Otthon

Télen is van előnye a zöldtetőnek

24.hu
24.hu

2017. 08. 30. 09:17

A hatás attól is függ, milyen növényeket választunk.
Korábban a témában:

Azt már régóta tudjuk, hogy a zöldtetők segítenek lehűteni a melegben a lakást, ezért nagyon hasznosak lehetnek, ha nem akarunk sokat költeni a klímára, vagy védeni szeretnénk a környezetünket. A Torontói Egyetem kutatói szerint azonban még télen is jól jöhet egy zöldtető, ugyanis a fűtésszámlát is csökkenthetjük vele – írja a Greenfo.

Spórolni lehet a fűtésen

A kutatásban egy teszttetőt vizsgáltak meg, amit nagyrészt borókafélékkel ültettek tele. A hűtési és fűtési értékeit összevetették egy hagyományos aszfalttetőével, és januárban, valamint februárban is megmérték, mennyire járul hozzá a lakás felmelegítéséhez a növényzet.

Bár a kutatók megállapították, hogy a tető árnyékolásával csökken a hőmegőrzés, ezt a növények azzal kompenzálják, hogy szélmentes különleges mikroklímát hoznak létre a házon. A hagyományos aszfalttetővel rendelkező lakást 7748 kilowattóra energia felhasználásával lehetett felfűteni, míg a zöld tetős lakásnál ez az érték 7287 volt. A fűtésre szánt energiából 5,63-5,93 százalékot spórolhatunk egy zöldtetővel, a felső emeletek esetében ez a szám már 61 százalék.

Fontos a növények választása

Persze az, hogy pontosan mennyire járul hozzá a ház fűtéséhez a zöldtető, attól is függ, hogy pontosan milyen növényekkel ültetjük be. Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy nemcsak nyáron, hanem télen is jól járunk, ha ilyen tetőmegoldást választunk.

Kiemelt kép: jennifernicolelee.me

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2017. október 5.
Legényné Balogh Ágota tanítónõ, történelemtanár órát tart másodikos osztályában, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában 2017. október 5-én, a pedagógusok világnapján.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.