Mobil

Kitiltanák az iPhone-okat az Egyesült Államokból

Miután az Apple ügy döntött, nem hajlandó jogdíjakat fizetni az Qualcommnak, a chipgyártó visszavágni készül: azt szeretnék elérni, hogy az Egyesült Államokban betiltsák az iPhone-ok importját.

Az Apple és a Qualcomm közti jogi csatározás következő áldozatai az amerikai felhasználók lehetnek. A chipgyártó most az amerikai hatóságoknál szeretné elérni azt, hogy betiltsák az iPhone-ok importálását – tudta meg a Bloomberg egy névtelen forrástól, aki állítása szerint közel áll az ügyhöz. Ugyan az iPhone-okat az USA-ban tervezik, de Ázsia területén gyártják, ezért a készülékek importtermékeknek számítanak.

A Qualcomm egészen pontosan a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál (USITC) tervez kérvényt benyújtani az importtilalomra, ez a hatóság szabályozhatja azon termékek beszállítását, amelyekkel a gyártók szellemi tulajdonokat sértenek. Ez nagy érvágás lenne az Apple számára, hiszen vevőik 40 százaléka amerikai. A készletek lassan kiürülnének, pótlásukra pedig nem lenne lehetőség.

Ez lehet a Qualcomm válasza arra, hogy az Apple április végén közölte: míg nem zárul le a köztük zajló per, addig nem hajlandóak jogdíjakat fizetni a chipgyártónak. A két cég még nem reagált a hírekre.

De mi történt eddig?

A mobilipar két óriása közti per azután robbant, hogy az Apple tavaly az Intel csipjeit is elkezdte felhasználni az új iPhone-okban. Az Apple januárban indított egymilliárd dolláros pert azzal a váddal, hogy a Qualcomm jogtalanul magas jogdíjakat szedett tőlük éveken keresztül, és olyan technológiák után is beszedték pénzt, amelyekhez semmi közük nem volt, így például a TouchID, a kijelző, vagy a kamera után.

Mi ezzel a baj?

Az alapvető gondot az okozza, hogy az Apple használati licenszdíjat is fizet a Qualcommnak minden eladott iPhone után a chipek árán felül, de az összeg alapja az eladott iPhone teljes értéke. Az Apple azt szeretné, hogy a licenszdíj összegét a Qualcomm komponense, ne pedig a készülék egésze alapján számítsák.

Az Apple januári perében azt is említette, hogy a chipgyártó visszaélt monopolhelyzetével az elmúlt években, és megakadályozta, hogy másik beszállítót válasszanak. Április 10-én megérkezett a chipgyártó válasza: elutasítják az Apple által említett vádakat, és meghatározatlan összegű kártérítésre tartanak igényt.

A 139 oldalas kérvényben sok minden elhangzik: szerződésszegések, a Qualcomm szerint az Apple nem használja ki chipjeik valódi teljesítményét, és félrevezetően képviselik termékeiket.Állításuk szerint az Apple azt is megtiltotta, hogy nyilvánosan közzé tegyenek összehasonlításokat az Intel és a Qualcomm modemekkel működő iPhone-ok teljesítménykülönbségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik