Mobil

Már megint minden máshol van a Messengerben

Ne lepődjön meg: próbálják gatyába rázni az egyre kaotikusabban kinéző Messengert, átrendezték az appot.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan változtak kisebb-apróbb dolgok a Messenger megjelenésében, ami idővel már annyira kaotikussá tette az appot, hogy az csak nyomokban emlékeztet régi önmagára. Többek közt ezért örültünk meg az április végén megjelent Messenger Lite-nak, amit a csilivili funkciókat mellőzve sikerült gyorssá és átláthatóvá tenni.

A Facebook most a teljes értékű Messengert is egyszerűsíti, kidobtak egy frissítést, ami átláthatóbb dizájnt húz a csevegőre – vagy legalábbis logikusabban rendezi az elérhető funkciókat.

Forrás: az előző és az új dizájn. Forrás: Facebook

A beérkező levelek felett rögtön található a még mindig sok helyet foglaló, Snapchat-klón „Napom”, a keresősáv, és a fő újdonságot jelentő három panel listája: az üzenetek, az éppen elérhető partnerek, és a csoportok. Mostantól ez alapján rendezi a csevegő a beérkező leveleket és elérhető ismerősöket, a fejlesztők elmondása szerint azért, hogy könnyebben megtaláljuk a barátainkat.

A felső sarokba, a kereső mellé került egy kis buborékban profilképünk, amivel előhívhatjuk a fiókbeállításokat.

Discover tab on Messenger

Közzétette: Messenger – 2017. április 17.

Az alsó eszköztáron öt ikon sorakozik: a kezdőképernyő, a hívások, a kameragomb, a partnerek, a sort pedig a Facebook új időgyilkos funkciója, az instant játékokat jelző kontroller ikon zárja.

David Marcus fejlesztési igazgató elárulta, hogy hamarosan egy új gombbal, a “felfedezéssel” bővül a sor. Itt böngészhetünk majd a különböző bővítmények és chatbotok között – lényegében egy interaktív Sárga Oldalakról van szó, ahol az éppen felkapott appok mellett láthatjuk milyen üzletek vannak a közelünkben, és akár arra is rákereshetünk, hogy hol érdemes ebédelni.

A frissítés fokozatosan gördül ki világszerte androidos és iOS-es készülékekre egyaránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik