Budapest, 2016. november 26.
Két szék és dokumentumok a Szabadság téren a főváros V. kerületében Párkányi Raab Péter szobrászművész 2014-ben felállított alkotása, a Német megszállás áldozatainak emlékműve előtt.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Poszt ITT

“Te nem fekszel jól ott, ne is reménykedj!”

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2017. 01. 31. 12:59

Csodálatos, ahogy Trump hatására kivirult Amerikában a politikai művészet, lenyűgözve figyelem, ahogy bátor alkotók kreatív módon ki tudják fejezni az ellenállásukat. Ilyen a legújabb tiltakozó mű is, ami Shia LaBeouf négyéves perfomansz projektje, amellyel Trump elnöksége ellen tiltakozik. Bárki az ellenállás részese lehet, csak el kell menni a New York-i Museum of Moving Image-be, és kimondani a kamera előtt a következő mondatot:

He will not divide us. (Nem fog megosztani minket.)

Csodás ötlet, és sokakhoz el is jutott. Amerikában ugyanis nem rettegő, megfélemlített emberek ülnek a szerkesztőségekben, nem egzisztenciálisan sarokba szorított alkalmazottak. Lehet és tudnak is tiltakozni, megvan a kultúrája az ellenvélemények kifejezésének. És nem, a hatalom nem fogja bezáratni a múzeumot sem.

Emlékszünk még arra a művészeti akcióra tavalyról, amikor az amerikai városokat ellepték a hatalmas, gusztustalanra karikírozott (nem volt nehéz) Trump-szobrok, amelyek az ábrázolás tárgyát egyszerre tették félelmetessé és kiröhöghetővé? Ginger nicknevű művész alkotta a hatalmas szörnyet, amivel bárki készíthetett selfie-t. De olyan is megtörtént, hogy egy gerillaakció keretében, a kampány közepén a hollywoodi Hírességek sétányán körbefalazták Trump csillagát, utalva a mexikói falra. Trump nem kommentálta az akciót. De ugye mit is tehetett volna? Egy demokratikus országban nem vetik börtönbe az ellenállókat, az ellenvélemény megfogalmazóit.

Nézzük csak meg, egy-két kiragadott példán keresztül, hogyan viszonyult az előző rendszer azokhoz a művészekhez, akik merészeltek másfajta – kritikus – módon viszonyulni a fennálló berendezkedéshez! Természetesen jól sejtjük: amelyik művészeti csoportosulást nem szüntették meg vagy nem számolták fel adminisztratív úton, azoknak a tagjait is folyamatos megfigyelés alatt tartották, zaklatták őket, nem kaphattak útlevelet, és így tovább. Egyik nagyon figyelemreméltó művészeti megmozdulás a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) volt, amit 1979-ben hoztak létre. Az ebben részt vevő művészek magánlakásokban gyűltek össze rendszeres időközönként és koncerteket adtak, aukciókat szerveztek, melyeknek a bevételeivel a rászorulókat támogatták. Igen ám, de ebben az időszakban, az érett szocializmusban ugyebár nem léteztek rászorulók! Az akciók tehát a folyamatos rendőrségi zaklatások árnyékában zajlottak.

Szántó Piroska, Vajda Júlia, Deim Pál, Barcsay Jenő, Pauer Gyula. Csak pár név a résztvevők közül. Ez utóbbi amúgy is rengeteg izgalmas – és a hatalomnak természetesen nem tetsző – akciót és művet csinált. Egyik ilyen nagyszabású (és nagy hatású) alkotás a későbbi, legendás Tüntetőtábla-erdő. Pauer ezt eredetileg Táblaerdő címen 1978 nyarán állította fel Nagyatádon, a művésztelepen, Érmezei Zoltán és egy brigád munkásainak közreműködésével. Amint a mű elkészült, fél óra sem kellett, a rendőrség már a helyszínen is termett, a táblák nyeleit elfűrészelték, a feliratokat sárral szennyezték. Nézzünk meg egy-két feliratot:

„A hamisítványok egy bizonyos nézőpontból valódinak látszanak.” „Éljen a megnyugtató látvány!” „A semmi is csak illúzió!” „Istent!” Ezek után ha tudod mi a jó, akként cselekedj!” „Zubbony, zubbony, kényszerzubbony.” „Döbbenetes igazságot!” „Jövőd csak akkor van, amikor még nincs.” „A holnap bizonyíték.

Olyan nagyon felforgatónak és veszélyesnek tűnnek ezek? Onnan nézve, hogy egy hazug világ leleplezésében segíthetnek, igen, veszélyesek. Kinyithatnak szemeket, felfedhetik, hogy a király meztelen. Ha a hatalom retteg, nem tűri, hogy az igazi arcát megmutassák.

Most is van ám tiltakozás, csak éppen alig hallani róla, de hogy is lehetne. És épp emiatt, az elhallgatás és a párbeszéd hiánya miatt jött létre az egész. 2013. december 31-én kormányhatározat kelt a német megszállás emlékművének felállításáról. Semmiféle társadalmi és szakmai egyeztetés nem folyt, holott a kikerült tervek – és a később meg is alkotott szobor – rengeteg tiltakozást váltott ki mind a magyar, mind a nemzetközi közélet képviselőiből. Ám az egész mit sem számított, Párkányi Raab hazug és hamis műve máig ott magaslik a megtervezett helyen.

A szobornak és annak a szellemiségnek az ellenében, melyből az egész emelkedett, jött létre a máig álló Eleven Emlékmű. Az éltetői minden héten kitelepülnek, még télen is – ilyenkor egy építményt húznak fel maguknak. Jelenlétük aláhúzza, amit a szobor is megmutat, miszerint a hatalom nem kommunikál, nincs párbeszéd. Az Eleven Emlékmű társadalmi üzenete ugyanaz, mint a kezdet kezdetén volt: felmutatja, hogy ez nagyon nincs rendben így, nem fogadható el, hogy a társadalom azt művel az „alattvalóival”, amit akar. Az Eleven Emlékmű viszont kommunikál, hétről hétre más-más fontos közéleti téma kerül terítékre, az oktatás problémáitól kezdve a civil ügyeken át a kormányzati döntésekig. Azokról vitatkoznak, amikről sokkal nagyobb nyilvánosság előtt kellene egy normális országban, egy olyan helyen, ahol létezik még a média. A tér itt nyilvános, bárki bekapcsolódhat az eszmecserébe. A Szabadság Színpad is jelen van még mindig, minden egyes nap meggyújtják a mécseseiket. Nem tudni, meddig lesz szükség rájuk. Míg Amerikában a művész tudott egy kerek négy évet mondani (remélhetőleg csak addig tart a Trump-éra), nálunk a magát mindenhogy bebetonozó hatalom lehet, hogy az örökkévalóságig regnál.

Egyik kedvenc politikai aktivista művészem a nagy botrányhős, Pjotr Pavlenszkij. Ő az, aki egyszer már varrta a száját, ezáltal mutatva, hogy a putyini valóságban ez az egyetlen módja annak, hogy életben maradhass. (Mindezt azután tette, hogy a Pussy Riot tagjait börtönbe vitték.) Ő az, aki a Vörös tér köveihez szögelte a herezacskóját és aki levágta a saját fülcimpáját egy pszichiátriai intézet betonkerítésének a tetején, demonstrálva, hogy nem egészséges, ha az állam mondja meg, hol a határ a bolond és a normális között. Pjotr Pavlenszkijt ugyanis minden egyes akciója után elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá. És normálisnak – ezzel egyúttal büntethetőnek is – mutatva. Volt, hogy szögesdrótba tekerve feküdt a városháza előtt. Elvitték ekkor is.

Most, amikor a hatalom az egész országot börtönné változtatja, nyíltan kirabolva a lakosságot, átirányítva a pénzügyi forrásokat a rendőrállam javára, a társadalom nem lép fel, megfeledkezve számbeli fölényéről. Tétlenségével hozzájárul a rendőrállam győzelméhez

– kommentálta a saját akcióját. Ezen nálunk is érdemes elgondolkodni, nem?! Mindenesetre Pjotrnak a végén egy Putyin-ellenes akció miatt huszonegy hónapot börtönben is le kellett húznia.

Nálunk még nincsenek ugyan bebörtönzések, de rejtett figyelmeztetések, kisebb zsarolások, informális tiltólisták léteznek. Ezt és ezt nem hívjuk be a köztévébe. Erről nem írunk, ez szerintünk nincs, és aki szerintünk veszélyes (nincs), azt el is tudjuk rejteni, nem fényezzük a hazug médiánkban, amit az ő pénzéből is működtetünk ugyan. Az ilyen személyt nem tesszük bele a szintén közpénzből finanszírozott bulvárlapjainkba és tévéinkbe, állami támogatásról pedig még csak ne is álmodjanak. Ha nem a saját fülemmel hallom, nem hiszem el, egy pályázni akaró – szerintem remek – művészt így tanácsol el egy ismerőse, aki benne van az egyik kuratóriumban:

te nem fekszel jól ott, ne is reménykedj!”

Másokat meg – akik jól fekszenek és ügyesen beszélnek -, kipárnáznak pár vagy éppen több száz millióval. Aki nem a mi dalunkat zengi, azt megfolytjuk, eltapossuk, lenullázzuk. Annak nem mennek az állami hirdetések, annak nem kedvez a Nagy Pénzosztó Kegyes Hatalom. És sajnos sokak szerint – régi öröksége az előző rendszernek – meg kell hunyászkodni, bele kell törődni, alkalmazkodni kell. Boldogulni, jutni egyről a kettőre. És mifelénk, ahol nem vált zsigerivé a demokrácia, így tudják megoldani. Csodálatos.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.