Poszt ITT

Váladékreklám

Még nincs vége, hogy sose lesz vége.

Korunk hősének látom azt a hölgyet, aki ingerülten jelenti ki, hogy oikosz? sose hallottam, ilyen szó nincs is. Ha nem volnék titkos feminista, azt mondanám, hülye p…, jellemző, hogy a tudatlanságával tüntet, és jellemző, hogy ilyesmi reklám lehet, finom utalásféleképpen jelzem, hogy ez a szó, oikosz (gazdaság, ház) öko-előtagként került bele minden nyelvbe, ökológia, ökonómia, ezt se tetszett hallani?

De mit is várhatnánk ott, ahol a Völkischer Beobachterben megjelent véres és váladékos gumicsonton rágódik az egész opinion leader elit. Mert vigyázat, ez is reklám, legalábbis gyanús, hogy tudatosan adagolt váladék, és rá is kattant mindenki, GFG tematizálta a közbeszédet, uralja a pillanatot, és boldogan tette, mert alkalmas rá, ő aztán nem titkos feminista, végre egy igazán neki való feladat, félkézzel kiver egy ilyet magából, mert valahol neki is kell győznie, azok után az évek után, amik mögötte vannak, ami eddig az élete volt, hát nézz rá, az a sok megaláztatás, amit a nőktől és az osztályban el kellett viselnie, mert ő volt az, akit minden arra járó mindig megalázott, már ha volt gusztusa puszta kézzel hozzányúlni. Szal terelésgyanús húzás ez is, csak éppen egyre erősebb anyagokkal-adagokkal, egyre mélyebbre süllyedve, és legyél biztos abban, hogy ez is nagyon sokaknak tetszik, és hogy még nincs vége, hogy sose lesz vége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik