös múlt, a sport és köre volt a kötőanyag. Értették egymást félszavakból, még ha gyakran elég eltérő volt is valamiről a véleményük.

Nem csak én nőttem föl, már Móci is bőven felnőtt volt. Elég jól szórakoztunk általában, persze csak egymást közt, kettőjük nem mindennapi viszonyán.

Olykor Anyu bepöccent, és közölte, soha többet nem engedi be Aput az ajtón. Ez a harag, amely néha jogos volt, ám épp olyan gyakran jogtalan, másnapra általában elpárolgott.

Mondom, csendesen mulattunk mi kis szemtelen leszármazottak az ősök játszmáin.

Voltak például standard történések. Mondok egyet, hogy érthető legyen, amiről beszélek.

Anyu hajnalok hajnalán felserkent, és elment úszni. Épp nyolc óra tájban végzett a napi penzummal. Valahogy pont akkor támadt Apunak halaszthatatlan elintéznivalója az uszodában. Minden reggel, mintegy „véletlenül” összefutottak a Komi előcsarnokában. Édesanyám sose vezetett, mert rosszul látott és félt, Apu meg gyakorlatilag össze volt gyógyulva a kocsijával. Mindez rendben is lenne, ám Anyu rögtön rácuppant, hogy vinné Apu haza, ha már ilyen szerencsésen összetalálkoztak. Már ezen elég sokat  mulattunk, mert annyira átlátszó volt és kedves.

Na szóval, hazafurikázás, és ha már úgy adódott, kap Apu egy kávét is. Beszélgetnek, mindig van miről. A sport, az uszoda világa ad nem kevés témát, és rendben van, ne legyünk igazságtalanok, Mócika és én is a megbeszélendő „dolgok”  közé tartozunk. Néha úgy éreztem, kicsit túlságosan is gyakran, de ez egy másik téma.

Általában tíz körül kerültem olyan helyzetbe, hogy fel tudtam hívni Anyut. – Mi a helyzet, hogy vagy, mi újság? – szól a kérdés, és mint egy lakmuszpapír, olyan a válasz, függően attól, hogy teljes-e ez egyetértés és a harmónia, vagy éppen konfliktus adódik.

Variációk egy témára

Ha minden rendben van, Anyu fuvolázik. – Itt van Apu – mondja – képzeld, épp összefutottunk az előcsarnokban (aha!), és hazahozott. Olyan rendes. Most kávéztunk, jól vagyunk. Majd nemsokára elmegy a dolgára. – Jól van – mondom –, örülök, hogy jól vagytok, puszilom Aput is.

Ám ha gond van, a történet a következőképpen interpretálódik. – Most dobtam ki Apádat, mert képzeld, utánam jött az uszodába, na jó, megengedtem hogy hazahozzon (ő királyi méltóságát), aztán felkísért, megitta a maradék kávémat, és képes volt még használni a vécét is. Mit szólsz hozzá?

Általában igyekeztem nem megnyilvánulni és véleményezni a dolgaikat, mivel elég hullámzó volt a helyzet.

Azt azonban, hogy ez a két ember, akit a sors a szüleimnek rendelt, szeretik egymást, akárhogyan is szólt a reggeli beszámoló, mindig éreztem, és ez jó érzés volt.

Apu elment, nehezen, hosszú betegség után, és édesanyám gyakran panaszkodik, hol indulatosan, hol szomorúan, hogy: – Apád itt hagyott. Talán csak előre ment, elrendezni a dolgokat – mondja néha, és nem igazán tudom, engem próbál-e megnyugtatni, vagy saját magát.

Sokszor gondolkoztam rajta, vajon mi is a szerelem. Néha megtalálom a megfelelő választ, néha nem, de abban egészen biztos vagyok, ha ilyen kötés marad a síron túl is, az szerelem, még ha nem is azon a módon, ahogy a filmek ábrázolják. És örülök annak, hogy így érzem.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.