Mobil

Kínai okostelefon hozhatja el az akkuforradalmat

Minden telefongyártó igyekszik azzal büszkélkedni, hogy ők most már isten bizony elképesztően erős, az átlagnál jóval hosszabb üzemidőt biztosító akkumulátort építettek az okostelefonjukba, de úgy tűnik, hogy ezt a sokszor kamunak bizonyuló az ígéretet a kínai Xiaomi tényleg valóra váltja.

Jó párszor hallottuk már mindenféle telefon bemutatókon, hogy az új készülék akksija túlszárnyalja a konkurenciát, sőt a gyártók néha odáig mennek a nagyotmondásban, hogy az ő okostelefonjuk akár két napig is bírja feltöltés nélkül – ami igaz is lehet, ha repülő üzemmódba tesszük, behajítjuk a sarokba, és nem nyúlunk hozzá 48 órán keresztül.

A Xiaomi phabletje, a Mi Max 2 viszont lehet, hogy tényleg képes lesz beváltani ezt az ígéretet. A 6,44 colos képernyővel felvértezett tepsifon Snapdargon 625 processzorral, 4 GB RAM-mal, 64/128 GB tárhellyel, 12 megapixeles kamerával, ujjlenyomat-olvasóval és teljesen fém házzal kerül a piacra.

Forrás: Xiaomi

Ami viszont ezeknél sokkal fontosabb, hogy a készülék belsejében egy 5,300mAh-es akkumulátor kapott helyet, ami a Xiaomi ígérete szerint akár két napig is képes életben tartani a készüléket. Persze erre mondhatnánk, hogy ez sem különbözik más gyártók ígéreteitől, de ha figyelembe vesszük, hogy a Mi Max 2 elődje csak 4,850mAh-es akksit kapott, és a tesztek az egekbe magasztalták az üzemidejét, akkor simán elképzelhető, hogy ezúttal nem csak a szokásos marketingkamuról van szó.

A készülék hivatalosan június 1-től lesz megvásárolható Kínában, nagyjából 247 dollárért (~ 75 000 forint), az egyetlen apró bökkenő, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy a Xiamoi Mi Max 2 kapható lesz a világ más pontjain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik