Poszt ITT

Gerlóczy: Az államtitkár úr

Illés úr adott egy ötszázast a cigánynak, mindenkitől udvariasan elköszönt, majd távozott.

Még ősszel történt, kint ittam a sarkon a kávémat, ahol szoktam, amikor odalépett hozzám egy cigány ember és pénzt kért, hadovált a kitűnő tanuló gyerekeiről, az asszonyról, aki elhagyta őket, meg, hogy hol dolgozott régen, ezt hallgattam, untam, a kávémat akartam inni és gondolkodni, ahogy reggelente szoktam, amikor egy parkolóőr állt meg mellettünk, egy autót fényképezett, ami a sarkon állt. Láttam, hogy rohan a zöldséges.

– Tessék hagyni, az az államtitkár úr autója! – kiáltotta.

– Óóó, államtitkár! – mondta a cigány és összekulcsolta a kezét a meghatódottságtól.

Én az autóra néztem és láttam, hogy hibrid.

– Csak nem az Illés államtitkár úr autója? – kérdeztem a zöldségest.

– De bizony, az Illés államtitkár úr gépkocsija, bizony!

– Volt államtitkár! – pontosítottam.

– Az mindegy! – felelte a zöldséges.

– Most akkor államtitkár, vagy volt államtitkár? – kérdezte a parkolóőr, és megállt a kezében a műszer.

– Mindegy, uraim, az államtitkár az államtitkár! – mondta a cigány ember.

– Hát, tulajdonképpen államtitkár! – mondta a zöldséges.

– És ez az államtitkár úr autója ezek szerint? – kérdezte tőlem a parkolóőr.

– A volt államtitkár autója! – feleltem.

– Na, már jön is! – kiáltott a zöldséges.

– Óóó, államtitkár úr, jó napot kívánok, államtitkár úr! – mondta a cigány ember.

– Volt államtitkár! – mondta Illés úr.

– Magáé az autó? – kérdezte a parkolóőr.

– Igen, de van parkolási engedélyem – felelte Illés úr.

– Államtitkár úr, én szóltam az úrnak, hogy ez az államtitkár úr autója! – mondta a zöldséges.

– Volt államtitkár! – mondtam.

– Úgy van! Nagyon köszönöm, hogy szólt – mondta Illés úr.

– Óóó, államtitkár úr, segítsen már ki pár forinttal, hogy itt vigyáztam az autójára! – mondta a cigány.

Illés úr adott egy ötszázast a cigánynak, mindenkitől udvariasan elköszönt, majd távozott.

– Óóó, államtitkár úr – nézett a csendesen guruló hibrid autó után a cigány – milyen rendes ember!

(lejegyezve a volt államtitkár tegnap tanúsított helytállása végett)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik