Dr. Szószerin olyan lázadó tanárok közé keveredett, akik nagyon nem értették, mit is keresett Sándor Mária a tüntetésükön, ki hagyta, hogy beszédével éppen azokra az ellenérzésekre erősítsen rá, amelyekre a kormány is rájátszott. Tüntettek, ott voltak az esernyős tüntetésen, de most úgy érezték, Pukli István is túltolta, nagyon, amikor kollektív büntetést helyezett kilátásba a kormánynak.
Egy gyereknek sem adok intőt hatodikban, mindazért, amit elsős kora óta elkövetett az egész iskola ellen.
Így érzékeltette egy pedagógus a doktornak, miért tartja furcsának éppen egy pedagógustól a kormány ilyetén “büntetését”.
Főleg nem várok el tőle bocsánatkérést úgy általában, nem terjesztem ki azt az osztálytársaira is.
Furcsállották azt is, hogy Pukli a nagy forradalmi hevületében mintha inkább keresztbe tett volna az ezúttal a tüntetésen is mellőzött szakszervezeteknek, amelyek közben jogszerű sztrájkra készülnek. Persze az is felemás lenne, hiszen a gyerekek felügyeletéről ugyanúgy gondoskodniuk kellene. Pukli hiába vágott vissza Orbánnak, a tanárok nem értették, hogy követeléseikhez, amelyek általában nem bérjellegűek, mi közük van azoknak, akiket a Fidesz úgy általában megalázott. Miért lenne jobb Balog miniszter helyett Lázár és Varga miniszter tárgyalópartnerként, ha az oktatás valódi reformja elsősorban nem pénzkérdés? Ez teljesen szembemegy azzal is, hogy a köznevelési kerekasztalhoz megfelelő szakemberek üljenek.
Pukli egyetlen mentsége, hogy Orbán viccnek nevezte a tüntető tanárok, diákok és szülők követeléseit.
Ezt mondta egy tanár, jelezve, hogy saját tapasztalata szerint is elege van az országnak, még a Fidesz szavazó szülők egy részének is, bár nekik sem jelentene semmit, ha Orbán Viktor bocsánatot kérne. Legfeljebb annyit, hogy ő is képes még a tanulásra, ha már ugye a hibáinkból tanulunk. Egy tanár éppen ezért azt magyarázta a doktornak, hogy a kormányfő pökhendi stílusa igazán naggyá teheti Áder Jánost. Az államfő kapott egy nagy esélyt azzal, hogy Orbán Viktor nem hajlandó a bocsánatkérésre. A köztársasági elnök lehet az, aki jó tanárként a konfliktust kezeli.
Dr. Szószerin Tivadar ekkor jelezte, hogy mindez nagyon nehéz lesz. Elnézte a pedagógusokat, akik alig álltak a lábukon, sokuknál már a hónap elején sokadika volt, pedig tanítás után még korrepetáltak is, ha éppen nem értekeztek, készültek ünnepségre, vittek színházba, kísértek versenyre, javítottak dolgozatot, kezeltek konfliktust.
Nem több pénzt, hanem több szabadságot akartak.
Mind nagyon jó tanár volt, nem is vitték sokra. Most is azt mondták neki, számukra az az igazi ünnep, amikor becsukhatják a tanterem ajtaját, magukra maradnak tanítványaikkal, mert akkor kívül marad minden más. Az iskolán kívüli és belüli perpatvarok, a furcsa szülők, meg azok a kollégák, akik ugyan kiváló szakemberek, csak hát az emberségük, meg a nevelésről vallott nézeteik…
A doktornak egyikük azt mondta, a nevelés ateista verzióban: példamutatás, értékek közvetítése, segítség a személyiség kibontakoztatásában. Vallásos változatban: Isten teremtményének valamiféle istenpótlék felmutatása. Mindkét esetben tévedés azt hinni, hogy a gyereknek nem kell tekintély. Ha az nincs, nem tud mi ellen lázadni, ami pedig a gyermeki lélek mozgatórugója. Egy jó tanárnak tehát akkor is tekintélyesnek kell lennie, ha alig áll a lábán, korrepetál, értekezik, ünnepel, ballagtat, statisztikát készít. Egy jó tanárnak fontos a szabadság. Neki mindegy, hogy odafent ki, mit talált ki. Neki nincsenek fegyelmezési problémái, neki tekintélye van, mert bármikor hitelesen taníthat Petőfit.
Rabok legyünk vagy szabadok?
Dr. Szószerin azzal biztatta őket, eljött az idő, hogy felemeljék a fejüket, hogy valóban méltóak legyenek a gyerekek tiszteletére. Aztán kicsit elszégyellte magát, mert tudta, valójában inkább a szülőknek kellene sztrájkolniuk, ha maguk is meg akarják őrizni tekintélyüket a gyerek előtt, ha nem akarnak előtte szolgának látszani. Egy jó szülőnek ugyanis akkor is tekintélyesnek kell lennie, ha alig áll a lábán, akkor is segít a leckében a gyereknek, a férjének/feleségének. Egy jó szülőnek fontos a szabadság. Neki is mindegy, hogy odafent ki, mit talált ki. Neki nincsenek fegyelmezési problémái, neki tekintélye van, mert bármikor hitelesen mesélhet például a Tücsökről és a hangyáról.
A doktor szerint egy normális szülő biztos nem bírja, ha gyerekként kezelik. Ha mindenre tudnak neki valami okosat mondani. Megmagyarázni, hogy a lopás az más, hogy a foci és a kisvasút, akkor is jó játék, ha már nagyban játsszák, ha megmondják neki, ki a jó, a csúf és a rossz. Hogy a gondolkodás, a vita felesleges, akkor is, ha nem. A normális szülő hogy magyarázza meg, hogy azért érdemes tanulni, gondolkodni, tisztességesnek lenni, ha a gyerek azt látja, hogy az országban ez egyáltalán nem a boldogulás feltétele. Mit mond majd neki pár év múlva, ha most nem áll ki a gyerekéért és nagyon gyorsan nem kér valami érdemi választ néhány érthetetlen karrierre?
Az ő karrierjük egyrészt magyarázata lehet, mi is a baj az oktatással, másrészt azt is jelzi, hogy a családoknak is teljesen át kell gondolniuk mindazt, amit eddig az életre nevelésről gondoltak. Mészáros, Berki, Habony – ízlelgette a neveket a doktor. Szerinte egyetlen közös vonásuk, hogy úgy csináltak karriert, mintha bármit tudnának a világról. Hozzájuk képest Szijjártó Péter egy karrierdiplomata. A doktor a legnagyobb bajnak azt tartotta, hogy minták lettek azoknak is, akik köztünk, mellettünk élnek. Akik soha nem tanultak semmit semmiből, mégis magabiztosak.
Here = élősdi, élősködő, ingyenélő, parazita, potyázó, semmittevő, tányérnyaló
Heréket nevelünk – summázta az egyik tanár, mire a másik közbevetette, hogy azért nekik is van mintájuk, Orbán Viktor, aki azonban mégsem hasonlítható hozzájuk, hiszen még a kormányfő legnagyobb kritikusai is elismerik tehetségét, tudását, munkabírását. Tőle csak az önbizalmat tudták másolni, mást nem. A kormányfő március 15-én is, és egyre gyakrabban túltolja, de zsenialitása nem vitás. Másolói csak túltolják, mert azt hiszik, megtehetik. Orbánt utánozzák, de ez értelmetlen, mert a kormányfő bármikor képes a stílusváltásra. Ők nem. Nekik nincs hátországuk, és nagy kérdés, mi lesz velük, ha egyszer teljesen kínossá válnak. Mit kezdenek magukkal egy normális polgári világban, ahol csak valódi teljesítménnyel lehet gyarapodni?
A társadalom, a család, a munkahely még tűri a heréket, de egyre nehezebben. A poroszos családmintára hajazó társadalmi kapcsolatokban a gyerekként kezelt dolgozók egyelőre húznak, de egyre inkább lázadoznak az apakép ellen. A nép Orbánt még vágyik apaként szeretni, de apapótlékait gyűlöli. Orbánnal ellentétben, ők nem egy víziót akarnak megvalósítani, hanem önmagukat. Az egyik osztályfőnök megjegyezte, önkontroll kérdése, mennyire. Az pedig vagy van, vagy nincs, de az biztos, hogy egy egész nép a végtelenségig nem érezheti jól magát gyerekszerepben. Nem a demokráciadeficit, nem is a kevés zsebpénz miatt, hanem azért, mert nem akar félni.
Egy iskolapszichológus ekkor közbevetette, hogy általában senki sem a nagybetűs DEMOKRÁCIÁT félti, hanem önmagát. Mérges arra, aki miatt félnie kell, aki miatt nem kapja meg jogos jussát. A gyerek is kiakad, ha kollektív büntetést kap, más miatt felel. A köztünk élő herék: a szomszéd, a kolléga, a rokon ugyanígy rombol mindenfajta közösséget, családit, munkahelyit, társadalmit. Ezért baj, hogy a magabiztosság nagyobb érték lett a tudásnál. Harmadosztályú emberek másznak a magyar csúcsra, miközben nem a gazdaság, hanem a kontraszelekció dübörög minden szinten, minden szakmában. Kilóra megvett szakik, akik pénzért bármit megtesznek. Megélhetési politikusok megélhetési szolgálói: újságírók, értelmiségiek és igen tanárok is – mondták szomorúan a tanárok, akik szerint nem kevesebb, hanem több erkölcstanóra kellene.
A tanárok sorolták, hogy a szülők közül a jó burkoló, asztalos már külföldön, aki marad, az úgy érzi, nincs megfizetve, megbecsülve. A többség azt látja, hogy míg éjt nappallá téve dolgozik, a köztünk élő herék dübörögnek. Dr. Szószerinnek egyikük azt mondta, neki már ötletei is lennének, miként lehetne az alaptantervet átírni a korszellem alapján. Kötelezővé tenné a zavarosban halászást, a lábak lógatását, a talpnyalást. A tanárok szerint a tanterv, a tankönyv, az autonómia ugyanis többről szól, a szabad gondolkodásról, amely alapjaiban rengethetné meg a mostani vezérelvű társadalomképet.
Dr. Szószerin ekkor közbevetette, hogy talán tényleg nem kellene visszatérni a 2010. előtti állapotokhoz, ám ekkor vad kacajra fakadtak a tanárok, akik szerint ahhoz előre kellene menni, a mostani, a II. világháború előttire hajazó oktatási rendszertől.
