Poszt ITT

Nagy Bandó András: Percek kérdése és lecsapnak

Lassan el kell hinnem, hogy a Mikulás-csomagot osztogató fejvadászokat úgy tenyésztik, olyanná formálják, hogy alkalmas legyen a parkolókba beállt autók azonnali leleplezésére és büntetésére. Olyanok, mint a szélvész: az előbb még nem voltak, aztán hirtelen vannak, lesznek, és lecsapnak, de úgy, hogy porfelleg kavarog a nyomukban. Az az érzésem, túltenyésztették őket, nemcsak torz lelkivilágukra utalok, inkább arra, hogy több van belőlük, mint kéne, sőt föltételezem, hogy mára odáig jutottunk, hogy minden leparkoló autóra jut egynyolcad parkolóellenőr.

Nem menekülhetsz, beállhatsz te a legjobb szándékkal, ott lehet az agyadban, hogy tisztességes vagy és leszel, fizetsz, mint a katonatiszt, azaz fizetnél, ha időt hagynának rá. De nem hagynak: kiszállsz, még le se zártad az autódat, és már ott is van a szélvédőn a piros csomag, aggályosan bedugdosva az ablaktörlő gumija alá.

Mindenkinek megvan a maga parkolós története, nekem is van már néhány, amit most elmesélek, az az utolsó, nem csoda, hogy még ma is forr a vérem tőle. Történt pedig, hogy a Hócipő kabaré tévéfölvételére érkeztem a Kárpát utcába, a RAM-ba, először jártam ott, szép építmény, csak kicsit drága: leparkolsz, és még körül sem nézel, már fizetsz.

Közel háromórás autózás után sikerült leparkolnom a ház előtt, két autó állt már ott, körülnéztem, táblák sehol, fölfestett parkolóhely nem látszott, automata pénzgyűjtőnek nyoma sem volt, de ha lett volna, akkor se bírtam volna azonnal pénzt dobálni, annál sürgősebb gondjaim voltak: a hólyag hajtóereje minden elé tolakszik, szaporáztam a lépteimet, irány a ház! Mindez fölvett nagyjából 3 percet, aztán rákérdeztem a bejáratnál posztoló nőre, hogy fizetős-e az a hely, ahol áll az autóm, mondta igen. Kérdeztem, mért nincs automata jegyváltó, azt mondta van, de csak a Kárpát utca túlfelén.

Igyekezzek fizetni, öt perc a türelmi idő. Igyekeztem.

Kikaptam az aprópénzes zsákocskámat, futás a túloldalra, kivártam az előttem próbálkozó embert, bedugdostam a magam forintjait, vissza a kocsihoz. Teszem be a kis lapot, rá a műszerfalra, és belülről kifelé pillantva tűnik föl, hogy már ott is van a Mikulás piros csomagja. Belenéztem, megelőzött, de nem most, abban a pillanatban, amikor bementem a házba, konkrétan a mosdóba, hogy tovább csordogáljon az életem. A hátrahagyott papíron ott a dátum és az óra: 17 óra 13 perc. Nézem az időt: 17 óra 22 perc. A különbség 9 perc, ők győztek. Illetve: nyertek! 5500 forintot.

Hívom az ügyfélszolgálatot, mondom az szolgálónak, hogy mi volt, és persze magyarázom, hogy ha láttam volna, hogy már ott a csomag, tuti nem fizettem volna ki a díjat 6 óráig, tehát nem vagyok se csaló, se simlis magyarázkodó, de azért ez így nem fair. Ő persze nem tehet semmit, valószínűleg más se, így van a törvénykezés: 5 perc, és aztán már jön is a bünti. Próbálkozhatok egy reklamációval, kevés esélyem van, de veszteni nem vesztek vele.

Megírtam a „reklamációt”, annyit ér, mint vakondnak a sörösüveg fütyülő hangja, de hátha.

E percben nem tudom, mi lesz a vége, de tudom a szöveget, küzdve küzdök, és bízva bízom. Amiben biztos vagyok: azok, akik az 5 perces türelmi időt kitalálták, mind fővárosiak voltak, épp ezért eszükbe sem jutott, hogy jön majd egyszer egy (később több, és még több) vidéki ember, aki egyrészt nem tudja, hogy fizetős-e az a terület, másrészt tudatlan a tekintetben is, hogy egy automatát megspórolva az utca másik oldalán állították föl az automatát, a zöldek takarásában, ráadásul a szükség elhajtja az autójától, és ki tudja, belefér-e 5 percbe az az akció, ami nekem ki- és bemenéssel, úton átfutással, sorban állással, meg a visszajövéssel együtt 9 percembe került.

Nekem így hozta a sors, de sebaj, örömöm, hogy igazolni láttam, valóban igaz: az idő pénz!

Irat, utó, az utókornak:

Természetesen elutasították a beadványom:

Mivel az Ön által beküldött jegy 9 perccel a pótdíjazást követően került megváltásra, ezért a rendelet adta kedvezmény lehetőségével nem tud élni.

Igaz ugyan, hogy az automata a túloldalon volt elrejtve, ez nem számít, csak ez:

A parkolási övezetek területén a várakozást, a 30/2010. (VI.4.) Fővárosi Közgyűlési rendelet szabályozza. A várakozási övezetbe való behajtásnál minden bejáratnál jól látható módon táblák jelzik, a KRESZ-ben előírtaknak megfelelően a várakozási övezet kezdetét. A KRESZ 17. §. (1) szakasz e/2) pontja alapján a várakozási övezet tábla hatálya a feloldó tábláig terjedő útszakaszra, területre terjed ki, vagyis az útkereszteződés nem oldja fel a tábla hatályát, ezért a jelzést nem kell minden utcasarkon megismételni.

A Kárpát utca 23-27. a XIII. kerület 1-es parkolási övezetéhez tartozik, amely a Szent István körút páros oldala – Jászai Mari tér – Carl Lutz rakpart – Népfürdő utca – Róbert Károly körút páratlan oldala – Vágány utca – Dózsa György út – Szabolcs utca – Bulcsú utca páratlan oldala – Lehel utca páros oldala – Lehel tér – Váci út által határoló területet jelenti, beleértve a határoló utakat, tereket. A helyszín 2005 óta része a fizető övezetnek.

Én vagyok a hülye, mért élek vidéken, és mért nem tudom, hogy 2005 óta ez van, és mért nem figyelek én már a Szent István körút páros oldalától kezdve a táblákra, és mért arra, hogy hol az a RAM, ahol még életemben nem jártam…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik