Mobil

Haldokolnak az iPhone 7 Plus kamerái

Éj fekete előnézet, pszichedelikus színekben pompázó képek kíséretében szenderül jobblétre a csúcsmobil kiemelt extrája.

Az iPhone 7 Plus egyik csodája a dupla kamera, melynek portré módja olyan képek elkészítését teszi lehetővé, amik vetekednek a profi fotósokéval (vagy legalábbis elsőre olyanoknak tűnnek). Ám nagyon úgy látszik, hogy homok került a gépezetbe, mert néhány felhasználó azt tapasztalta, hogy a kamera fogta magát, és bemondta az unalmast.

Megnyitottam a kamera alkalmazását, de csak egy fekete előnézeti képpel találkoztam, és bár néha tudtam fotót készíteni, a kapott kép zöld és lila színekben pompázott. Sőt, egyszer olyan is volt, hogy a kijelzőn megjelent egy felirat, miszerint vészhelyzet van, mert az iPhone-nak le kell hűlnie, holott a készülék egyáltalán nem volt meleg

– olvasható a Redditen a teryakiwok nevű felhasználó keserű élménye. Az Ubergizmo szerint nem szoftveres problémáról van szó, így az biztos, hogy egyszerű javítással nem orvosolható a probléma, tehát az egyetlen lehetőség a csere. Ezt egyébként az előbb említett felhasználó is leírta, aki elvégezte a gyári beállítások visszaállítását is, de nem segített.

iphone-dual-camera

Ezt követően talált néhány másik embert, akik hasonló bajokkal küzdöttek, és nekik az Apple már cserélte a telefonjaikat, “hardveres hiba” miatt, de azt nem tudni, hogy konkrétan mi a probléma, a gyártó pedig még semmilyen hivatalos állásfoglalást nem adott ki.

Tekintve azonban, hogy nem tömeges a pórul járt felhasználók száma, így csupán elszigetelt esetekről beszélhetünk, és attól függetlenül, hogy mégiscsak prémiumkategóriás termékről van szó, nem feltétlen lehet ekézni az Apple-t, hogy na, neki sem jött össze az aktuális csúcsmobil.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik