“A Fidesz utasítása: ne gondolkodjanak a gyerekek, mert az árt a kormánynak”

Minap még a tanítókért és a tanárokért, konkrétan a közoktatás jobbításáért írtam, most meg egy pedagógusról szólok, ha úgy vesszük, mondok róla véleményt, miközben, ha jól meggondolom, ugyanarról beszélek, beszélünk. Ami történt, az is a közoktatás problémáiról szól, arról, hogy ha minden így marad, meg nézhetjük magunkat, és sajnos és legfőképp a gyerekeinket.

Történt pedig, hogy erkölcstan órán azt kérte Lencsitől a tanárnő, hogy írja le a véleményét arról, hogy számára mit jelent március 15-e. Lencsi Örkény tömörségével válaszolta:

Nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg.

Ez a vélemény, ha egy diákok közti beszélgetésben hangzik el, felejthető, erkölcstan órán viszont egyest ért. Lencsi szülei kitettek magukért, véleményüket precíz kérdésekbe csomagolták, így vonták kérdőre a tanárnőt.

Mert ugye, mi volt ez? Számon kérő? Ha igen, miféle tananyag, amit számon, van-e erről anyag valamelyik tankönyvben? Milyen kritériumok alapján osztályozott? Ha nem számonkérés volt, mi célból tette föl ezt a kérdést? Tényleg kíváncsi volt Lencsi véleményére vagy egy meghatározott véleményt várt el? Ha meghatározott véleményt akart tudni, mi volt ez? Elmondta-e a gyereknek előre, hogy milyen vélemény ér jelest? Ha nem, akkor milyen módon juthatott Lencsi helyes véleményre? Milyen vélemény ér jelest március 15-ről? Ha Lencsi véleményére volt kíváncsi, akkor mi alapján osztályozott? Mit osztályozott Lencsi véleményét olvasva? Egyáltalán: lehet-e osztályozni egy véleményt? Amennyiben nem Lencsi véleményét osztályozta, akkor mit is? Tulajdonképpen miért emelte ki nyilvánosan Lencsi véleményét azzal a kiegészítéssel, hogy az őt minősíti? Hogyan minősíti Lencsit a véleménye? Joga van-e a tanárnőnek ítélkezni egy gyerek véleményét elolvasva? Megszégyeníthette-e? Egyébként: mi a célja az erkölcstan órának? Vannak meghatározott álláspontok, vélemények, amiket a gyerekeknek el kell fogadniuk és meg kell tanulniuk vagy van rá lehetőségük, hogy több különböző vélemény megismerése során felvállalják vagy formálják a saját véleményüket?

Mire gondolhat először az ember? Logikus: arra, hogy vajon Lencsi szülei beszélgettek-e a kislányukkal 1848-ról vagy úgy ítélték meg, hogy ez még korai, egyelőre elég, ha kokárdát tűznek a gyermek blúzára vagy pulcsijára, tudatva, hogy ez miért is kerül oda. Én speciel, amikor tavaly, az öt- (idén hat) éves kislányom szíve fölé kitűztem a kokárdát, elmeséltem neki a legendát, mondtam pár nevet, Petőfit, Vasvárit, Táncsicsot, Kossuthot, meg hát meséltem arról, mi is a forradalom, aztán kisétáltunk az utcára, és ettől kezdve eszembe sem jutott megkérdezni tőle, hogy megérinti-e ez a nemzeti ünnep vagy sem, egyáltalán: hogy érez-e valamit, mióta kokárda díszeleg a ruháján. Nem ezért tűztem ki rá a kokárdát. Inkább, hogy tudja: ez hagyomány, a régiek is viselték, jelezve, hogy magyarok, amikor épp azért lettek forradalmárokká, hogy megmutassák: ők magyarok és nem osztrákok, akkor sem, ha Ausztria és Magyarország akkor még egy közös néven futott, és jó is lenne, ha a jogaikat is ehhez igazítanák. A kislányom, bármilyen okos is, ezeket az összefüggéseket nem értette volna meg, és hiszem, nem is kell, hogy öt-hatévesen megértse, elég, ha tűri, és ahogy megtapasztaltam, akarta is, hogy kokárda kerüljön a ruhájára, éppúgy, mint nekünk, a szüleinek.

Talán senkit sem bántok meg hazafiúi buzgalmában, ha azt mondom, a kislányom semmiféle erkölcstelenséget nem követett volna el, ha azt mondja, hogy az ő számára semmit sem jelent ez a kokárda, meg ez az ünnep, de, ha már így illik, és hagyomány is, akkor viseli, amíg kell, és ennyi. Ezért is gondolom, abnormális, hogy erkölcstan órán ebből leckéztetik a gyerekeket, az meg kifejezetten erkölcstelen, hogy az őszinte véleményéért egyes osztályzatot ad a tanárnő.

A kislányom, mióta kiküldték őt és az anyukáját egy nemzetinek nevezett dohányárudából, és megtudta tőlünk, hogy mindez Orbán Viktornak köszönhető, tud valamit, ami tény, de ezen fölül nem akartuk befolyásolni, hogy valamit érezzen a kormányfőre gondolva, azt meg kifejezetten kerültük, hogy emiatt, később pedig a vasárnapi zárva tartások miatt, ami ugyancsak nem tetszett neki (valamit vettünk volna, ahogy kérte, de nem tudtunk), rossznak gondolja Orbán Viktort.

Ez egyszer majd az ő döntése lehet, és akkor sem fogunk orrolni rá, ha felnőttként a mi véleményünktől eltérően gondolkodik Orbánról vagy bárki és bármi másról.

Az erkölcsöt nem tanítanám, nem osztályoznám, hanem egyszerűen próbálnék erkölcsös életre nevelni. Elmondani, mi az, ami erkölcstelen, és mi az, ami nem. Lenne miről beszélni, ez az ország sok tekintetben az erkölcstelenség melegágya. De nem erről beszélnék, mert ez is korai még. Vannak „iskolapéldák”, azok bőven elegendőek.

Gyanítom, tévúton jár az erkölcs oktatása, mint ahogy tévútnak tűnik az egész közoktatás. A tanárnőt nem bántom, szegény ő maga is tévúton járt, túllihegte azt, ami még csak nem is tananyag, de felsőbb utasításra elvárt:

olyan gyerekeket neveljetek, akikből kialakulhat a jövő szavazóbázisa. Ne gondolkodjanak, mert az nekünk árt. Elég, ha úgy erkölcsösek, ahogy mi szeretnénk látni őket. Ha ez sikerül, még azt sem veszik majd észre, hogy mi erkölcstelenek vagyunk.