Mobil

Még ütősebb lett az LG idei csúcsmobilja

Több tárhellyel, új színekben, jobb hangzással érkezik az LG G6 nevű csúcsmobiljának Plus változata, és egy nemsokára érkező szoftveres frissítésnek köszönhetően a G6 tulajdonosok készülékei is új funkciókat kapnak.

Az LG az Apple és a Samsung nyomdokain járva kiadja idei csúcsmobiljának felhizlalt változatát, és bejelentette a G6 Plust. A nevével ellenben a Plus nem jelent nagyobb kijelzőt, ugyanaz az 5,7 hüvelykes QHD panelt kapja meg, amit a G6 is. A beépített tárhelyet viszont növelték 128 gigabájtra az eddigi 32 gigabájt helyett, ez az egyetlen nagy újdonság specifikáció terén. Több memóriára és nagyobb akkumulátorra se számíthatunk.

Fontos változás viszont, hogy olyan fejlesztéseket is megkap a Plus variáns, ami a G6 esetében csak amerikai, vagy koreai piacra korlátozódott. A jobb hangzást a 32 bites Quad DAC biztosítja, a telefonhoz emellé egy B&O fülhallgató is jár. A cég koreai közleményében azt is megjegyzi, hogy a G6 Plus Qi-támogatást kap, azaz vezeték nélkül is tölthető.

Forrás: LG

Azoknak sem kell elkeseredniük, akik már megvették a G6 alapváltozatát, ugyanis a már piacon lévő G6-ok szoftveres frissítést kapnak, ami plusz funkciókkal gazdagítja a telefon mindkét verzióját. Az egyik ilyen fejlesztés a Faceprint nevű biztonsági funkció, amit a cég állítása szerint kényelmesebb használni, mint a már létező arcfelismerési technológiákat, emellett az akkumulátort is kíméli. A G6 és G6 Plus tulajdonosok úgy oldhatják fel majd zárolt telefonjukat egyetlen gombnyomás nélkül, hogy egyszerűen közel tartják arcukhoz a készüléket, ahhoz nem kell felébreszteni a készüléket sem.

A Low Power Consumption nevű fejlesztés az üzemidőt növeléséről gondoskodik, és csökkenti a külsős fejlesztők appjainak használata közben észlelhető laggolást. Egy másik újítás lesz, hogy a készüléket értesítést küld majd arról, ha kamerázás közben a telefon belógó ujjat érzékel.

Az LG G6 Plus három színben, Astro Black (fekete), Marine Blue (tengerkék) és a Terra Gold (arany) árnyalatokban lesz elérhető. A hivatalos árat, és a szoftveres frissítés megjelenésének idejét sem közölték.

Májustól kapható itthon az LG csúcstelefonja
A dél-koreai bevezetést követően itthon is elérhető lesz a G6 okostelefon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik