Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Poszt ITT

Dr. Gyarmati Andrea: Apák a szülőszobában

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2017. 01. 14. 08:00

Korábban a témában:

Amióta elkezdtem itt is írni sokat gondolkozom azon, mit is kellene megbeszélnünk. Van ötletem nem kevés annak egyébként sohasem voltam híján,, mert a téma kimeríthetetlen. De vajon valóban minden érdekes e számodra is, amit én fontosnak vélek? Remélem, igen.

Biztosan úgy lesz majd ezzel is, mint az úgynevezett lépcsőházi okosságokkal. Hogy amikor már elmentél valahonnan, vagy befejeztél valakivel egy megbeszélést, akkor jutnak eszedbe a legjobb dolgok. Próbálok szelektálni, amikor hirtelen megvilágosodok. Apukák, a szülőszobán erről még muszáj írnom. Olyan határozottan érzem, és olyan örömmel tölt el az ötlet, hogy képes vagyok elengedni a divatos szóval élve parázást, amely arról szól, úgyse fog senkit érdekelni, amit írok. Ez szerencsére nem gyakran jut eszembe, mert szintén szerencsére nem vagyok egy úgyse sikerül alkat. Jó fajta izgalom ez. Kicsit emlékeztet a verseny előtti drukkra, és ettől persze mindjárt jobban is érzem magam, mert az nagyon jó volt.

Majd azt is elmesélem egyszer, ha érdekel, de most beszéljük meg ezt az Apukák ügyet.

Természetesen kell, hogy tudd, itt is most is mindaz, amit olvasol az én véleményem, vagy ha úgy tetszik személyes tapasztalataim gyűjteménye. Nem kőbe vésett szabály.

Gyűjtemény mondom, aminek alapját a saját családom, a magam élményei adják, de természetesen benne van az is, amit az évek folyamán módom volt megélni. Apukák, akik megtiszteltek bizalmukkal, kétségeikkel és sokszor természetesen az apai lét örömével is. Sőt miután elég régóta vagyok a pályán azt is mondhatom, van egy kitekintésem is, hiszen ma már nem egy olyan apukát ismerek, aki kisbabként hozzám tartozott aztán láttam felnőni, és végül, amikor apuka lett engem választott kisbabája orvosának is. Vannak, hogy úgy mondjam jól körülhatárolható tanácsok, amik bár vallom nincs általános gyerek, de mégis csak általánosíthatók, és persze mindig van az egyes eset. Nézzük talán először mi az általános.

Szülővé nem lesz az ember, hanem azzá válik, az együtt megélt idő alatt, a gyerek által. Van egy ösztönkésztetésünk, hogy legyenek utódaink. Hogy továbbadhassunk mindent testi (genetikai) és szellemi, vagy ha úgy teszik spirituális értelemben.

Sokat gondolkoztam ezen, és kétségtelenül így van, miképpen József Attila is írja:

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk – ők fogják ceruzámat,
s én érzem őket és emlékezem.

vagy még az is:

megszólítanak, mert ők én vagyok már
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős. (A Dunánál)

Hát igen. Lehet sok mindenben hinni, sőt akár szkeptikus is lehetsz. Hogy valamilyen formában, a gyerekeidben, az unokáidban, az azok unokáiban továbbélsz szerintem nem kérdés. Persze amikor valaki eldönti, hogy gyereket szeretne, nem gondol bele ilyen mélységben a kérdésbe.

Nem is kell erre semmilyen racionális magyarázat. A vágy éppen elég, és talán a legjobb, ami a babával megtörténhet. Az hogy anyukája és apukája szeretik egymást és kisbabát akarnak. Ez épp elég egy boldog induláshoz. Talán kinevetsz, és azt gondolod, nagyon nem e világra való vagyok.

Mégis azt mondom, ha bármikor felteszed magadnak a kérdést, hogy vajon hogy is kerültem én ebbe a helyzetbe hogy ide kirándulhattam erre a világra és itt élhetek, arra  egy jó válasz. van. Azért vagyok itt, mert egy emberpár megálmodott engem. Vagy ha úgy jobban teszik együtt él egy férfi és egy nő, és úgy érzik, hogy ennek a kapcsolatnak természetes folytatása az, hogy gyerekeik lesznek.

Nem kell ehhez semmiféle ideológia és régen rossz vagy legalábbis nehéz annak a helyzete, aki úgynevezett funkciógyerek. Hogy legyen, aki majd törődik velem, ha megöregszem, hogy elvesztettem valakit, és majd a gyerek fogja pótolni, hogy kiszaladok az időből és inkább egyedül vállalok gyereket csak, hogy társam legyen, és végül az sem ritka sajnos, hogy egy éppen szétesni készülő kapcsolatot próbálnak meg gyerekvállalással helyrehozni.

Mindez persze elsülhet jól is, de kicsi az esély rá, nem mondom, hogy nem lehet ebből is a legjobbat kihozni, inkább sporthasonlattal élnék. Az ilyen indulás olyan, mint egy rossz rajt egy versenyen.

Szülő, sőt szülők mondja a magyar nyelv, amiről, ha nagyon kötözködni akarnék, azt mondanám, nem pontosan fedi a valóságot. Angolul azt mondjuk: parents (ős), németül: ältern (idősebbek) a magyar szó a szülés tényéből indul ki, ami félig – meddig igaz, hiszen anyánk valóban szülőnk, de vajon hívhatjuk – e az apákat szülőnek.

Mindezt persze akár feleslegesnek is érezheted, pedig nem az csupán valaminek a bevezetése, amiről elbeszélgetnék veled itt röviden. Tartozom ugyanis egy vallomással. Tévedtem. Sőt bevallom nagyot tévedtem.

És ezért most ehelyütt szeretném a tévedésemet korrigálni.

Valamikor abban az időben, amikor én, pontosabban mi vártuk Mátét fel sem merült annak a lehetősége, hogy apukák segédkezzenek a szülőszobában. A férjem fogorvos volt, tehát elviekben semmi akadálya nem lett volna annak, hogy ott legyen velem, sőt azt mondom velünk mindhármunk életének nagy napján. Eszünkbe sem jutott ez, hiszen nem volt divat.

Gyarmati Andrea fiával, Hesz Mátéval Forrás: Gyarmati Andrea

Az extráskodást meg sem Ő mármint a férjem sem én nem szerettük. Sok figyelem, szeretet és elismerés jutott élsportolóként mindkettőnknek, ezért nem volt szükségünk arra, hogy extravagáns dolgokkal hívjuk fel magunkra a figyelmet.

Én szülni mentem, Misa edzésre. Nem is értem utol mikor Máté megszületett, hiszen Dunán volt a kajakjában valahol Vác és Budapest között, és azt hogy mobiltelefon még elképzelni sem tudta senki 1976-ban. Tudta, hogy bementem a kórházba. Én meg tudtam, ha végez majd, csak előkerül, hogy megnézze mi is a helyzet.

Igaz nekem szerencsém volt. A barátnőm, aki a gyerekosztály orvosa volt nagy tapasztalattal újszülött ellátás terén mindvégig velem volt. Vagyis nem voltam egyedül. Pontosabban velem volt valaki, akit családtagnak éreztem. Később éppen ő lett Móci keresztanyja és így valóban családtaggá vált.

Eltelt néhány év. Elkezdtem dolgozni, és egyre többször merült fel, mint kérdés, kell e, lehet e bemenni egy apukának a szülésnél segíteni. Nem tartom magam se szigorúnak, se vaskalaposnak, s mentségemre legyen mondva közrejátszott a határozott nem melletti döntésemben egy megrázó esemény.

Néhány hónapos kisfiúhoz hívtak, mert lázas volt. Torokgyulladás, lázcsillapítás, szépen megbeszéltük a teendőket, amikor apuka egyébként kellemes külsejű jó felépítésű fiatalember félrehív.

Doktornő komoly problémám van, szeretném a tanácsát kérni, de nem a feleségem előtt– mondja.

Rendben van -válaszolom- és megbeszélünk egy találkozót, amikor felkeres a rendelőben.

Nagyon fontos, és sürgős – így az apa – jó lenne minél hamarabb. Megegyezünk, jön is a megadott időpontban.

Nehezen indul a beszélgetés, nyög, nyel szegény.

Nem is tudom hogyan fogjak hozzá -mondja és láthatóan komoly zavarban van.

Mondja csak bátran – biztatom.

Nem tudok mit kezdeni az asszonnyal, amióta bekényszerített a szülőszobába. Hiába mondtam, nem akarok bemenni, elájulok már egy csepp vér látványától is, annyira félt a szüléstől, és úgy ragaszkodott hozzá, hogy ott legyek, beadtam a derekamat. Doktornő, én imádom a feleségemet, és rajongok a kisfiamért, de romokban van az életem. Ahányszor megsimogatom és elkezdenénk egymást szeretni, azt a véres maszatot látom, ahogyan a fiam született és mindennek vége. Hogy fogunk így élni – kérdezi kétségbe esve.

Uram Isten, ez azért nem egy kis probléma, ezt nem lehet elintézi egy „majd csak lesz valahoggyal”. Időt kérek, és végül pszichológust javaslok az apukának, aki szerencsére nem kevés terápiás ülés után megoldja a gondokat.

Ilyen előzményekkel úgy érzem, megalapozott indokom van, amiért NEM a válaszom az egyre gyakrabban felmerülő kérdésre. De telik az idő változik a világ és bizonyos dolgok megítélése is. Felnő egy új generáció, akik már alig kérdeznek ebben a témában. És figyelek és megélem, hogy nem volt igazam.

Családdá hitem szerint két ember közösségét a velük élő és nevelkedő gyerekek varázsolnak. Nem biztos a mai kicsit feje tetejére állt világban hogy a vérszerintiség a lényeg. Aki felnevel, aki példát mutat, aki ott van, ha szükség van rá. Szerencsés esetben úgy nő fel valaki, hogy a vérszerinti anyja és apja töltik be ezt a funkciót. De lehet másképpen is. Olvastam valahol és nagyon szíven ütött:

Aki gyereket nevel, neveztessék a gyermek apjának nem pedig nemzőjének.

A sok válás és újra férjhez menés, nősülés kapcsán egyre több az úgynevezett patchwork család. A Te gyereked meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket Karinthy idején ritkaságszáma ment, manapság úgy is fogalmazhatok, ez a helyzet mindennapos. De hiszem, mert megéltem lehet más gyerekéért felelősséget vállalni és szeretni úgy, hogy az jó legyen gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Megint elkalandoztam, mert adja magát a téma, annyi felé van elágazás, annyi az elmondanivaló ezzel kapcsolatban. Térjünk azonban vissza az apás szülésekhez.

Azt láttam azt tapasztaltam a férfiak, akik nem bekényszerültek, hanem az önszántukból való részvétel igényével mentek be a szülésre, hatalmas pluszt kaptak attól, hogy részt vehettek valamiben, amiből igazságtalanul ki voltak rekesztve. Láthatták a születés, sőt a saját gyerekük születésének csodáját és ettől sokkal hamarabb mertek, tudtak a babával közeli kapcsolatba kerülni.

Fürdetés, etetés, tisztába tevés, sőt a kapcsolat maga nem került az 1 éves kor utánra. És bizony ez a kötődés bevésődés szempontjából nagyon fontos. Szerintem mindkét fél, gyerek és felnőtt számára egyaránt. Ha lenne lehetőségem -ahogy persze nincs- visszamenni az időben, ma biztosan arra kérném Máté édesapját, hogy legyen velünk, és éljük át együtt kisfiunk születését. Így talán megérted, hogy miért is változtattam meg az álláspontomat, és mondom azt, menjetek együtt szülni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.