Fragments of the Constantine Statue, Palazzo Dei Conservatori, Rome, Italy
Poszt ITT

„Ha most új választások lesznek, már csak egy pártra lehet szavazni”

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2016. 04. 20. 09:16

Ha akarom, ha nem, az olvasmányaim mindig egybeolvadnak, összekapcsolódnak az írásaimmal, hatnak rám, tanítanak, továbbgondolásra késztetnek. Azt is tudom, hogy a történelem ismétli önmagát, és ezt annak ellenére mondom, hogy nem hiszek az effektív lélekvándorlásban, azt viszont hiszem (de csak hiszem!), hogy egy-egy hajdanvolt lélek mintegy „örökéletűvé” válva bolyong a szellemvilágban, és ha nem is bármiben, nem állatban, nem növényben, de egy-egy emberben, jó táptalajra lelve lerakódik, beléivódik, és újratermeli magát, ismét testet ölt, reprodukálja hajdani énjét.

Néha úgy érzem, hogy már nemcsak olvasom a kedvenc írómat vagy költőmet, de az az érzésem, hogy eggyé váltam vele, azonosultam velük, magamban hordom őket.

Ugyanígy vagyok a történésekkel, a jelenségekkel, mindennel, ami a szemem láttára történik és a fülem hallatára játszódik le, ölt testet, jelenik meg.

Mi, emberek, hasonlítgatunk: egy-egy személyiségről elmondjuk, hogy „pont olyan, mint…”, vagy „egy az egyben azt csinálja, mint…”, és példákat mondunk a múltból, nem is annyira a régmúltból, inkább a közelmúltból, olyan személyiségeket emlegetve, akikről tudtunk valamit, mert kortársunk volt, egy korban élt és munkálkodott velünk. Az ókorból, vagy a reneszánszból is hozhatnánk példákat, de a több száz esztendő már túl sok, amit „azokról”, a régen éltekről olvasunk és tudunk, régmúltban rögzült följegyzések, életrajzok, és bár hitelességüket kikezdhetetlennek véljük, kevésbé hatnak ránk, mint korunk hőseinek vagy antihőseinek cselekedetei, tettei.

Gerrit van Honthorst (Dutch, 1592 - 1656 ), The Concert, 1623, oil on canvas, Patrons' Permanent Fund and Florian Carr Fund
Gerrit van Honthorst : Zenészek

Mindezt (és persze, hamar rájött az Olvasó) nem ok nélkül fejtegetem, nem túl régen olvastam el Sebastian Haffner Egy német története című könyvét, mely a szerző 1914-1933 közötti emlékeit tartalmazza (Európa Kiadó, 2005), és ez is tele lett kiemelésekkel, aláhúzásokkal, széljegyzetekkel. Könyveim eladhatatlanok lesznek majd, a hagyatékot legföljebb olyan könyvbarát akarja magáénak tudni, aki direkt efféle, a hajdanvolt tulajdonosának jegyzeteivel díszített könyveket gyűjt. Ez a kötet, éppúgy, mint a hozzá hasonló, történelmi visszatekintésnek is mondható emlékeket fölidéző könyvek, továbbgondolásra késztetett, meg arra, hogy a jelenbe helyezzem az író-emlékező legfontosabb észrevételeit, megjegyzéseit, egyrészt, hogy tanuljak, másrészt, hogy tanulmányozni valót adjak azoknak is, akik mindezekről másképp gondolkodnak, vagy még el sem gondolkodtak ezekről.

Az idézetekhez semmit sem fűzök, aki bármit vagy bárkit is kihall belőle, magára vessen.

…a nácik elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy eljátsszák valódi forradalmuk első felvonását,…

A bírák elmozdíthatatlanságáról szóló törvényt az új hatalom érvénytelenítette, de szigorúan törvényes úton.

…a senkiházi heccpróféta arcátlansága, amellyel fokozatosan démonná nőtte ki magát; a dúvadra állított idomárok bárgyúsága, akik csak fáziskéséssel fogták fel azt, amit a célszemély mondott vagy művelt, amikor az újabb aranyköpések és manőverek már túllicitálták az eddigieket; és a közönség dermedt hipnózisa, amint egyre kiszolgáltatottabbá vált a gonosz által rábocsátott bűzvarázzsal szemben. /…/ egyébként mindenkinek mindent megígért, és ez nagyra növelte hívei és választói táborát a tájékozatlanok, az elszegényedettek és a csalódottak körében.

…békeidőben a tábornokok…felkészítik a hadsereget – az előző háborúra. /…/ minden gondos szülőre áll, hogy az elmúlt korszakra készíti fel gyermekét.

…a hozzám hasonlók kívülállóként, mintegy páholyból szemléltük a náci forradalmat, nem véve tudomást arról, hogy megsemmisítésünkre irányul.

A népnek meg kellett tanulnia, hogy akkor is lelkendezést és ujjongást követelnek tőle, ha erre semmi oka. Vagyis van oka rá, mert aki kimarad ebből az össznépi hozsannázásból, arra a sorsra juthat, hogy – pszt! – acélkorbáccsal és fúrógéppel töltik belé a lelkesedést.

Így kezdődött tehát az együtt sodródás, a náciknak való behódolás, eleinte félelemből, de mivel emberi tulajdonság, hogy nem szeretjük bevallani a gyávaságunkat, a németek elhitették másokkal is, magukkal is, hogy meggyőződésből követik a nácikat. Íme, a nemzetiszocialista forradalom diagnózisa.

„…nyilvánvalóvá vált a németek kétségbeejtő kollektív jellemgyengesége.

A legkézenfekvőbb és a legtöbb esetben szerepet játszó ok a félelem volt: jobb azok közé tartozni, akik adják a pofonokat, mint azok közé, akik kapják. A másik ok lehetett az ’egységben az erő’ bódulata, a tömeg magnetizmusa.

A bajtársiasság …alulmúlhatatlan régiókba süllyeszti a szellemi színvonalat.
„…a mohón és feltartóztathatatlanul nyomuló állam a privátszférát vette célba, és azon munkálkodik, hogy megtörve minden ellenállást, kiűzze onnan az autonóm embert.”

Hogy a nácik ellenség – ellenségeim személyesen nekem és mindannak, ami számomra értéket jelent –, erről egy pillanatig nem volt kétségem.

Sokan, főleg értelmiségiek, úgy képzelték, hogy ha belépnek a nácik közé, jó irányba tudják majd őket befolyásolni. Az újdonsült nácik közül nem hiányoztak természetesen a helyezkedők és a konjunktúralovagok.

A nácik váratlan sikersorozata behódolásra késztette őket, nem volt erejük, hogy felismerjék, milyen vészjósló sikerek ezek.

…a megvert törzs hátat fordít saját istenének, és a győztes ellenség istenségéhez pártol át. /…/ Felejtsük el a régi imádságot: szabadíts meg a kapitalistáktól, és tanuljunk újat: szabadíts meg a zsidóktól. Talán ez az üdvösség titka.

Ahogy más népek sorsdöntő pillanatokban spontánul önmaguk fölé tudtak emelkedni, úgy a németek reakciója a kihívásra a bénultság, a csüggedés, az önfeladás és a kapituláció volt, vagy, ahogy egy szóval jellemeztük, az idegösszeroppanás.

Közösségi lények voltunk, és mint ilyenek, ösztönösen, gyáván és álságosan félretoltunk vagy bagatellizáltunk mindent, ami zavarhatta volna kollektív önelégültségünket.

Diszkréten különbséget tettek a ’rendes’ zsidók és a többiek között.

…az ellenség hatalmában vagyunk,… Azt csinálnak velünk, amit akarnak.

Fordíts hátat a külső világnak, húzódj vissza otthonod legbelső zugába, és tartsd távol magadtól a dögvészt, mert csak így tudod megőrizni – a régiekkel szólva – lelked halhatatlanságát.
„Ha most új választások lesznek, már csak egy pártra lehet szavazni”…ami eddig történt, csak visszataszító volt, ami következik, az viszont az apokalipszis.

Csak egyvalami maradt immár, amire törekednünk érdemes, írja Stendhal, ’az Én szentségének és tisztaságának megőrzése’.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.