Poszt ITT

Vizsgakérdések – 2002

I/A csoport – 1. Határozza meg J. Rawls igazságosság-elméletéhez tartozó alábbi három fogalmat!
(i) elsődleges javak elosztása;
(ii) differencia-elv,
(iii) egyenlő hozzáférés elve
2. A mellékelt ábra segítségével mutassa be az egyenlő áldozati elveket!



I/A csoport – 3. Az Egészségügyi közszolgáltatások szóló készülő törvény szerint, az a magánvállalkozás, befektető, amely egy egészségügyi szolgáltatás nyújtására szerződést köt (ez az ún. funkcionális privatizáció), tulajdonba kaphatja az ehhez szükséges vagyont is. A vagyoni körből azonban kiemelnék az ingatlanokat, amelyeket ún. egészségügyi célvagyonnak minősítenének. Ezt a célvagyont nem lehet értékesíteni, az egészségügyi ellátásból kivonni, egész addig, amíg erre a szabályozó hatóság engedélyt nem ad. Ennek az engedélynek viszont az a feltétele, hogy a vagyontárgy helyébe olyan pót-ingatlan kerüljön, amelyben a szolgáltatás a korábbi minőségben nyújtható. A továbbiakban pedig az új ingatlant fogják célvagyonnak tekinteni. Milyen előnyös és hátrányos következményei lehetnek egy ilyen szabályozásnak?
(Megjegyzés: elképzelhető az is, hogy a szolgáltató nem kapja tulajdonba a vagyont, hanem csak bérbe adják neki.)



I/A csoport – 4. Az elmúlt években rendszeres vita tárgyát képezi a kormány és a Főváros között a BKV Rt. finanszírozása. A legutolsó megállapodás szerint a központi kormányzat átvállalná a BKV Rt felhalmozott adósságát, és normatív rendszert dolgoznak ki a nagyvárosi tömegközlekedés állami támogatására. Milyen érvek és hogyan indokolhatják ezt a döntést? Érveljen a javaslat mellet reagálva a lehetséges ellenérvekre is.



I/B csoport – 1. R. Nozick igazságossággal foglalkozó elméletében három igazságos aktust ismer el. Melyek ezek, röviden definiálja őket?
2. Károkozás esetén a felelősség megállapítására több szabály lehetséges. Adja meg az alábbi táblázat hiányzó adatait. A károkozó felelősségének megállapításához használja az alábbi ábrát!




















A károkozót terheli a felelősség Elővigyázatosság szintje Aktivitás szintje
áldozat károkozó áldozat károkozó
Teljes felelősség I, II, III, IV optimális
Felelősség hiánya soha optimális nincs
Egyszerű gondatlanság optimális
Teljes felelősség + közrehatás optimális nem optimális optimális





I/B csoport – 3. A felsőoktatási törvény tervezett reformja kapcsán felmerül, hogy az intézmények a hallgatók arányában megkapott fejkvótákon túl, tartalmazna egy ún. intézmény-fenntartási támogatást is. A fejkvóta ún. differenciált fejkvóta lenne, vagyis a költségesebb képzések esetén magasabb összeg járna egy hallgató után, az intézményfenntartást pedig alapvetően az ingatlanokkal kapcsolatos kiadások alapján osztanák meg az egyes intézmények között.
Milyen előnyös és hátrányos következményei lehetnek egy ilyen szabályozásnak?



I/B csoport – 4. Az elmúlt években rendszeres vita tárgyát képezi a kormány és a Főváros között a BKV Rt. finanszírozása. A legutolsó megállapodás szerint a központi kormányzat átvállalná a BKV Rt. felhalmozott adósságát, és normatív rendszert dolgoznak ki a nagyvárosi tömegközlekedés állami támogatására. Érveljen a javaslat ellen reagálva a javaslat mellett szóló érvekre is?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik