Poszt ITT

Gerlóczy: Osai község 25. lakójának küzdelmes hétköznapjai 3-4.

Gerlóczy Márton
Gerlóczy Márton

író, publicista. 2016. 12. 13. 17:44

Ahová azért utazik az ember, hogy befagyjon a segge. Szerzőnk Japánból jelenti.
Korábban a témában:
Az első éjszaka
Az első éjszaka a tatamis szobában nem várt meglepetést tartogatott. A nyolcvanéves faházat vékonyka deszkákból tákolták, ráadásul tizenhét évig nem lakta a gerendák belsejét lakmározó rovarokon kívül senki sem, így aztán, amikor este tíz felé hűlni kezdett az idő odakint, ugyanez történt odabent. Mindez nem jelentett volna gondot, ha ez a hűlés nem tart reggel hatig, illetve, ha tudtam volna róla, hogy hajnalra 5 fok lesz a szobában. Már korábban, amikor először vettem szemügyre a matracot, észrevettem, hogy egy rózsaszín zsinór fut ki a takaró alól, amelynek feje a konnektornál hever. Húztam kifelé, de nem jött. Félredobtam a takarót és a lepedőt, hogy megkeressem: a vezeték egy rózsaszín szövettel borított, műanyag párnában végződött, éppen a lábnál elhelyezve, az ember úgy kell feküdjön összezárt lábbal a hátán, mint egy koporsóban.
Ekkor még nem sejtettem, hogy mindez nem véletlen, mert hajnalban alig pár fokkal lesz melegebb, mint a föld alatt.
Miután bedugtam a konnektorba, egy pillanat alatt felforrósodott. Visszatettem a helyére. A tolóajtó túloldalán, Chika-chan a számítógépénél ült, a réseken átszűrődött a fény. Sálban volt és pulóverben, de ennek sem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, kicsi lány, gondoltam, negyvenhét kiló, meg aztán a nők fázósabbak. Másfél méterre volt tőlem. Már Okinawán tapasztaltam, hogy a japán háztartásnak más az elképzelése a magánélet fogalmáról, és bár nem igazán lehet egyedül az ember, cserébe fekvés után megszűnik az emberi zaj, valódi csend van, nem szól zene, tévé, a japánokkal orrsövényferdülés tekintetében elnézőbben bánt az evolúció, ami pedig a belső szerveik magánéletét illeti, ott is családiasabb és meghittebb az éjszaka.
Csak egy kis rágcsálást hallottam, ahogy Chika-chan a maga készítette, cukornádkéreggel borított dióját eszegette. Apró neszek voltak, mintha tengerimalacot tartottam volna otthon.
Felkészültem az alváshoz, ahogy szoktam, alsógatyára és pólóra vetkőztem, a zoknimat pedig betettem a bőröndöm külső, zárható zsebébe, amit utazásaim alkalmával szennyestartónak használok. Éjszaka arra ébredtem, hogy reszketek. Úgy ömlött be a hideg a házba, mint a víz. Kerestem még egy takarót, és bekapcsoltam a hősugárzót, de ezek sem segítettek. A fűthető kispárnát a legmagasabb fokozatra állítottam és úgy helyezkedtem, ahogy kell, háton fekve, összezárt lábbal, mint egy koporsóban. Az volt az első gondolatom, hogy másnap fogom a sátorfámat, elhagyom a szigetet, és kiveszek egy hotelszobát valami városban.
Nem azért jöttem ide, hogy befagyjon a seggem egy tákolmányban, gondoltam, de reggel, miközben a bolt felé sétáltam eldöntöttem, hogy nem hagyom az idegeskedés és a csalódottság érzését elhatalmasodni felettem, hanem minden erőmmel az alkalmazkodásra fektetem a hangsúlyt, hogy tanuljak belőle valamit, vagyis hogy olyasmiért tartózkodjak a faluban, amiért érdemes egyáltalán elutazni otthonról.  Igenis, azért jöttem ide, hogy befagyjon a seggem egy tákolmányban, gondoltam, igen, nekik is befagy, náluk alszom, akiknek befagy, ezzel kell most kezdeni valamit, ennek kell hasznosítani minden pillanatát. Ez a gondolat meglepően nagy erővel ruházott fel.Mindig is kényszeresen az elképzeléseimhez szerettem igazítani az életemet, és ha valami nem úgy történt, ahogy szerettem volna, akkor hagytam a fenébe az egészet. Az alkalmazkodást lemondásként, felesleges áldozatként tartottam számon. Másnap, a probléma megoldására összpontosítva észrevettem magamban egy szokatlan erő, a fegyelem bizsergését.
A felzabált gerenda
Fotó: Gerlóczy Márton
Chika-chan többször is elmondta, mennyire sajnálja, hogy ilyen alacsony a mennyezet a házban, én pedig annyiszor nyugtattam meg, ahányszor elmondta, ugyan, semmiség, az ember odafigyel, lehajtja a fejét, nem nagy dolog. Figyelni kell mindenhol, a konyhában, az étkezőben, a fészerben, a pottyantós budiban, hol jobbra, hol balra döntve el fejünket. Az első két napban nem is történt személyi sérülés.
Azt gondolná az ember, hogy az első napokban nehezebb, míg meg nem szokja a járást a lakó, de nem, éppen ellenkezőleg, az első napokban valójában nem a gerendákra, hanem a megszokásra koncentrál, ám amikor ez a koncentráció megszűnik, és azt hiszi biztonságban van, elkezdi bebaszni a fejét mindenhova.
Ugyanazokon a helyeken, ahol az első két napban sikeresen hajtottam le a fejem, később minderről megfeledkeztem, így baszom be a fejem naponta többször a fészerben, a konyhában, a pottyantós budiban, az étkezőben, sőt, már a pókhálónak is majdnem nekimentem egyszer a kertben. Másnap reggel, ahogy a ház előtt ültem és teáztam, láttam, hogy a pók hálójával nem stimmel valami. Magasabban van. Nem hittem a szememnek. Felálltam, hogy megnézzem, jól látom-e, és jól láttam, ezúttal már én is elfértem alatta.
A pók kifigyelte a szokásaimat, a magasságomat, és hogy hányszor járkálok a fészer felé, felmérte a veszélyt, és leszedte az alacsony magasságban feszülő fonalait.
Chika-chan nem tudta ilyen könnyedén átépíteni a házat a kedvemért, viszont látva, hogy mennyire fáj a hátam, felajánlotta a fekvőpadját, aminek segítségével minden nap öt percet fejjel lefelé tölt a nappaliban. Este, vacsora előtt lógtam ott egy kicsit fejjel lefelé én is, bár a fejemet itt is oldalra kellett döntenem, ezúttal fejjel lefelé, mert a 170 centiméter az fejjel lefelé is 170 centiméter, nincs mese, de miután végeztem, azt hazudtam, minden rendben.
– Uh, most már sokkal jobb! – mondtam.
– Áh! Hai! Nagyon jó! – felelte Chika-chan.
– Vacsorázhatunk! – csaptam össze a tenyeremet, és elindultam az étkezőbe a vértől vörös fejemmel.
Oldalra pillantottam, az ablak felé, ahol becsapott a hirtelen jött zápor, és ebben a pillanatban a halántékommal nekimentem a gerendának. Puha érzés volt, nem fájt. 
– Áááááááá! – kiáltotta Chika-chan.
A fejem fölé néztem. A gerenda, amely a ház tetőszerkezetét hivatott tartani, mint valami filmgyári díszlet, egyszerűen berepedt, eltört, beszakadt.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.