Poszt ITT

Az a baj, hogy kurvára rasszista vagy

A magyar politika változását talán az mutatja a legjobban, hogy már illemből sem háborodunk fel azon, ha valaki rasszista. Nagyon kevés ember van ma Magyarországon, aki egy kocsmai vitában is hajlandó felvállalni a szomorúságát azért, mert semmi nem lett a rendszerváltás liberális ígéreteiből. Sőt, nagyon kevés olyan ember van, akinek az előző mondat nem hangzik rettentően kínosan.

Ma Magyarországon tök simán lehet valaki nyíltan, vagy félig nyíltan rasszista, senki nem fog ezen kiakadni. Oké lett a xenofóbia és rendben van az is, ha már nem dilemmázunk, hogy zavar-e minket, ha valaki meleg, cigány, arab, vagy kínai.

Mindenhol

Egyébként ez nem csak magyar probléma, egész Európára, sőt, a világ nagy részére igaz. Az amerikai republikánus elnökjelölt-jelöltek között épp egy olyan ember a legnépszerűbb, aki tök nyíltan mond olyanokat, hogy minden mexikói nemi erőszaktevő. És másnap ugyanúgy beszélhet még a tévében. Mondjuk, legalább választást nem fog nyerni.

Többször írtunk már arról, hogy egészen pontosan miről szólhat a menekültkérdés. Mostanra kanonizált álláspont lett, hogy a menekültválság komoly probléma. Nem esemény, probléma. A bevándorlás is probléma. Főleg újságírók között, de egyszerűen nem illik úgy csinálni, mintha ez nem lenne valami iszonyatosan veszélyes és komoly dolog.

Kiesik

Pedig nem feltétlenül ez az igazság, vagy nem ennek kellene az igazságnak lennie. A legigazabb mondatot az egész menekültkérdésről talán – LOL – Berki Krisztián mondta:

Nekem ez kiesett.

És igen, ha nem az lenne a munkám, hogy naponta erről írjak hülyeségeket, akkor nekem is kiesett volna. Pedig még Budapestnek olyan részén is lakom, ami elvileg frekventált menekültbázis volt. Nem láttam rosszabb arcokat, mint korábban. A Keletinél nyilván más volt a helyzet, főleg akkor, amikor már sokan gyűltek ott össze. Egy nagyobb tömeget nehéz elkerülni, pár embert viszont könnyű nem észrevenni.

Megérteni

Van egy dilemmám. Próbálom elfogadni, hogy a menekültválság, a tömeges bevándorlás komoly probléma. Mégsem érzem annak. Ha ön, kedves olvasó, eddig bírta, hogy ilyen migránsölelgető szövegeket nyomok Soros György pénzén, akkor most nyugodtan görgessen le és kommentelje oda, amiket szokott.

Szóval próbálom megérteni, hogy miért akkora probléma a tömeges bevándorlás. Ha csak a számokat nézzük, akkor az van, hogy az 500 milliós Európai Uniónak gond nélkül el kellene viselnie pármillió menekültet, sőt, a táborokon kívül valószínűleg észre sem vennénk őket.

Ha a gazdasági hatásokat nézzük, akkor még kevésbé kell aggódnunk. 20 esetből 19-ben kifejezetten fellendíti egy ország gazdaságát az, ha nagy mennyiségű ember kezd el oda bevándorolni. Azzal ellentétben, amikor Bayer Zsolt random botrányszerzők könyveiből idéz teljesen megalapozatlan tényeket, a valódi kutatások szinte mond azt mondják, hogy

bevándorlás ————>>>>> profit.

Egyetlen ok maradt, ami miatt a tömeges bevándorlás probléma lehet. Ezt többnyire Európa kulturális örökségének és keresztény kultúrájának védelmeként, vagy valamilyen hasonlóan szépen megfogalmazott mondattal szokták körbeírni.

Mintha Európának egyetlen kulturális öröksége lenne, nem kétszáz. Mintha Európának egyetlen keresztény kultúrája lenne, amiben nem volt harmincéves háború, nem gyilkolták egymást az elmúlt pár száz évben a protestánsok és a katolikusok, mintha nem lett volna nemrég pont abból egy kis balhé, hogy Írországban nem feltétlenül értettek egyet abban, melyik is lehet pontosan Európa keresztény kultúrája.

Az a baj, hogy ezek muszlimok, meg hogy arabok. Azok meg tudjuk, milyenek.

Ezt a mondatot akárhogy fogalmazod meg, ugyanaz lesz a vége. Ha azt mondod, hogy koszos arabok, muszlim terroristák, az pontosan ugyanazt jelenti, mintha arról értekeznél hosszan, mennyire integrálható a közel-keleti népek iszlám kultúrája a többségében keresztény Európában.

Kurvára rasszista vagy. Ennyi. Eljutottunk oda, hogy 2015-ben le kell írni, hogy nem minden muszlim terrorista, ahogy szintén nem minden katolikus dolgozott az inkvizíciónak, vagy ront meg gyerekeket szabadidejében. Nem minden zsidó iszik gyermekvért (sőt, egyik sem) és nem minden buddhista toleráns, jókedélyű és elfogadó. Ugyanígy nem minden arabnak van hat felesége és nem mind akarja megölni a keresztényeket.

A XXI. századra a világ egy iszonyatosan kicsi hely lett. Ezek az emberek pont olyanok, mint te vagy, vagy én. Ugyanazokban a cipőkben járnak, ugyanolyan telefont vesznek, ugyanazok a céljaik, reményeik, csak egy kicsit mások a problémáik.

Oké lett

Egyszerűen nem tudom felfogni, miért lett hirtelen oké azt mondani, hogy a világháború utáni kitántorgás rendben volt, de a mostani bevándorlás nincs rendben, mert most muszlimok jönnek. Mennyiben más ez, mint azt mondani, hogy aki lop, az azért lop, mert cigány. Vagy hogy a feketék görögdinnyét esznek csirkecombbal és nőket erőszakolnak, ha tele lett a hasuk.

Azt mondani, hogy a menekültválság azért rossz, mert muszlimok jönnek, egyszerű rasszizmus. Európának nem egyetlen koherens, homogén kultúrája van, hanem rengeteg. Európa egy sokszínű hely, pont ezért gyilkoltuk egymást évszázadokig és ezért lettünk végül sikeresek. Ne basszátok már el!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik