Poszt ITT

Vasárnapi nyitvatartás: egyik napról a másikra rángatják az embereket, ők meg belehülyülnek

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2016. 04. 14. 16:03

Nagy Bandó András írása a vasárnapi boltzárról, nyitva tartásról, arról amit hiszünk, és arról, amit látunk.
Korábban a témában:

Ha nem hinnék abban, hogy a tisztességes szó, a pontosan fogalmazott mondatok célba érthetnek, és hogy van értelme kibeszélni azt, amit igaznak gondolok, föladnám. Akkor is föladnám, ha nem állítanának meg annyian az utcán, hogy megköszönjék az írásaimat. A durva kommentek viszont inkább erősítenek: ha nem írnék jót, nem nyomulnának ennyire. Hála Istennek, nem csak minősíthetetlen hangnemű kommentek íródnak, bőven akadnak olyanok, akik el is olvassák és át is gondolják az általam írt jegyzeteket.

Az alábbi levelet olyan barátomtól kaptam, Kanadából, akivel épp a világhálón röpködő írásaim hoztak össze. Nem tenném közkinccsé, ha nem tudnám, hogy olyan ember írta, aki az államigazgatás tudója és tudósa, ráadásul olyan országban él, ahol valós, sokéves hagyománya van a demokráciának.

Dr. Frank Tibor közgazdász, sikeres üzletemberről van szó, aki itthon is ismert, számos írása jelent meg, interjúk sorát adta. Több mint száz országban dolgozott, egy nagy non-profit ceg alapító vezérigazgatójaként, jobbára államigazgatási, demokratizálási projekteken.

Láthatta, mi működik, mi nem. Segélyprogramokat vitt, az adott országokban sosem pénzért dolgoztak, Magyarországra is hozott pár milliárdot. Sok kultúrát ismer: Kanadát képviselte ENSZ-világkongresszusokon és a Világbank bizottságában, látott puccsokat, forradalmakat, legmagasabb szinten korrupciót, korrupt állami vezetők bukását, találkozott királyokkal, elnökökkel. Látott nyomort és gazdagságot, tündöklést és bukást. Megnyitóbeszédet tartott a johannesburgi környzetvédelmi világkongresszuson, szakemberek ezrei hallgatták előadásait Japántól Új-Zélandig. Államelnökök voltak cége patrónusai, köztük a magyar államelnök is. Kapott tiszti keresztet, megkapta Havanna aranykulcsát, a Fülöp-szigeteken pedig tiszteletbeli polgár. Ez így ment Paraguaytól Tuzláig, Indonéziától Brazíliáig.

Tudását a világ minden részén elismerik, talán itthon is hallgathatnának rá. Szavai elgondolkodtattak, és remélem, mások is továbbgondolva olvassák majd.

A „Nyitás a zemberek felé” című, a vasárnapi nyitvatartásról szóló írásomra reagált:

Szia Bandó, megint nagyon jót írtál. Hozzátenném, hogy Magyarországon a fő témák, ami emögött is van, a kiszámíthatóság és az átláthatóság lenne. Ezek nemcsak a demokrácia főbb jellemzői közé tartoznak (tartoznának), hanem, éppen azért, mert demokráciában lehet élni, egyszemélyi hatalomban meg inkább csak létezni, ezek hiánya az emberek mindennapjait tehetik, és teszik is tönkre.

Akkoriban, amikor ’87-ben a németországi menekültélet után Kanadába érkeztünk, vasárnaponként itt is be voltak zárva a boltok. Aztán igen hosszú konzultációk eredményeként, amelyben részt vettek a lakosok, az üzletek tulajdonosai, a szövetségek, a szakszervezetek, az önkormányzatok, a sajtó, sok szakember, és mindenki más, akinek érdekeltsége van benne, megváltoztatták a törvényt. Ezt az érvénybelépése előtt jó előre bejelentették, azt követően pedig pár hét múlva kinyitottak az üzletek. Azok, amelyek akartak!

A sajtó minden lépésről beszámolt. Ez volt Ontarioban.

Otthon a bezárást egy nap alatt végigverték, így aztán amelyik dolgozó szívesen dolgozott vasárnap, akár anyagi, vagy más okok miatt, az szívott, csökkent a fizetése, alkalmazkodni kellett a családnak, attol függően, hogy például a párja szintén boltban dolgozik, vagy pilóta, négy műszakban dolgozó raktáros, újságíró, egy politikus sofőrje, vagy akármi. A vásárlókról nem is szólva, akiket ugyan nem kérdeztek meg, miért pont őket, mást se, de mindenki számára nyilvánvalóan ellenükre cselekedtek.

Tavaly Pesten voltam júniusban, egyik hétfői napon indultam vissza haza, és mivel előtte, tehát vasárnap be voltak zárva a boltok, szombaton kocsit béreltem, és kimentem az Auchanba, hogy összevásároljak egy bőröndnyi cuccot.

Ott egy teljes órán át álltam sorba, este 8-kor, erőszakos és mérges emberek között, akik az óriási tömegben egyfolytában, és egyre hangosabban orbánoztak és anyáztak. Így szereztem be a „hazait”, a libamájat, a paprikát, magyar levesporokat, pálinkákat, egyebeket.

Aztán eltelt egy év. Közben az emberek úgy rendezték át az életüket, főleg az ott dolgozók, már aki tudta, hogy ennek megfeleljen.

A boltban dolgozás sokaknak nem egy nyugdíjas állás, így ez a kényszer és a fluktuáció sok embert kicserélt.  Az elémúlt egy év alatt sokan úgy mentek dolgozni ezekbe a boltokba, hogy a vasárnapjuk szabad. Most megint egy nap alatt minden megváltozott, és ismét adott egy kapkodásból és hatalmi motivációból adódó kényszerhelyzet. Csodálkozunk, hogy a magyar a legstresszesebb és legboldogtalanabb nép az OECD-n belül? Én nem csodálkozom.

Egyik napról a másikra rángatják őket, úgy, hogy abba akárki bele is hülyülhet.

És mindezt egyetlen ember hatalommániája, és az ezzel kapcsolatos kisded játékai miatt. Pénteken meg „bevált az ötlet”, sőt „kiszélesítjük más szektorokra”, aztán hétfőn inkább (érdemei elismerése mellett) visszavonjuk, sőt, elvtársak, aki nem erre szavaz, annak annyi. Pénteken meg arról ordítoznak a mikrofon állványok, hogy ha lesz népszavazás, és kinyitnak vasárnaponként az üzletek, óriási áremelkedések lesznek, meg elbocsátások, satöbbi. (Hol voltak ezeknek az ellenkezői egy éve, amikor hirtelen bezárták a boltokat?) Hétfőn meg már „a zemberek véleménye fontos”.

Szíves figyelmetekbe ajánlom az egészségügyet, a korrupciót, az oktatást, a szegények helyzetét, a rokkantakat, az olimpiát, a Várba költözést, a Városliget beépítését, sok más fakivágást, az földek eladását, Kishantost, Quaestort és társait, ezek nem annyira fontosak. Na jó, abbahagyom.

Normális helyen az ember, ha elmegy orvosnak, buszvezetőnek, benzinkutasnak, satöbbi, tudja milyen lesz a beosztása, aszerint helyezkedik el. A tanár tudja, mikor lesz szünet, hogy például nyáron hány hete lesz szabad.

Ha valaki elmegy eladónak, akkor aszerint megy nagy multihoz, vagy egy éjjel-nappaliba, hogy a családja szükségleteit tudja biztosítani, megfelelő időbeosztással, és anyagilag is. És manapság ez is rettenetesen nehéz.

Aztán egy nap alatt megváltozik minden. Megint. Nem természeti katasztrófa vagy terrorcselekmény miatt, hanem egy kormányzáshoz nem értő, kapkodó kormány és egy nullaszázalékos szekta miatt. Így aztán egy év elteltével minden megint a feje tetejére áll.Ilyen abnormális kormánya még nem volt az országnak. A tatárjárás lótusz, és még sok minden más volt ehhez képest.

Ugyanez áll minden másra. Itt, nálunk másfél évtizedig kutattak, teszteltek, tárgyaltak, tanulmányozták, minden érintett ember bevonásával, hogy a nyugdíjtörvényt hogyan változtassák meg, hogy maradhat a nyugdíjrendszer fenntartható, hogy emelkedjen a nyugdíjkorhatár. Aztán törvényt hoztak róla, olyat, ami majd tíz év múlva lép érvénybe, lassan, fokozatosan.

Tudom, hogy most ezen nevetsz, de ez nem vicc. Ez komoly. A konzervatív kormányunk (megjegyzem, a magyar kormány nem konzervatív!) pont 4 éve, 2012 tavaszán jelentette be az előterjesztett törvényeket, hogy 65-ről 67-re emelik az öregségi nyugdíjkor határát. De nem azonnal (vagy visszamenőleg, ahogy az otthon divat), hanem 2023-tól kezdődően. És akkor is 5 év alatt, fokozatosan növelve a korhatárt, évente nagyjából fél évvel. Tehát aki a törvénykezéskor 54 éves volt, vagy a fölött, azt nem érinti. Így mindenkinek volt legalább 11 éve, hogy fölkeszüljön rá.

Otthon semmi perc alatt ellopták a magánnyugdíjakat, majd felemelték a korhatárt, úgy, hogy ismerőseim közül, akik elvileg jövőre mennek nyugdíjba, még most sem tudják biztosra, hogy jövő év lesz-e belőle, vagy még rájön valamennyi. Azt pláne nem tudják, hogy mennyi lesz a nyugdíjuk.

Ez van a nagyvilágban, és egész más van otthon. Aztán, ha én szólok, lehurrognak, hogy innen, Kanadából könnyű belepofázni. Én ezt nem vitatom, de ha egy nép nem használja a fejlett demokráciák tapasztalatait, akkor azzal nem a külföldre szakadt hazánkfia lesz szegényebb, hanem a kalandvágyból otthon maradottak.

Tudod, én a világ minden szögletében dolgoztam, főleg állami szervekkel, láttam egyet s mást. Láttam pökhendi uramatyákat, akik élet és halál felett rendelkeztek, és akik később nyüszítettek a népharag láttán, az életükért könyörögve. Láttam kivagyi minisztereket a legdrágább londoni és New York-i szállodákban, akik a kezében lévő pohár konyak többe került, mint otthon egyhavi átlagjövedeleme annak a polgárnak, akinek a pénzéből azt kifizették.

Láttam egész gyógyfürdőket gépfegyveresekkel lezárni, amikor a polgármester érkezett, hogy megáztassa magát és kicsit pancsoltassa a háremét.

Városnéztem terepjáróban kormányzókkal, úgy, hogy a motorháztetőn és hátul is 2-2 gépfegyveres vigyázott rájuk. Beszélgettem diktátor kisfiával, akinek a havi tandíja többe került Amerikában, mint otthon náluk egy éves fizetés. Láttam kormányzót lubickolni az Evian vízzel töltött uszodájában, amit külön átalakított Jumboval reptettek Ázsiába, miközben a kerítésen túl az emberek egész életüket egy szál gatyában élték le. Tudom azt is, hogy ezeknek mi lett a vége. És látom azt is, hogy hova tart a mi kis szeretett hazánk.

Gondolom, hogy otthon épp ezért nem tartanak igényt a magunkfélék tanácsaira. Csak azokéra, akik dicsérik az irányt. Ha bezárjuk a boltot, akkor azt, ha kinyitjuk, akkor azt. Így a nép nem is tudja meg, hogyan mennek ezek a dolgok normális helyeken. Pedig az itteni hibákból is sokat lehetne tanulni.

A haza nekem is fontos, mint sok más külföldre szakadtnak is, még 30 év után is. És egyáltalán nem azért, hogy nekem jobb legyen. Mert nekem már réges rég Kanada az otthonom. Hanem azért, mert Magyarország a hazám, szeretném ha újra büszke lehetnék rá. És nem szeretem látni, hogy egyre csúszik le a ranglétrán, versenyképességben, boldogságban, várható élettartamban és oktatásban, satöbbi. Hogy a történelem során először már a lengyelek is megelőztek bennünket életszínvonalban. Az se tetszik, hogy az elsők között vagyunk sok másban, az alkoholizmustól a válásokig, az öngyilkosságtól az abortuszig.

Otthon ma nagyobb a kontraszelekció, mint a Kádár-rendszerben volt. Akkor a vonalasság számított, ami ma még fontosabb. Ráadásul ezeken belül is olyanok kellenek, akiket meg lehet venni – kilóra. Még azokból is a hülyébbjét alkalmazzák, őket veszik fel mindenhova, azoktól nem kell tartani, azok nem szólnak bele semmibe, mamelukok, tehát a mi jó embereink. És ez a lényeg. Ahogy mondani szoktam, közben gulyás-kommunizmusból lecsúsztunk puszta-kapitalizmusba.

Ma otthon az emberek annak örülnek, hogy csak egy évig tartott a szivatás.

Milyen miniszter(elnök) az, aki két nap alatt 180 fokot fordul, és mind a két irányt jónak tartja? Mindkettőt azzal tamásztja alá, hogy az egyéves projekt sikeres volt. Kozultáció, háttértanulmány, tervezés, átláthatóság és kiszámíthatóság nincs. Egy éve is, (hiszen akkor be se vezették volna), meg most is. És ez érthető is, hiszen ezeknek nincs erre szükségük. Amit a főpáva koreografál, azt eltáncolja másnap a slep.

A nép meg örül, mert tudja, hogy sokkal tovább is eltarthatott volna.

Tudod, a napszemüvegnek nagyobb hasznát veszi a vak, mint a szólásszabadságnak az olyan emberek, akiknek nincs önálló véleményük.

Nem ragozom, ezeket te is tudod, írásaid mutatják, hogy vizsgálódsz, értelmezel, sőt pontos diagnózist adsz a honi közállapotokról. Csak azok nem veszik észre, akiknek édes mindegy, mi lesz Magyarország sorsa, és csak azok becsmérelnek, akiknek úgyis hiába beszélsz: fanatikusok és otrombák, csak a gyalázkodáshoz és bemocskoláshoz értenek.

Nem értik, hogy az az igazi hazafi, aki valóban szívén viseli az ország sorsát. Te ilyen vagy, és folytatnod kell, sokak örömére és erősítésére. Ha írásaidat megjelenteted egy könyvben, vevő leszek rá. Kordokumentum! Ölellek, Tibor

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.