Poszt ITT

Gerlóczy: Vége! Minden magyar kitüntetett visszaadta a kitüntetését

Legutoljára egy matematikus.

Egy elismert nőgyógyász visszaadta a kitüntetését azok miatt, akik visszaadták a kitüntetésüket. Mint elmondta, nem akart olyanok közt szerepelni, akik közt korábban olyanok is szerepeltek, akik később azok miatt adták vissza a kitüntetésüket, akik szerepelni akartak azok közt, akikről sejthető volt, hogy miatta visszaadják a kitüntetésüket. A nőgyógyász tette mélységesen felháborított egy magyar villamosmérnököt, aki arra hivatkozva küldte vissza a kitüntetését, hogy nem akar olyanok közt szerepelni, akik felháborodnak azon, hogy a kitüntetettek közt korábban olyanok is szerepeltek, akik később azok miatt adták vissza a kitüntetésüket, akik szerepelni akartak azok közt, akikről sejthető volt, hogy miatta visszaadják a kitüntetésüket. A kedélyek egészen addig nem csillapodtak le, mígnem az összes élő kitüntetett vissza nem adta a kitüntetését, legutoljára egy matematikus, akit egyáltalán nem érdekelt, hogy ki, miért adja vissza a kitüntetését, viszont, mint elmondta, méltatlannak érezte magát a kitüntetésre, mert, akárhogy törte a fejét, semmit sem értett már az egészből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik