Itt az új legenda: Orbán Viktor ázott, még tán náluk is jobban

Mint azt mindenki, legfőképp egy meteorológus tudja, a nemzeti ünnepeinkbe gyakran beleszól az időjárás. Az időjárás jelentésekből abszolút pontossággal tudható, mikor ér el bennünket egy vastag felhőréteg, mikor esik az eső, mikor lesz ónos eső, vihar, viharos erejű szél, jégeső, hóesés vagy akár az egész együtt.

Azt is tudjuk, hogy 1848 óta nemzeti hagyománynak mondható a március 15-i eső, a hűvös idő, legalább annyira, mint hogy augusztus 20-án vihar csap le, összekuszálva a tűzijátékot, és inkább az számít ritkaságnak, mondhatni különlegességnek, ha szép, csöndes, nyári estén lőheti az égbe az adófizetők forintjainak jelentős hányadát, hogy ebben a gyönyörűséges pazarlásban örömét lelhesse az adófizető polgár, aki tulajdonképpen pénzelte az egész cirkuszt. Hagyjuk meg ezt az örömöt ezentúl is, egyetlen ünnepünk, ahol a kenyér és a cirkusz egyszerre, üde és élvezetes szimbiózisban jelenhet meg együtt, mindannyiunk nagy örömére és boldogságára.

Már március 10-én jelezték a meteorológusok, hogy a nemzeti ünnep napján hűvös idő lesz, jelentős lehűlés várható, kissé szeles, erősen felhős égboltozattal, és száz százalékig biztos, hogy esni fog, nem törődve azzal, hogy a magyar nemzet ünnepel. Ezt így rendelte el a magyarok istene. És ha már Őt is nevén neveztem, megjegyzem, Kölcsey Ferenc időben helyre tette a dolgokat, amikor megírta a Himnuszt:

a magyaroknak külön Istene van, és ezt akár úgy is írhatnám: nekünk, magyaroknak külön Istenünk van, ilyen fajta vagyunk mi, magyarok, olyan fajta, akinek nem jó az egyetlen Magasságos, az egy szem Örökéletű, a Jóisten, nekünk külön Istenünk van, kell lennie, hogy a fene essen belénk, ilyen fajta vagyunk mi, letagadhatatlanul.

De: ha már van, odafigyelhetne ránk, a nemzeti ünnepünkre gyülekező magyar (és lengyel) nép fiaira, és kérés nélkül is elintézhetné, hogy ne essen már az eső, mert az nekünk nem jó, unjuk már az esernyőt, az esernyőn kopogó esőcseppeket, az idén eddig egyetlen olyan tíz perc volt, amikor nem untuk, és ez annak tudható be, hogy Mária országa vagyunk, azaz annak, hogy az országnak is van egy (Sándor) Máriája, áldja meg a magyarok Istene mind a két kezével!

A magyarok istene ránk se bagózott, ázzatok, mondotta (vagy mormogta) magában, azok a bátrak is áztak, akiknek most a miniszterelnök pulpitusára íratták a „Tisztelet”-et, Petőfi, Vasvári, meg a többi bátor ifjú. Így ázik a magyar, így, mert a magyar ilyen fajta, mondaná erre Orbán Viktor, mert ha valaki, hát ő aztán tudja, milyen a magyar fajta. Erre számtalan példát mondott már, hallgatni is tereh, bár lenne még mit mondani a magyar fajtáról (mondok is, de ez egy külön téma, megírom, megírom, szentendrei, szentendrei papíron), hogy valamicskét idevarázsoljak Tamkó Sirató mester soraiból is, őt különösképpen áldja meg a magyarok Istene!

Szóval esett. Esett, mintha Zsédából öntenék, magyar esernyők százai, és lengyel esernyők ezrei emelkedtek a fejek fölé, eltakarva a kivetítőt, ahol Bem apó kései (megkésett) légiója olvashatta volna Orbán Viktor szónoklatát.

Nem, a magyarok Istene mentsen meg minket a hazugságtól, nem egyszerűen beszéd volt ez, hogyne mondjam még csak nem is „Egyenes beszéd” (oda akkor se menne, ha fizetnének érte, bár lehet, van az a pénz…), hanem szónoklat! Olyan, amit otthon, a fürdőszoba tükör előtt állva (be)gyakorol az ember, és mivel a tükör se mai gyerek, torzít és a szónoknövendék nem veszi észre, hogy olyan szónoklat gyakorlódik, melyet majd egy divatbemutató bikinijeinek és bugyi-melltartó együtteseinek kifutóján kell elmondani, középen állva, a kifutó közepén, ahonnan végtelenül könnyű jobbra sasszézni, mozdulni sem kell, még csak a mikrofonállványt sem kell odébb rakatni.

A megszólalás és a szónoklat közt jelentős különbség van, az tudja igazán, aki szerepelt már pódiumon (például én is), de elég, ha stand-upos a csávó, tudja, hogy semmit nem ért a közönség, ha (a mikrofon) mellé beszél az ember, kiváltképp, ha ténylegesen is mellébeszél. A megszólalás azt jelenti, hogy engem, a megszólalót érdekel a lábam alatt és előtt ázó magyar (és lengyel) emberek hada. Nem „Tisztelt Hölgyeim!”-nek és nem „Tisztelt Uraim!”-nak szónokolok, hanem a „zembereknek” beszélek, ahogy egy pap is meg szokta kérdezni a gyerekeitől: hát kinek beszélek én, mi?! Nagyon elegáns tud lenni a tiszteltezés, meg a hölgyeimezés, uraimozás, de baromi szarul hangzik, bocsánat, talán ez a jelző jobb lesz: istentelenül! Úgy értem, nincs benne és mögötte se a magyarok istene, se úgy általában a Jóisten, akkor sem, ha néha néven nevezi a szónok, mert az olyan jól fest, mint Van Gogh. A mi emberünk, a mi szónokunk hozzászokott a szónokláshoz, és közben elfelejtett „beszélni”, értsd: megszólalni, megszólítani, hozzád, hozzánk beszélni. Hiába is mondanám neki:

Viktor, ott a lábad alatt kedves nénik és bácsik, ifjú lányok és srácok lesik a szavaidat, ugyan szólítsd már meg őket, és ne akard hölgyemnek meg uramnak mondani a kisnyugdíjából, meg a minimálbéréből, netán a közmunkára szórt alamizsnából éldegélő imádóidat! Szép volt, persze, hölgyeim, uraim, de ezt hagyd meg az operabálra, meg az ország értékelőkre, mert ott aztán pöffeszkednek a tisztelt hölgyek és urak, csak győzd rájuk szórni a zsetont!

Na, jó, tekintsünk el ettől, és nézzük az időjárást! Az esőt, mert az esett, és ez egyszer, a magyarok Istene jóvoltából nem Kossuth Lajos kalapjára (ó, magyarok Istene, ha elintézted volna, hogy egy jó formájú (Kossuth) kalapban szónokoljon Orbán Viktor, olyasmiben, amiben egyszer már szónokolt, egy zsidó rendezvényen, tényleg jó lett volna. mert esett az eső, és ha esik, legyen kalap, amire. De nem volt kalap, ráadásul esernyő sem volt. Így aztán a mi Örökéletű kormányfőnk ázott, később meg a Hősök terén és a Kossuth téren áztatták, egyik rosszabb, mint a másik, de legalább az egyik ellen lett volna védőeszköz: mondjuk Szent Péter esernyője, ha már a magyarok Istene csak esőt adott, ernyő nélkül. Orbán Viktor jól tűrte az égi áldást, orra hegyén csöppekbe gyűlt a homlokáról alácsorgó „ég vize”, néha végigsimította okos fejecskéjét, attól kezdve az ő haja is égnek állt attól, amiket mondott, és sokan drukkoltak azért, hogy vagy az eső álljon el, vagy a szónoklat érjen már véget, mert addig tologatja fölfelé a haját, simogatva a homlokát, hogy a végén teljesen megkopaszodik.

Egyfolytában az járt a fejemben, hogy vagy a TEK-esek mentek haza, vagy a körötte állók nem mertek odanyújtani egy ernyőt, talán féltek a sztrájkoló TEK-esektől, hogy esetleg azonnal odapörkölnek egyet, ha valaki ernyőt fog a védett személyre, szóval nem akadt egyetlen jó magyar (de még jó lengyel) se, aki megmentette volna Orbán Viktort az elázástól.

Vajon miért nem akadt egy munkatárs, egy őrző-védő ember, főként azt figyelembe véve, hogy tudható volt, mindenki tudta, Orbántól a TEK főnökéig, hogy esni fog. Melburne-ben, az Ausztrál Openen mindenki tudja, hogy kánikulában teniszeznek a legnagyobbak, így aztán amint leülnek arra az egyetlen percre két game-enként, azonnal előugrik egy-egy leány vagy fiú, és már kattan is a napernyő, és mindaddig Federer és Djokovics fölé tartják, míg ott ül, mert tudják, épp elég két game-et lenyomni harminc fokban, legalább a pihenőidő alatt ne égesse őket a nap.

Ha tudták, hogy esni fog, épp csak be kellett volna csomagolni egy ernyőt, kijelölni egy TEK-es embert, aki odaballag a miniszterelnök mellé, és a feje fölé tartja, hogy ne égjen…, illetve, hogy ne ázzon el. Nem volt ilyen ember, és olyan se, aki kisegítette volna Orbánt.

A végén értettem meg, ez meg volt tervezve. Nem lehetett másként, mert (ha jól láttam) műanyag borítót kaptak a szónoklat lapjai, másképp hamar véget ért volna a szöveg, és a mi főnökünk nem úgy van, mint hajdanán Bush elnök volt, hogy összetépi a papírt, és fejből lenyom egy formás kis beszédet, mert ez a beszéd meg van komponálva. Kellő mértékben elküldve a jó anyjába Brüsszeltől, unióstól, na, jó, nem pénzestől. Ugyanígy jól beleszőve a migránskérdés, a kötelező kvóta perlése és elvetése, meg minden más, amit nem lehet csak úgy séróból elmondani, mert esetleg nem stimmel azzal, amit a Habony beleírt a szónoklatba.

Szóval Orbán Viktor saját maga döntött úgy, hogy ő most eláztatja magát, a haját, a felöltőjét, de tán még a golyóálló mellényt is, mert az legalább olyan jól hat majd a zemberekre, mint annak idején Horn Gyula vaskoronája. Petőfi is ázott, Kossuth kalapja pláne, és itt az új legenda: Orbán Viktor is ázott, még tán náluk is jobban. Szegény Bádogember az Ózból! Ő már tudja, hogy nem tanácsos eláztatni magunkat.

Lehet, ezt az egészet egy régi, esős Felcsút meccs alatt eszelte ki magának, akkor, amikor még nem volt stadion, és a partvonal mellett éppúgy elázva álldogáltak a zemberek, mint ahogy a pályán szaladgáltak a fiúk. Sajnos ez sem nézett ki különbül, mint egy ilyen esős meccs. Nem jó az, ha egy miniszterelnök pacallá ázik, se amiatt, mert senki sem törődik vele, sem amiatt, hogy ő maga választotta ezt a változatot. Ha meg nem az ő ötlete volt, itt az ideje, hogy elküldje a francba Habony Árpádot, akinek (és ez sejthető) lett volna még néhány ilyen ötlete.