Poszt ITT

Hobo: nem megyek le az ő szintjükre

Nem tervez Földes László (Hobo) válaszlépést az MSZP ellen, amiért engedély nélkül felhasználta a párt az egyik felvételét, viszont most jött ki az új koncertlemeze, és egyéb tervei is vannak.

Most derült ki, hogy „részese lett” egy MSZP-s rendezvénynek. Mi történt valójában?

Az MSZP vetített valami filmet a szombati kongresszusán, amiben – nem akármilyen társaságban, egyébként: Latinovits Zoltán mellett – szerepelt a Hetedik című József Attila-vers általam énekelt verziója. Valahonnan megszereztek egy Hobo Blues Band-koncertfelvételt, és azt a tudtom és belegyezésem nélkül felhasználták. Aki ismerem engem, tudja, hogy megérem a pénzem, de soha egyetlen politikai rendezvényhez nem adtam a nevem. Ez alól egy kivétel volt, amikor részt vettem a Demokratikus Charta-rendezvényen, még 1991-ben. Akkor még annyira hülye voltam, nem vettem észre, hogy ez politika. Nagyon megbántam, és soha többet nem kerültem a politika közelébe.


”Most miért menjek le az ő szintjükre?”
Fotó: Neményi Márton

Ezek szerint, ha elkérték volna a szocialisták, nem járult volna hozzá…

Természetesen nem, mint ahogy egyik pártnak sem engedném. Több párt próbált már soraiba hívni, vagy kért tőlem fellépést, próbálta elkérni a műveimet, de ez egyiknek sem sikerült. És nem is fog. Ez a mostani eset, ahol pont az MSZP élt vissza a nevemmel és előadásommal annyira felháborított, hogy kiadtam egy közleményt is, amiben határozottan kijelentem, sem az MSZP-hez, sem elődjéhez vagy esetleges utódjához soha nem volt, nincs és nem is lesz közöm. Nemcsak felháborít ez az eljárás, hanem nagyon keserű érzés volt tudomásul venni, hogy ezt ma meg lehetett tenni.

Tervez valamilyen – akár jogi – válaszlépést tenni ez ügyben, vagy a kiadott közleményt elégségesnek érzi?

A közönség azon részének, akit ez érdekel, szerintem elég volt ezt a közleményt megjelentetni. Nem tervezek semmilyen más lépést. Most miért menjek le az ő szintjükre?

Mostanában kevesebbet hallani önről. Mivel fogalakozik? Mikor lesz új lemez, új színdarab, könyv?

Most jött ki a februári Hobo Blues Band-búcsúkoncertről szóló CD és DVD, A zene marad címmel. Eddig leginkább ezen dolgoztam.  Szinte kész a jövőre megjelenő rock and roll lemezem, célegyenesben van az utcazenész-monodrámám, és filmforgatókönyvet írok a Vadászatból Vidnyánszky Attilának. És még egy sor tervem van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik