A volt Napi Gazdaság címlapon hozta a Nobel-díjas író tavalyi könyvének egyik gondolatát, amit egy héttel ezelőtt egy svéd szélsőjobbos portál szemlézett. Kertész A végső kocsmában többek között azt írja, hogy “Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik.” Többek között.
- Ez az ország olyan nagy bajban van, hogy kínjaira már csak a hazugságoktól remél némi enyhülést.
- A magyar irodalomhoz nem tartozom, és soha nem is tartozhatom oda.
- Itt, Magyarországon pontosan azt a hangulatot érzékelem, ami az 1947-es évet jellemezte. Még valamiféle civil kormány adja a miniszterelnököt, de a háttérből valójában már mások, a diktatúra hívei irányítanak mindent.
- Az én szerencsétlenségem, hogy magyarul írok.
- Miért szeressem a (poszt)kommunistákat? Miért szeressem a (poszt)fasisztákat? Miért szeressem Magyarországot?
- Magyarországon sosem értettek, s erre egyszerűbb a magyarázat, mint hittem volna: Magyarországon azért nem értenek, mert Magyarország nem keresztény ország.
- Jogom van ehhez az undorhoz, amely mintegy mementóként megóv engem a méltatlanságtól, s attól, hogy büszkeségemet további megaláztatásnak, gyalázatnak szolgáltassam ki.
- Régi jóslatom, hogy a harmadik generáció visszaveszi a nácizmust, újra azonosul velük, sajnos, igaznak bizonyul.
- A Nobel-díj tulajdonképpen undorító, bár megoldotta az életemet.
- Azt hiszem, senkit sem szeretek. Engem sem szeretnek.
És igen, írt iszlámról is, Hitlerről is, Európa pusztulásáról is, a 392 számozott oldal töredékében.
Hogy milyen a könyv összességében? Rengeteg dolog van a fejében, de mire leírná, addigra eltűnik a pillanat szenzációja, így marad az emlékezés-foszlány. Kicsit olyan ez, mint Iñárritu Birdman-je, ahol Keaton még egyszer megpróbálja, neki sikerül a színházat összehozni, aztán elrepül. Kertésznek nem sikerül minket maga mellé ültetni A végső kocsma egyik eldugott asztalánál, ő nem repülhet, de mi magára kell hogy hagyjuk őt, mert nem marasztal, egyedül poharazik tovább.
