Poszt ITT
Germanwings (lezuhant repülő)

A Germanwings tragédiája törvényszerű volt

zsolt-peter
zsolt-peter

2015. 04. 15. 07:00

Egy alapvető hibát követett el a világsajtó, és vele együtt a magyar is, mikor erről a katasztrófáról beszámolt. Azt, hogy kiírta az első tiszt nevét. S nem azért volt ez hiba, mert az első tiszt áldozat volt, mert miért ne írhatnánk le azok nevét, akiknek halálával együtt érezhetünk? Viszont együtt érezhetnénk a kapitánnyal is, a légi-kísérőkkel, a két csecsemővel is, s hasonlóképp a többi 146 utassal. Az ő nevüket miért nem ismerjük? A Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatójának írása.

Korábban a témában:

Még csak nem is arra gondolok, hogy nem sokkal később posztumusz vádat emeltek az első tiszttel szemben, mert az ügyészség őt gyanúsította azzal, hogy szándékosan a hegynek vezette a gépet, s hát jól tudjuk, hogy az ártatlanság vélelme mindaddig fenn áll, míg a bíróság nem hozza meg az ítéletét, s ezért addig nem lehet kiírni a nevét senkinek. Nem próbálom védeni az illetőt, nem erre keresek érveket.

Egyszerűbb etikai magyarázata van annak, miért kéne megtanulnia a világsajtónak, hogy hasonló helyzetben mi a teendő. Abból kell ugyanis kiindulni, hogy bizonyos hírkezelésnek milyen következményei lehetnek.

Germanwings (lezuhant repülő)
Fotó: MTI/EPA 

Elsőként Heller Ágnes tette szóvá, hogy nagyon téves a média érdeklődése, és témakezelése. Az érdeklődés pszichológiai vájkálás és találgatás volt, mely szerint az első tiszt depressziós volt, s vajon hogyan élte a hétköznapjait, miért aggódott, mi volt a szemével stb. S noha szerintem az okok kutatása nem rosszindulatból történt, és még csak az sem állítható, hogy segítségével a média ne tárna fel eljárási problémákat. Ezért aztán nem vitatható, hogy még ezen az úton is válhatott a médiamunka társadalmilag hasznossá, ám…

Heller filozófus lévén nem a pszichológiai kérdésekre érzékeny, hanem az etikaiakra, márpedig etikai szempontból az jóval lényegesebb, hogy mi volt az első tiszt szándéka, mint az, hogy milyen körülmények sodorták bele e tettébe. Egy jó kérdésre nem nehéz választ adni, a szándéka a figyelemfelkeltés volt. A sajtó – tisztelet a kivételnek – épp ezt a fontos kérdést felejtette el körbejárni.

Sok terrorista akció csúszott az utóbbi néhány évtizedben a nyers figyelemfelkeltésbe.

Eredendően a terroristák azokat fogták el, kínozták, vagy épp ölték meg, akikkel szemben ideológiai problémájuk volt. Az akcióval felhívták a közvélemény figyelmét arra, hogy kik az ellenségeik és mit szeretnének elérni. A média mindig nagy érdeklődéssel számolt be ezekről az eseményekről, így szép lassan megtanulták a terroristák, hogy üzeneteik szétterítéséhez teljesen mindegy kit néznek ki áldozatként, így jöttek a képbe az ártatlanok.

Ennek a folyamatnak a katalizátora valóban a média volt, de kevéssé tehető mindezért felelőssé, hiszen azt nem tehette meg, hogy egy katasztrófa vagy egy terrorista akció létét elhallgatja.

Heller terroristának nevezi az első tisztet is, amiben – de csak ebben – alighanem téved. Gyilkosnak gyilkos volt, de nem valamilyen eszme vagy csoport érdekében, mindenféle ideológiai cél nélkül gyilkolt, de még csak nem is a gonosz banalitása tombolt itt.

Egy sajátos modernizációs jelenséggel állunk szembe, mikor is korunk fő betegsége, a jelentéktelenségtől való rettegés párosult az értelmetlen önpusztítással, és szomorúsággal. Az első tiszt egész egyszerűen nem akart jelentéktelen maradni, be akarta írni magát a történelembe, és a média nem vette észre, hogy neve kiírásával kiszolgálta ezeket a vágyakat.

Ezek a vágyak ráadásul alacsonyabbrendűek a terroristákénál is, akik egy eszme nevében áldozzák fel magukat is, míg az első tiszt önzésén kívül mást nem igen találunk a gyilkosság indítékaként.

S ne reménykedjünk abban, hogy a depresszió, és e kortünet ne eredményezne újabb hasonló eseteket, vagy, hogy az ilyesminek ne volna törvényszerű a megtörténte egy olyan világban, ahol minden az individualitásról szól, arról, hogy csak te számítasz, hogy valósítsd meg önmagad, és ahol nincs szörnyűbb a szürkeségnél.

Voltaképp Heller Ágnes liberális gondolkodóként teljes mértékben azonos végeredményre jut a konzervatívokkal, csak más úton. A konzervatív is elítéli e cselekedetet, ő is gyilkosságnak tartja, ám azonnal az individuális problémákat is orvosolná, ami azonban nyilván nem lehetséges, mert a mi civilizációnk már csak ilyen. De ebből a pozícióból nem az áldozatok élethez való joga, hanem a tettes közösségellenessége és magánya látszik.

Van egy másik probléma is, mely a média felelősségét felerősíti, s ez a mintaadó-készsége. Ha elítélően beszél valamiről, de részletesen ábrázol, sajnos akkor is mintát ad azoknak, akiket nem érdekelnek a morális kérdések, de vonzódnak valamilyen bűncselekmény elkövetéshez, erőszakhoz, szexuális aberrációhoz, gyilkossághoz, rabláshoz stb. Ha valaki a jelentéktelenség elől kíván menekülni, és a média halála után foglalkozni fog a személyével, ez bizony igen vonzó lehet.

Germanwings, lezuhant repülő (lezuhant repülő)
Fotó: Europress 

A mechanizmusra említenék egy példát, melyet 2005-ben a francia televíziós társaságok a saját bőrükön tapasztaltak meg. Ekkor voltak Párizs külvárosában a gyújtogatások, és a cselekménysor a média hatására még inkább terjedt. A televíziósok észrevették ezt a mechanizmust, mely abból állt, hogyha mutattak a képernyőn egy égő autót, akkor az elkövetők azzal dicsekedtek a barátaiknak, hogy épp látható tettük a tévében, minek kapcsán a haverok sem kívántak lemaradni, és ők is kerestek egy autót, amit felgyújthattak. A tévések leültek, és megállapodtak abban, hogy nem mutatnak égő autókat a hírekben. Beszámolnak az eseményekről, elmondják a számokat, de semmi több, és ezáltal nem teszik jelentőssé a negatív viselkedést.

Van tehát kiút, de azt nem találjuk meg jó kérdések feltevése, médiaetikai elkötelezettség, és szakmai összefogás nélkül. Voltaképp a probléma nem is ott van, hogy nem vagyunk képesek kitalálni elfogadható megoldásokat. Például az öngyilkosság médiakezelésének lépései kapcsán egészen konkrét ajánlások fogalmazódtak meg 2012-ben a médiaombudsman jóvoltából.

A párizsi eset jól mutatja, hogy ha valaki nem követi a szabályokat, melyeket közösen találtak ki – pl. mert nem is csatlakozik az önkorlátozó eredményt hozó megbeszéléshez -, akkor ők piaci előnyökre tehetnek szert. Még ez esetben is megvan annak a lehetősége, hogy a célok gonoszságát és abszurditását, az önzés okát, és következményeit helyes irányba billentsük. Nos, ez az, ami a Germanwings repülőgép-katasztrófa médiakezelése során nem sikerült.

A szerzővel készített öt perces interjú a témáról meghallgatható itt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.