Poszt ITT

Tömegverekedés a szakácsviadalon

A klubcsapatok ligájának rangadóján összecsaptak egymással a szurkolók.

Most, hogy reflektorfénybe került a Bocuse d’Or, a magyar közönség is bepillantást nyerhetett a szakácsversenyek világába.

Legalábbis annak egy szegletébe.

Azt azonban már kevesen tudják, hogy a szakácsok – mint minden más sportág képviselői – nemcsak válogatottakban, hanem klubcsapatokban is szerepelnek, és éppúgy bajnokságokon vesznek részt, mint például a focisták.

Munkatársunk a minap a Tepsiszentgyörgy – Marseille nemzetközi szakácsmeccsen járt, beszámolójából feltárul előttünk a sportág kevésbé ismert oldala is.

A két csapat ultrái már jóval a rangadó előtt összecsaptak; néhányan közülük el sem jutottak a mérkőzésre. A csarnok bejáratánál a francia szurkolóktól halkéseket és hústűket koboztak el. Az önmagukból kivetkőzött gourmandoknak így is sikerült becsempészniük néhány pirotechnikai eszközt a lelátóra, és a találkozó előtt látványos tortatűzijáték és kávétejhab-gőzölő bemutatót tartottak.

A hazai drukkerek a “Francia szakácsok, b…tok az anyátok” rigmussal köszöntötték a vendégszektor ultráit, akik a himnusz alatt egy gigantikus croissant-élőképpé álltak össze.

Az első félidő meglehetősen egyhangú, eseménytelen játékot hozott; a hazaiak előtt adódott ugyan néhány kóstoló, de készételig nem sikerült eljutniuk. Az első játékrész vége előtt néhány rasszista tepsiszentgyörgyi ultra banánt dobott be a franciák színesbőrű kuktájának; amit a marseille-iek el is tettek a desszerthez.

A vendégek a második félidőben végig óriási fölényben főztek, és francia séf két mesteri fogásával diadalmaskodtak, így ők léphetnek pályára esélyesként a visszavágón.

A mérkőzés után sem csillapodtak azonban a kedélyek: az ultrák habrolókkal támadtak a biztonsági őrökre és szarvasgombás csokoládé mousse-szal kenték össze a székeket; a csarnokban többmillió eurós kár keletkezett. A nemzetközi szövetség vizsgálatot indított.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik