Poszt ITT vélemény

Orbán a legegyszerűbb emberből is rasszista idegengyűlölőt csinált

vélemény

Hegylakók árulása
Ki az úr a gazdaságban?
Sándor Zsuzsa: Ez így valóban eszetlen!
Az időuralás mint politikai cselekvés
Még több Kevesebb

2016 nyara alighanem az egyik legérdekesebb időszakként fog bevonulni a magyar történelembe. Idén nyáron – hosszú idő után – újra kijutott egy világeseményre, és ott jócskán erőn felül teljesített a magyar labdarúgó-válogatott. A sportsiker súlyát megérezve a magyar közvélemény is erőn felül teljesített, mikor egy nemzetként, mindenféle mellébeszélés, acsarkodás nélkül együtt tudott örülni a góloknak.

Posvány

Az Eb alatt, pláne a magyar meccsnapokon, az a teljesen szokatlan, totálisan idegen érzés kerítette hatalmába az embert, hogy egy normális országban él. Olyan felhőtlen, nácizástól, kommunistázástól, cigányozástól, zsidózástól és nem utolsósorban migránsozástól mentes, csak és kizárólag hazaszeretetből fakadó közösségi élmény volt ez, ami nagyon ritkán jár ki egy magyarnak. Nekem, személy szerint egész életemben ez volt az első ilyen alkalom.

Majd az Eb lassan lecsengett, az olimpia pedig már közel sem tudott annyi embert megmozgatni. A magyar közélet ezzel párhuzamosan elkezdett visszasüllyedni a posványba, ahol aztán nyár végére olyan mélységeket ért el, mint eddig talán soha. Az októberi népszavazás kapcsán Magyarország kormánya

rasszista, gyűlöletkeltő plakátkampányba kezdett.

Orbán Viktor és a Fidesz ezekben a hetekben, hónapokban követte el az egyik legnagyobb, hosszú távon beláthatatlan következményekkel járó hibát. A hatalom a legegyszerűbb, jó szándékú, hétköznapi emberekből is habzószájú, rasszista idegengyűlölőt csinált azért, hogy felhatalmazást kapjon a közép-hosszú távú politikai céljaihoz. A magyar kormány tehát ebben az időszakban végérvényesen összekapcsolta a hazaszeretet és az idegengyűlölet fogalmát, amivel bőven kimerítenek egy harmadik fogalmat,

a hazaárulásét.

2016 nyara azaz időszaka volt Magyarországnak, amikor, ha valaki azt mondta, szeretem a hazámat, az azt is jelenthette, hogy örömmámorban ünnepelve végigvonul a körúton, és azt is, hogy határon ácsorgó szerencsétlenek agyonlövéséről ábrándozik. Mindössze egyetlen nyár alatt jutottunk el az összeborulós turulmentes patriotizmustól a gyűlöletkeltő rasszista agybajig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik