Poszt ITT

Nagy Bandó András: Orbán Magyarország kinevezett villámhárítója

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2016. 05. 10. 10:43

Korábban a témában:

Olvasom Hegyeshalmi Richárd írását az Indexen, melyben közzéteszi, hogy a villámhárító alapelvét Benjamin Franklin találta fel, aki az 1750-es évek végén már használta is a találmányt, bár arról vitatkoznak néha, hogy ebben első volt-e. A Szibériában található nevjanszki ferde torony építése sokkal korábban kezdődött, bár később ért véget, de az biztos, hogy annak is volt villámhárítója.

Franklin az elektromossággal folytatott kísérletei során rájött, hogy a légköri töltést össze lehet gyűjteni, épp csak jókora fémrudak kellenek hozzá. Így, a földbe vezetve tehetők ártalmatlanná a villámlások. Ki gondolná: az egyház komoly teológiai vitákba kezdett, Isten akaratáról, a büntetéseként ránk sújtó villámcsapásról, amit, ha már Isten nekünk szánta, nem illik elhárítani. Fölöslegesek a fémrudak, imádkozzanak a hívek, és ha Isten meghallja a fohászaikat, másfelé irányítja a villámlásokat. Húszévnyi imádkozás után megváltozott az egyház álláspontja. Történt pedig, hogy 1769. augusztus 18-án villám csapott Brescia bástyájába, és fölrobbantotta a San Nazarói bástyát, melyben a hadsereg 90 tonna puskaport tárolt. A robbanás a város jelentős részét letarolta, és becslések szerint mintegy háromezer ember halt meg. Mit ad Isten: az egyház egyből megváltoztatta a villámhárításra vonatkozó tanait. Jól is tette: 2013. február 11-én, azon a napon, amelyiken XVI. Benedek pápa lemondott, lehet, Isten akaratából, villám csapott a Szent Péter bazilika kupolájába, és ezer szerencse, hogy működtek a hosszú fémrudak, így sikerült ártalmatlanná tenni az Isten nyilát.

Szenzációs bejelentést tett Orbán Viktor: Matolcsy Györgyöt, érdemei elismerése mellett fölmenti a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztéből, és kinevezi az Országos Meteorológiai Szolgálat vezérigazgatójának.

Megpróbáltuk elérni Matolcsy Györgyöt, de eredménytelenül próbálkoztunk, aztán Lázár Jánost, Kovács Zoltánt és Rétvári Bencét, végső elkeseredésünkben Rogán Antalt, majd Kósa Lajost, de egyiküket sem sikerült. Ilyen még sosem történt, így aztán teljes értetlenségben vártunk, és kíváncsian figyeltük, lesz-e újabb fejlemény, és akad-e majd valaki, aki nyilatkozik ez ügyben.

Egy óra múltán közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank kommunikációért is felelős elnöke, melyben a következő állt:

Mint az köztudott, és erről egyszer már beszéltem is, „Jó nagy vihar volt Budapesten, amikor elindultunk, ahogy jó nagy vihar van a Magyar Nemzeti Bank körül is. Viharban csapkodnak a villámok.” Vihar van a biliben is, de ez a terület (egyelőre) nem tartozik hozzám. A jegybank alapítványainak befektetései körül kirobbantott botrány vihart kavart, és azóta villámok cikáznak, és égi neon almatúráikkal olyan összefüggéseket világítanak meg, amelyeket eleddig senki sem látott, ezáltal az eddigi vakok és látássérültek rájöttek arra, hogy versenyképes tudásunk van a gazdaságpolitikában, a monetáris politikában és a gazdasági növekedés terén.

Azt kérdezem én a sötétben botorkálóktól: vajon miért van politikai támadás a Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Alapítvány ellen? Azért, tisztelt gyengén látók, mert olyasmit tud Magyarország, olyan modellt mutatott Európának és a világnak, ami példaértékű. A siker hírnöke és tükörben megjelenő képe az, hogy bennünket ilyen mértékben megtámadnak. A vihar el fog ülni, más nem fog leülni, a villámlást természetesen rákapcsoljuk Paks kettőre, és Európát ellátjuk természetből nyert energiával.

A parlamentben maga Orbán Viktor beszélt a fölmentés és a kinevezés hátteréről. Napirend utáni fölszólalásában elmondta, egyszer már utalt arra, hogy ez égnek kell leszakadnia ahhoz, hogy ő Matolcsyt leváltsa, és ő mindig olyan volt, aki állta a szavát. Most sem tehet másképp: miután maga Matolcsy jelentette be, hogy „Jó nagy vihar volt Budapesten, ahogy jó nagy vihar van a Magyar Nemzeti Bank körül is. Viharban csapkodnak a villámok.”, fölmérte a viharkárokat, melyekből megállapíthatta, hogy valóban leszakadt az ég, nem tehetett mást, mint hogy Matolcsyt elmozdítsa a pozíciójából. Mivel azonban Matolcsynál jobb elnököt és jobb időjóst keresve sem találna, úgy döntött, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat élére állítja, lévén úgyis mindig az élén táncol mindennek, és ő legalább pontosan tudja, mikor lesz vihar és villámlás. Ehhez kapcsolódva bejelentette, hogy az állandósult viharok, és a folyton-folyvást csapkodó villámok miatt mostantól nemcsak kormányfő lesz, hanem Magyarország kinevezett villámhárítója is, egyszerűbben szólva: Magyarország örökössé tett „Magyarok Istene”, egyben az Isten nyila, és az ő kivételes helyzetbe hozott embereinek a védelmezője is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.