Otthon

Egy nap alatt felépül a kétszemélyes otthon

Előnye, hogy amilyen gyorsan összeszerelhető, olyan gyorsan lebontható, és máshol felállítható.

Az észt Kodasema cég az elmúlt években kísérletezte ki a betonelemekből és hajópadlókból összeszerelhető, modern stílusú miniházat, melynek mintadarabjait Londonban állították ki.

A 194 ezer dollárba – cirka 52,4 millió forintba – kerülő miniatűr lakást gyakorlatilag bárhol felállítják, ahol megfelelően előkészítették a talajt. Alap nem kell hozzá, elegendő betonos, aszfaltos vagy kavicsos terület.

Annak ellenére, hogy kicsi a ház, tágasnak tűnik – két személynek mindenképp. Alapterülete 27,8 négyzetméter. A nappali és a konyha 16 négyzetméter, a fürdő és az elválasztott wc 3,1 négyzetméter, a galériában kialakított hálórész – kétszemélyes ággyal – 5,2 négyzetméter, míg a terasz 3,5 négyzetméter.

Az apró lakóház energiáját napelemes rendszer biztosítja és a high-tech megoldások közé tartozik a digitális ajtózár és a programozható LED-es világítás.

A gyártó cég a miniház technológiájára alapozva már a jövőben gondolkodik. Kávézót, irodát, műhelyt, üzletet, sőt több elem összeillesztésével iskolát is tervez majd. Észtországban bérlakásokként is értékesíteni kívánják, 2018-tól pedig emeletes változatait is szeretnék bemutatni a nagyközönségnek.

(Newatlas)

3 millió forintból egyetlen nap alatt megépült a jövő háza
Már nyomtatják a jövő házait! 38 négyzetméter ennyibe kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik