Mobil

Még idén láthatjuk a Razer első okostelefonját

Korábban már felmerült a pletyka közelinek mondott források alapján, hogy a gamer kiegészítőket és laptopokat gyártó Razer saját okostelefonon dolgozhat, a már meglevő hardcore játékosokból álló vásárlói bázisának igényeire szabva.

A pletyka egyik alapját az adta, hogy a cég év elején felvásárolta a Nextbit startupot, akik a Robin nevű, felhős szolgáltatásokon alapuló okostelefont fejlesztették, az akvizíció után pedig meg is szüntették az eszköz műszaki támogatását.

A találgatásokat most a cég vezérigazgatója, Min-Liang Tan megerősítette, sőt azt is elárulta: reményeik szerint már az idei év végén bemutathatják üdvöskéjüket.

„A mobilok piaca azok egyike, amire hosszútávon tekintünk. Felismertük, hogy a játékosaink egyben szenvedélyesen érdeklődnek a mobiljáték piac iránt is, így megléptünk pár dolgot.” – mondta el Tan.

Nem ez az első alkalom, hogy egy cég játékosoknak szánt telefonban gondolkodik. A Nokia erre korábban az N-gage, a Sony az Xperia Play, az indiai Mitashi pedig a Play Thunderbolt eszközökkel tett kísérletet. A Razer tervét különösen azért lesz érdekes figyelemmel kísérni, mert a cég már most erős pozícióval és ismertséggel bír a célközönség körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik