Poszt ITT

Klinghammer Pista és a boldogságérzet

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2016. 02. 20. 18:18

Van egy-két emlékem a múltból, néha muszáj egyet-egyet előkotornom, olyan fokú hasonlóságokat látok a múltbéli emlékek és a jelenkori történések között. Déjá vu érzésem van, nem tehetek róla.

Leszerelés után, 1968-ban, építész technikusi végzettséggel a Szegedi Tervező Vállalatnál helyezkedtem el, mint műszaki rajzoló. (Ezt a végzettséget le se írtam volna, ha a szélsőséges kommentelők nem próbálnának folyton csesztetni a kőműves voltommal. Nem érti a tanulatlan, hogy a technikusi oklevél mellé szereztem mesterlevelet is, amikor a szakma gyakorlati részében is járatossá akartam válni.) Na, jó, két emlék.

Csupasz pofára esve

Az első fizetésem kis papírszalagján volt néhány forintos levonás, kérdeztem, mi ez, mondták a szakszervezeti díj. Én meg mondtam, nem léptem be a szakszervezetbe, a személyzetis nyanya pedig közölte, hogy abba itt mindenki be szokott lépni, én meg válaszoltam, hogy én nem vagyok a mindenki, így aztán megkaptam azt a kis pénzt is, és csúnyán néztek rám. Akkoriban az üzemi négyszög bitang mód mozgásban volt, igaz, a szakszervezeti bizalmi (micsoda titulus!) nem volt több, mint aminek az egyik kabaré monológomban mondottam: bólogató plüsskutya a Trabantok kalaptartóján.

Ugyancsak a munkába állásom után egy hónappal közölte velem a személyzetis, hogy illő lenne már borotválkoznom, ennél a cocilista vállalatnál senki sem növeszthet szakállat. Én meg, a kétéves katonaság végén megfogadtam, hogy egy életen át nem fogok borotválkozni, a két év alatt fölhasználtam a teljes életemre jutó pengekeretet.

Életem egyik meghatározó élménye maradt, amikor egy francia építészküldöttséget kalauzoltak végig a műtermeken (a személyzetis és az igazgató), és a küldöttség minden tagja szakállas volt… Ők meg ott virítottak mellettük, csupasz pofára esve.

Mindez még csupán utórezgése Klinghammer István elhíresült kijelentésének, mely szerint az okozza az oktatás igaz problémáit, hogy a tanárok szakállasan, és kockás ingben jelennek meg a médiákban. Isten ments, hogy valaki visszakeresse a Fideszesek ifjúkori fotóit, hosszú hajjal, lezser, csapzott frizurával, borostásan, Kövér László vállig érő hajáról már nem is beszélve, elégedjünk meg annyival, amit Bródy megírt, és Szabolcs elénekelt az illéssel: „az ész a fontos, nem a haj!”

Aki Klinghammer Pistát tanította

Klinghammer István 1941 nyarán született, tehát nagyjából 20-21 éves volt, amikor a Beatles láz végigsöpört Amerikán és Európán, és pontosan kellene emlékeznie arra, mit kellett brusztolnunk azért, hogy a rövidnél kicsivel hosszabb hajjal, netán gombafrizurával ülhessünk be a középiskolába, és a tanári karral, meg a dirivel elfogadtassuk Bródy előbb említett intelmét. Igen, emlékezhetne a hősi időkre, meg az ifjúsági park rendszabályaira is (én sosem jártam ott, de hát attól még tudtam, mi folyik a bejáratnál), szóval arra, hogy a beléptetéshez elengedhetetlen volt az öltöny és nyakkendő, aki alább adta, kívül maradt.

Ha csak egy picit is emlékeibe idézi K. I. ezeket az időket, eszébe nem jut ilyen ostobaságokat mondani. Arról nem is beszélve, hogy azért mégis csak a pedagógusok a tudás hordozói és továbbadói, ezt megkérdőjelezni butaság lenne.

Klinghammer István, az ELTE volt rektora, hajdani államtitkár ontja magából a meggondolatlan mondatokat. Nemrég egy másikat is szabadjára engedett, jelesül, hogy a tanár, az orvos, a művész, stb. nem termel GDP-t, csak a „boldogságérzetünket fokozza”. Hadd csapjam le rögtön az első ziccert: az a tanár, aki Klinghammer Pistát tanította, csöppet sem fokozta a boldogságérzetünket, amikor átengedte az érettségin a tanítványát.

Persze, nem hülyültem meg, Pista okos fiú lehetett, érett is, de azt nem sikerült megtanulnia, hogy az ő tanára olyan tudást adott az ő kezébe, ami egyszer majd GDP-t termel, lehet, nem általa, mert rektorként aligha termel GDP-t, de azok által, akik Klinghammer Pistát tanáruknak tudhatták.

GDP és boldogságérzet

Van Gogh egy fia GDP-t nem termelt, amíg eltökélten festett, Csontváry sem, attól kezdve, hogy otthagyta a patikát, Munkácsy sem, amíg alkotott, és Michelangelo sem, amikor a Sixtus kápolna falait telefestette. Az idő múlása aztán helyre tette a dolgokat: Van Gogh, Csontváry és Munkácsy képeiért milliókat fizetnének (utóbbival azért voltak némi gondok), a Sixtus kápolna pedig zarándokhely lett, és súlyos pénzeket fizetnek a turisták, hogy láthassák, legalább egyszer az életükben, ki tudja, mekkora pénzeket mozgatva meg.

Leonardo Mona Lisája milliókat vonzz magához, hadd ne sorolgassam mindazokat, akik elkápráztatták a világot, utóbb pedig elképesztő módon termelték GDP-t. és ha már a Beatlest említettem: tuti, hogy meghülyült II. Erzsébet, amikor lovaggá ütötte a négy gombafejűt, mert nehogy már ők javítsanak a brit költségvetés egyenlegén, csak, mert eladtak egy rakás lemezt.

Sorolhatnék még egyéb hírességeket, vagy akár ismeretlen óvónőket, tanítókat, népművelőket, oktatókat és tanárokat, orvosokat, kutatókat, csillagászokat, stb., akik útjára engedtek olyan ifjakat, akikből később Nobel-díjas tudósok, Oscar-díjas rendezők vagy Kossuth-díjas írók, költők lettek, csupa kiművelt emberfő, de akár államférfiakat, politikusokat is, olyanokat, akik hozzáállásuknak és képességüknek köszönhetően GDP-t is termeltek, elég egyet kiemelnem: Széchenyi István.

Ráadásul ő nemcsak GDP-t termelt, de boldogságérzetünket is fokozta, ellentétben Klinghammer Istvánnal, aki (rektorként) GDP-t termelt, de semmit nem tett azért, hogy fokozza a boldogságérzetünket. És, sajnos, ebben nincs egyedül. Sőt: többen vannak olyanok, akik a GDP-t nem termelik, hanem elköltik, kényükre, kedvükre, mi pedig húzzunk el a francba a boldogságérzetünkkel.

(Kiemelt képünk forrása: MTI/Szigetváry Zsolt)

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.