Poszt ITT

Dr. Gyarmati Andrea: Ki ural kit?

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2017. 02. 01. 09:45

Korábban a témában:

Ülök a kocsiban. Szól a rádió. Évek óta rádiózok vezetés közben, igaz, változik a rádióállomás. Változott, ahogy a világ is körülöttem. Valaha nagy Petőfi Rádió-rajongó voltam. Amikor elkezdtem körzeti orvosként dolgozni, jó volt, hogy miközben megyek egyik betegtől a másikhoz, emberi hangokat hallok.

Úgy adódott, most éppen nem lényeges, miért is, hogy sokat vagyok egyedül. A hangok pedig mindig is jók voltak az egyedüllét ellen.

Amikor kicsi lány koromban a szüleim elváltak, és Anyu nagylányt akart faragni belőlem, néha 30-40 percre otthon hagyott egyedül. Féltem. Talán leginkább azért, mert édesanyám állandóan mindent bezárt és folyton rettegett a betörőktől. A mai fejemmel azt gondolom, nekem magamnak eszembe sem jutott volna félni, de mivel imádott anyukám rettegett, átvettem a félelmeit.

Elmegyek egy rövid időre, Anduka,  meg kell beszélnem valakivel valamit. Sietek haza – mondta, és már nem is volt a lakásban.

Nagyon féltem, hogy mitől, arra nem emlékszem csak arra, kuksoltam a szobámban, és hallgattam a neszeket. Nem volt késő, és a ház, ahol laktunk és én ma is lakom, öt emeletes, tele emberekkel, reális veszély nem állt fenn. Ettől persze sose félünk kevésbé, sőt talán épp az irreális veszélyek a legfélelmetesebbek.

Volt egy kisrádióm. Azt hiszem, kínomban kapcsoltam be, hogy teljen az idő. Mély férfihang szól a hangszóróból. Az a fajta, ami később is mindig nagy hatással volt rám.

Gondolat – mondta – a Rádió Irodalmi Lapja. És hozzá az idézetet is:

Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes

– nem is tudtam akkor, hogy ez József Attila.

Csak szép volt, és nagyon egybecsengett azzal, amit, ha szabad így fogalmaznom, az anyatejjel együtt szívtam magamba. E vonal mentén élt a családom. Pontosan és szépen, de hiszen az élsport épp erről szól, hogy mindezt készségszinten megtanulod. Vagy másfelé visz az utad, és nem leszel híres-neves nagy sportoló. Most persze nem erről akarok mesélni, épp csak eszembe jutott.

Szóval rádió és a Gondolat, és az idézet. A műsor jó volt. Rögtön az első  belehallgatáskor is. És – ez volt a lényeg – nem éreztem magam egyedül. Bejöttek a szobába a szereplők. Miképpen sok évtizeddel később vezetés közben is megtelik az autó.

Nem nagyon hallgatok híreket, sőt inkább azt mondanám, főleg az utóbbi időben nagyon nem hallgatom a hírműsorokat. Lehet, hiba, de jól elvagyok a hazugságaik nélkül. Tudom, szerencsés vagyok, hiszen a gyerekrendelőben nem kell politizálni.

Ott akkor égsz, ha nem ismered Harry Pottert, Hannah Montanát, vagy Törpapát, függően a betegeid aktuális életkorától, de a politikában ügyeletes Darth Vadert vagy Voldemort Nagyurat (akinek a nevét sem mondjuk ki), nem kell ismerned. Fent nevezettek a filmtörténelem ikonikus gonosztevői. Na, ha ezekkel és a többi szereplőkkel kapcsolatban nem vagy képben, buktad a betegeid megbecsülését. Szerencsére engem ez a veszély nem fenyeget, imádom, és ezerszer újranéztem minden vonatkozó filmet. A politika meg sose érdekelt.

Szóval először a Gondolat, aztán a Petőfi Rádió, és aztán sok más egyéb, míg végül, az utóbbi időben a Klasszik Rádió szól otthon és autóvezetés közben is.

Ehhez nem árt tudnod valamit

Azt hiszem, jó helyre pottyantott a gólya. Sok mindent megkaptam, ami ahhoz szükséges, hogy viszonylag jól elboldoguljak a mai, nem kevéssé bonyolult világban. Elsősorban a hihetetlen nyitottságot és tudni vágyást. Mindig kíváncsi természetű voltam. Zavart, ha nem értettem az összefüggéseket, ezért nem csak sokat beszéltem, de sokat is kérdeztem.

Ha nem tudod, nem érted, kislányom, kérdezd meg, mondták együtt és egymástól függetlenül is a szüleim, megadva ezzel annak biztonságát, hogy nem az a baj, ha valamit nem tudsz, hanem az, ha úgy is maradsz. Kérdezz, és megtudod, és ha nem érted, kérdezz tovább addig, amíg meg nem érted. És én kérdeztem, és megkaptam rá a válaszokat, vagy tőlük, vagy megmondták, hol kell utánanézni.

A zene azonban, a zenei képzettség kimaradt a „képzésemből”. Nem az érdeklődés híján, egyszerűen nem jutott már idő rá.

Korán, nagyon korán kezdtem elég jól úszni. A nyelvek, a tanulás mindig is előtérben voltak, ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, hallottam sokszor, de zenét már nem tanultam. Persze az iskolában igen, meg jártunk operába is, mindaddig, amíg egy Wagner-bérlet kapcsán többször el nem aludtam a második felvonás elején.

Volt egy zenész osztálytársam, komolyzenével foglalkozott, sose értettem, miképpen tudja egy-két taktus után megmondani, ki szerezte és mi az a mű, ami éppen hallható. Ő meg azt nem értette, hogyan lehet úgy pillangózni, ahogy én tudok.

Lényeg, ha nem is nagyon, de zavart, hogy nem vagyok járatos a zeneirodalomban. Aztán rátaláltam a Klasszik Rádióra. És szólt a zene, és egyszer csak azt vettem észre már felismerem a szerzőt, sőt sokszor a művet is.

Pöpec rádióm lévén kiírja, hogy épp mi megy műsoron, de valamiért a kiírás olykor késik, és szól a zene, odanézek a kijelzőre, és azt írja, Mozart… hát ez bizony Beethoven, mondom magamban én, és bingó, teljes a siker, kis késéssel kiderül, nyertem. Én magam, a rádió ellen. Apró örömök a szürke hétköznapokban.

Szól a rádió, szól a zene, és közben olykor némi próza  is hallható. A struktúrát nem igazán értem, talán valami távol-keleti érdekeltségű az adó, vagy a tulajdonosnak arra van valami, ami fontos, nincs nagy jelentősége, de főleg Kínáról és az ottani dolgokról beszélgetnek. Kínai ételek, szokások gondolkodásmód.

Valamikor az ősidőkben egy japán lánytól kaptam ki az olimpián. Ő nyerte az álmodott 100 pillangó olimpiai bajnokságát 1972-ben Münchenben.

Ezért aztán komoly ellenállást érzek mindennel kapcsolatban, ami  távol-keleti. Ha azt mondod marhaság, igazat adok neked, én is azt gondolom, de ettől a tény nem változik.

Fájdalom nincs már benne, de az ellenállás még ma is erős. Éppen ezért, mivel azt tanultam és hiszem is, menj szembe az ellenállásokkal, figyelek, és reménykedem, hátha egyszer csak oldódik a dolog. És mivel figyelek, a jó sors megajándékoz fontos mondatokkal, amelyeket aztán lehet mantrázni.

Tehát jövök hazafelé, szól a rádió. Valami buddhista iskolába járó fiatalember bizalmába férkőzne a riporter, hogy hogyan és miképpen is gondolkoznak ott a messzi, távoli  világban. Honnan tudná szegény, aki, mint a riport elején kiderült, sose járt még arra – gondolom – de nincs igazam, a dolog  így is működik.

A tudat a lényeg – mondja srác, aki hamarosan végez, és oktatni fogja  mindazt, amit megtanult.

Hogyan élj Európában Buddhaként?

Hm – egyre érdekesebb –, és persze rögtön Popper Péter jut eszembe. a maga indiai élményeivel. Hogy is csak a mondat Péter szarkasztikus megfogalmazásában?

„Könnyű egy kolostorban szűznek maradni, próbáld egy kupleráj közepén!”

Igen, igen, könnyű úgy vegának lenni, hogy nincs is hús a közeledben vagy nincs rá pénzed, és könnyű úgy megvilágosodni, hogy ülsz egy fa alatt és nem szól a telefonod, nincs hívás egyetlen betegtől sem, és forgalom sincs, meg közlekedési dugó se.

Ez a fiú azonban olyat mond, ami mélyen elgondolkoztat. Valószínűleg tud valamit.

Tehát a kérdés, amit a riporterlány feltesz, így hangzik:

Mondd, te nem látod, érzed mindazt, ami körülvesz minket, zaj, forgalom, telefon? Vagy látod, de nem érdekel?

Dehogynem látom, de dolgozom rajta, önmegfigyeléssel, meditációval, tudatossággal, hogy bár látom, ne zavarjon, mert – és itt a lényeg! – ha zavar, akkor az uralkodik rajtam, és nem én magamon.

Tökéletes, nincs mit hozzáfűzni szerintem, legfeljebb azon igyekezni, hogy miképpen tudom én ezt megvalósítani. Sport, türelem, írás, és azon dolgok elkerülése, amik kirepítenek a középpontomból.

A meditáció nem volt az én utam. Próbáltam, nem ment. Talán érdemes lenne újra megpróbálni. Ha újból nem megy, az sem baj, hiszen senki sem  mondta, hogy a hegyre csak egy út visz fel.

Járj az utadon, azon, ami a tied – üzente aznap a rádió egy műsorban, aminek a témája ellenállásba ütközött sokáig a lelkemben.

Talán ez is a győzelem egy formája, érdemes kipróbálni, és akkor némi szerencsével talán az is kiderül, hogy ki ural kit.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.