Poszt ITT

Tompa: Csürhésítés

Egy kőkeményen kontrollált bevándorlás jót tenne és kéne, már a farizmatikus nemzetgazdasági miniszter, tudják, az a latin lover, is tetszését nyilvánította a magyar burzsik ama javaslatára, hogy kéne vagy negyedmilla vendégmunkás, akkora a munkaerőhiány.

Tudja-e, hogy minden magyar szép, okos, jószívű és nyitott? Well, ez majdnem igaz, de csak majdnem, mert van azért egy nem kis szegmens, amelyik buta, gonosz, gyűlölködő és rasszista, vagy géfodorgábor, de a többség nem ilyen. Mármost az a plakát, mely azt kérdezi amúgy magyarkereszténydemokratásan, hogy tudja-e, hogy a párizsi merényletet bevándorlók követték el, kábé ennyire igaz, azt üzeni ugyanis, hogy aki menekült, az terrorista. Well, minden bizonnyal van a menekültek között terrorista és gazember, túlnyomó többségük azonban menekülő ember, mintegy felük gyerek, akik az iszonyat, a tűz, az erőszak és a halál elől menekülnek.

Kommentország lakóinak egy nem kis szegmense persze fél, mert ostoba, és ez bizony az ő felelőssége, és nem kívánok egyebet, hogy járjon úgy, mint a menekültek, és valahol joggal fél, mert a menekülő emberek szociológiai összetétele különb, mint a gyűlölködő magyarok halmazáé: a kormányközeli kutatókat kivéve általános a (kutatások alátámasztotta) vélemény, hogy a 15–74 éves harmadik országbeliek között a felsőfokú végzettségűek aránya közel két és félszerese (48 százalék) a magyar népességének (20 százalék), valamint hogy a menekültek általában nem a legszegényebb polgárai annak az országnak, amelyet elhagytak, és képzettebbek a befogadó ország átlagánál. (Nem mellesleg azért maradunk a bóvliban, mert 1989 és 2013 között 350 ezer magyar hagyta el az országot, többségük képzettebb a magyar átlagnál, és kétharmaduk 40 évesnél fiatalabb. Nyilvánvaló, hogy egy kőkeményen kontrollált bevándorlás jót tenne és kéne, már a farizmatikus nemzetgazdasági miniszter, tudják, az a latin lover, is tetszését nyilvánította a magyar burzsik ama javaslatára, hogy kéne vagy negyedmilla vendégmunkás, akkora a munkaerőhiány).

Szal tudja-e, hogy nem minden rogar bovár, de minden bovár rogar? Hogy nem minden rogán tóni? Tudja-e, tehát, hogy nem minden bevándorló terrorista, és hogy embertelen, nem-európai és nem keresztényi dolog közpénzből ilyen kampányt folytatni, aminek egy célja van: a társadalom további elcsürhésítésével biztosítani a szavazóbázisunkat?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik