Poszt ITT vélemény

Nagy Bandó András: Török áfium elleni kerítés

Szulejmán (Array)
Szulejmán (Array)

III. Szulejmán közvetlenül naplemente után sátrába hívatta legfőbb hadvezéreit. A hold fele már halvány fényben ragyogott, amikor mind a hét nagyvezír asztal köré ült. Nem tudták, de sejtették, miről lesz szó: már megint egy hadjárat, szokás szerint Magyarország irányába.

Nem könnyű feladat, volt már, hogy beletört a jatagánjuk. Tudták, mert jól ismerték Szulejmánt, olyan könnyen nem adja föl, és amíg Budát be nem veszi, támadni fog. Mi más foglalkoztatná most is, mint hogy ostrom alá vegye Buda várát, még mielőtt illetéktelen kezekbe nem kerül a sorozatos belharcok végén.

Emlékezzetek a régmúltra – kezdte Szulejmán, miután mindannyian kényelembe helyezték magukat –, annak idején Magyarország megtámadása szükségszerűen következett be, a rutinszerűen működő hadigépezetünket működtetni kellett, miközben a keleti perzsaellenes háborúkat be kellett fejezni. Nagy elődöm 1521. május 18-án, ötvenezer fős hadsereggel támadta meg a birodalmunkkal határos Magyarországot. A ruméliai török sereg Szabács, míg az anatóliai had Piri Mehmed nagyvezír vezérletével Nándorfehérvár ellen vonult. Szerencsénkre a magyar haderő és határvédelem elvakultsága, a mozgósítási nehézségek és a személyes ellentétek miatt képtelen volt kivédeni a támadásainkat.

Seregünk az 1521. évi hadjáratban egy széles rést ütött a délvidéki határszélen, ezért egy új védelmi szakaszra volt szükség, hogy a következő években induló offenzívát valamiképp megállítsák. A magyar védekezés nehézségekkel küzdött, emiatt 1525-ben egy kisebb sereg kellett, hogy Jajca elszigetelt végvárába megérkezzen az ellátás.Seregünk sikere azért nem lehetett teljes, mert nagy elődöm, I. Szulejmán hátrahagyta az anatóliai seregeket egy esetleges perzsa támadás kivédésére. Ezzel azonban elvesztette azt a lehetőséget, hogy végcélját, Budát elfoglalhassa.

Hadvezetésünk akkor is tisztában volt Magyarország belső állapotaival, ráadásul 1524-ben meghalt Iszmáil perzsa sah is, minek következtében a perzsa fenyegetéstől mentesült fényes birodalmunk. A Habsburg–francia háború pedig védtelenné tette Magyarországot. Nagy elődöm, I. Szulejmán a török haderő mennyiségi és logisztikai fölényének köszönhetően 1526. augusztus 29-én, a Mohács melletti csatatéren katasztrofális vereséget mért Magyarország gyöngére sikeredett hadseregére, és mintnagy győzővonult be Buda várába. Bár a Magyar Királyságot a Szerémség várainak kivételével ez alkalommal még nem szálltuk meg véglegesen, Magyarország sorsát hosszú időre eldöntöttük. Hadjáratunk egyik következménye volt, hogy II. Lajos királyuk halála lehetővé tette a Habsburg-ház csehországi és magyarországi trónra jutását.

Nagy elődömnek, I. Szulejmánnak nem állt érdekében a Habsburg-ház közép-európai megerősödése, ezért újból Magyarország felé fordult, ahol szokásos stratégiánknak megfelelően az évszázadok óta létező belső megosztottságra épített. A belső viszályok ellenére sem sikerült Bécset elfoglalnia, egy Salm Miklós nevű várkapitány hősiesen védte a várost, így aztán negyvenezer ember elvesztése után október 14-én kénytelen volt az ostromot abbahagyni. Ha Bécset elfoglalta volna, és legyőzi a Habsburgokat, azzal a következménnyel járt volna, hogy Magyarország véglegesen és teljesen betagolódik Birodalmunkba. Nagy elődöm írta egy levelében 1541-ben, hogy a meghódított Magyarország az időben túl messzire esett a Birodalomtól, ezért bízta annak vezetését az adófizetést vállaló Szapolyaira. Ugyanakkor az sem elvethető alternatíva, miszerint Magyarország megszállására kényszerből, a Habsburg fenyegetés miatt került sor, vagy épp csak felvonulási területnek és ütközőzónának használta fel.

Nagy elődöm, I. Szulejmán munkája befejezetlen maradt. Rám és ránk vár a nagy befejezés. Kémeim jelentése szerint Sopron könnyen bevesszük, igaz, a Volt Fesztiválon millió ember nyüzsög, de könnyen lekaszabolhatók, a kékfrankos megtette a hatását. Kőszegen várjátékok lesznek, mire észhez térnek, hogy nem jelmezesek vagyunk, miénk a vár. Sárvár sem lesz nehéz ostrom, Szombathelyen javában megy a Savaria Történelmi fesztivál, aki él és mozog, ott lebzsel. Római öltözékben ezt a várost is gond nélkül bevesszük. Szigetvárra úgy lopakodunk be, mint aki a magyar-török emlékparkba hozott virágkoszorút. Mohácsés Pécs húzósabblesz, a busójárásra és a POSZT-ra időzítünk, kell párezer tülkös maskara és valaki, aki ismeri a Vidnyászkyt, akkor tuti nyerünk. Mindezt akár haditervként is kezelhetitek, már csak az időpontokat kell egyeztetnünk.

– Magasságos Szulejmán – szólalt meg a jobbján ülő Makbek nagyvezír –, van valami, amiről, legalábbis a hallottak alapján úgy tűnik, nem tájékoztattak kémeid.

– Mire gondolsz, Makbek? – fordult felé Szulejmán.

– Úgy fest, épp, mire a magyar határ közelébe érnek seregeink, fölépül egy kerítés.

– Miféle kerítés? – kérdezte döbbenten Szulejmán.

– Drótkerítés – magyarázta Makbek –, egy olyan kerítés, melyen képtelenség áthatolni.

– És ezt ellenünkre építik? – kérdezte Szulejmán.

– Mindenki ellen, aki át akarja lépni a magyar határt, és mindenki ellen, aki nem tartja be a törvényeiket, és elveszi a magyarok munkáját.

– Mit javasolsz, milyen fegyverzettel támadjuk le a gyaúrok hazáját?

– A szpáhik most is kellenek, mindig hasznunkra voltak, ez biztos. Janicsárokra most is szükségünk lesz, ez is biztos. Ám van egy titkos fegyver, ami nélkül nem boldogulunk. Ezt mielőbb be kell szereznünk.

– Mire gondolsz, Makbek? –kérdezte Szulejmán.

– Drótvágó ollóra. De biztos, ami biztos, vigyünk néhány fémfűrészt is. Ismét ütünk egy széles rést, a többit pedig megoldjuk a janicsárokkal és a szpáhikkal. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik