Poszt ITT

Ha már mindenáron rettegni akarsz egy milliárdostól, akkor tőle rettegj

Dévai László
Dévai László

ÚJSÁGÍRÓ. 2016. 08. 23. 12:00

A magyar társadalom mostanság talán jobban ki van hegyezve a milliárdosokra, mint eddig valaha. Kis túlzással nem telik el úgy nap, hogy a kormányzat és a holdudvara ne tenne említést valamilyen háttérben működő erőről, érdekszervezetről, titkos csoportosulásról vagy

az országot romba dönteni készülő világrendről.

Lehet szó menekültválságról, a magyar vezetést ért kritikákról, az adóforintok saját zsebbe szivattyúzásáról, a válaszok minden esetben kétszavasak:

  • Gazdasági érdekcsoportok
  • Háttérhatalmi törekvések
  • Külföldi nagytőkések

A fejekben egy rendkívül masszív kép él a sok pénzzel és hatalommal rendelkező emberekről. Eszerint ők azok, akik nem elégszenek meg azzal, hogy irányíthatják a hétköznapi, egyszerű melósok életét, emellett még ráadásul kapzsik is, spekulálnak, ügyeskednek, kisemmiznek, csak azért, hogy nekik még több legyen.

Dagobert bácsi, a kapzsi milliárdos.
Dagobert bácsi, a kapzsi milliárdos.

A magyarság folytonos külső, és egyáltalán bármilyen kontrollal szembeni ellenállása persze érthető. A szerencsétlen történelmünkre visszatekintve inkább az lenne meglepetés, ha a társadalom nagy része nem lenne fogékony az ellenünk állandóan harcot vívó, a nemzetet hátráltatni akaró, eredendően gonosz erőkről szóló összeesküvés-elméletek iránt.

Rejtőzködő milliárdosok

A Fidesz megérezve, hogy a külső ellenségkép remek muníciót jelenthet a rendre érkező kritikák elkenésére, teljesen beleállt a milliárdos témába. A kormányközeli médiumok rendszerint ellenzéki pénzembereket leleplezni kívánó anyagai szinte egy sémára épülve, sorozatgyártásban érkeztek.

Az összes ilyen tartalom közül kiemelkedett a TV2 híradójának Rejtőzködő milliárdosok című sorozata, ahol szisztematikusan minden kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó sajtótermék tulajdonosának nekimentek. Az összes riport közül talán az Index-vezér, Spéder Zoltánról készült lett a legerősebb. Abban az anyagban olyan dolgok hangzottak el, mint például, hogy

Nincsen neki semmi az életében, csak a pénz.

A TV2 bevetése azért is számít fontos lépésnek, mert a Fidesz érdekeltségébe tartozó tévé hírműsora az ország egyik legnézettebb híradója. A Tények propaganda célra való felhasználásával egyébként egyszer már sikerült földbe állni a Juhász Péterről szóló anyag kapcsán, így nem kis kockázatot jelentett egy újabb politikai, közéleti téma elővétele.

A milliárdosok tehát soha nem látott dózisban szivárognak be az életünkbe, ám arról már kevesebb információnk van, hogyan gyarapszik a politikai elit szűk ismeretségi körének vagyona, vagy hogy strómanokon keresztül mennyivel nőnek a miniszterelnök, saját bevallása szerint nem is létező javai.

Soros György, kép: articsoka.com

A milliárdosok itt vannak, befolyásolnak, spekulálnak, dolgoznak, hogy keresztbe tehessenek a magyar kormánynak és ezáltal a magyar embereknek. A Fideszben szinte már nincs is olyan politikus, aki ne beszélt volna a fent leírtak kapcsán a magyar származású amerikai üzletemberről, Soros Györgyről.

Soros Schwartz Györgyként egy magyar zsidó családban született Budapesten 1930-ban, 13 éves korában egy minisztériumi tisztviselő rejtegette, így sikerült túlélnie a holokausztot. Soros ezután 1947-ben kivándorolt az Egyesült Királyságba, ahol 1956-ig élt, időközben diplomát szerzett a London School of Economicson. Soros következő állomása az Egyesült Államok lett, ahol beverekedte magát a világ

leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletemberei közé.

A Fidesz legtöbbször azzal szokta támadni a milliárdost, hogy érdekeltségeket vásárolva próbál befolyást szerezni szerte a világban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Soros tevékenysége egyébként tényleg erről szól, alapítványokon keresztül rengeteg szervezetet támogat, vannak köztük oktatási, politikai és egyéb karitatív szervezetek is. Többek között a Soros Foundation pénzén tanult Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, de több fideszes politikus is kapott ösztöndíjat az üzletember alapítványaitól.

Arról lehet persze vitatkozni, hogy a Soros-alapítványok milyen módon avatkoznak bele (ha egyáltalán beleavatkoznak) egy adott ország belügyeibe, ám egy dolog biztos: Soros György szándékosan, személyes bosszútól vezérelve nem hallgattatott el médiumot.

Peter Thiel, huffingtonpost.com

Lebuziztál?

Nem úgy Peter Thiel, aki a hetekben teljesítette be a közel egy évtizede tervezgetett bosszúját. Történt ugyanis, hogy a PayPal fizetési rendszer egyik alapítója, aki a Facebook egyik első nagyobb befektetője is volt, megsértődött a Gawker pletykablogra, mert egy 2007-es bejegyzésükben

melegnek nevezték.

Innen, egy kocsmai szintű konfliktusból indult tehát a Thiel-Gawker háború, amelynek a végén bár nem szűnt meg a médiacég, a végső csatát mégis az internetmilliárdos nyerte.

Nem nagyon ütötte át anno a magyar közbeszéd ingerküszöbét a hír, miszerint Terry Bollea, ismertebb nevén, Hulk Hogan beperelte a már említett Gawkert, mert egy videót közöltek róla, amin szexel egy barátja feleségével. Az ügy odáig fajult, hogy bíróságra mentek a felek, ez pedig azért is volt meglepő, mert Amerikában híresen szélesek a szólásszabadság határai, pláne egy közszereplő, valóságshow-pankrátor sztár esetében, aki nem egyszer abból csinált pénzt, hogy a testét mutogatta és arról mesélt, hogyan szexelt nőkkel.

kép: newrepublic.com

A bíróság elsőfokon végül Hogannek adott igazat, így a Gawkernek már előre le kellett tennie a per költségét, valamint a kártérítés összegét, azaz összesen mintegy 115 millió dollárt. A cég összes vagyona 100 millió dollár körül mozgott, így a Gawker kénytelen volt csődvédelmi eljárást kérni maga ellen a New York-i bíróságon.

A több népszerű blogból álló médiabirodalom egy kevés orosz tőkeinjekcióval még életben tudott maradni, ám végül elvesztették a teljes függetlenségüket, mikor megvásárolta őket az Univision nevű médiavállalat. A Gawker blogok egy része tehát megmarad, ám a Gawker.com nevű főblog egészen biztosan nem működik tovább, és ami ennél sokkal, de sokkal fontosabb, maga a Gawker szellemisége sem éli túl.

Mi köze van ennek Peter Thielhez?

Thiel, mivel korábban maga is dolgozott a Gawker közelében, a szilícium-völgyi pletykákkal foglalkozó Valleywag blognál, tudta, hogy a blogbirodalom beleállós, sokszor pletykákra alapuló szellemisége miatt előbb vagy utóbb komoly perekbe fognak beleszaladni, ekkor pedig lehetőség nyílik majd a várva várt bosszúra. A milliárdos beismerte, hogy mind anyagilag, mind szellemileg végig ő maga állt Hulk Hogan pere mögött, sőt, mint kiderült, Thiel egyszerre több vasat is tartott a tűzben, így ha a Hogan-per nem hozta volna el a várt győzelmet, akkor jöttek volna az újabb és újabb ügyek, amelyek mögött szintén ő állt volna. Persze erre lehet azt mondani, hogy

így járt a Gawker, beleszaladtak a pofonba, kellett nekik pattogni.

A baj ezzel csak az, hogy Thiel tisztában volt vele, hogy van annyi pénze, befolyása és erőforrása, hogy tönkre tudjon tenni egy nem is olyan kicsi médiabirodalmat. A történet legijesztőbb része, hogy Thielt végig a személyes bosszú hajtotta és hajlandó volt rengeteg pénzt és energiát beleölni abba, hogy kielégítse a bosszúvágyát.

Talán nem túl jó jel a jövőre nézve, hogy megszállott milliárdosok mindenáron képesek végigvinni az akaratukat és el tudnak hallgattatni médiatermékeket, ez még akkor is aggasztó, ha jelenleg “csak” egy pletykalapról van szó. Érdemes belegondolni, hogy

mit tenne Thiel, mikor valaki az élet más területén állna az útjában.

A bosszúálló milliárdos elmondta, hogy a Gawker elhallgattatásával csak szívességet tett a társadalomnak, az oldalt ugyanis rendkívül károsnak találta. Azokra a vádakra, miszerint csak saját bosszúvágya vezérelte, azt válaszolta, hogy nemcsak neki, hanem rengeteg ismerősének is fájdalmat okozott a Gawker, ezért tartotta kötelességének, hogy tegyen valamit a vállalat ellen.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.