Mobil

Végre meg lehet venni az új Apple füleseket

Ha nehezen is, de megérkezhet az elektromos fogkefe fejére emlékeztető AirPods.

Az Apple még szeptemberben mutatta be az iPhone 7-hez szánt fülhallgatót, ami az AirPods nevet viseli, és eredetileg úgy volt, hogy októberben kerül a boltokba, ám a dátum többször is csúszott, köszönhetően mindenféle technikai jellegű akadálynak.
Ám a várakozásnak immár vége, mert az AirPods megrendelhető a cég online boltján keresztül. Ahogy sejthető is volt, az árából akár már normális telefont is lehetne venni, hiszen a kiegészítő 159 dollárért kerülhet a birtokunkba, ami 47 000 forint körül van, és ez bizony nem kevés, ám mivel a telefonon nincs hagyományos jack csatlakozó, így vagy ez, vagy valamilyen trükkös (és gyakran kényelmetlen) átalakító.

Az Apple sajtóközleménye szerint az Airpods a jövő héten érkezhet meg a boltokba, ám arra is rámutat, hogy csupán limitált darabszámban lesz elérhető a kezdetekkor, és ez megmagyarázza azt is, hogy miért lett az októberre ígért megjelenésből december. Egyebekben az Apple azt tanácsolja mindenkinek, hogy mielőtt elindul a boltba, csekkolja online az adott értékesítőnél a készleteket.

apple-airpods-02

Csak egy kis késés

Korábban az Apple azt mondta, hogy “csak egy kis idő kell” ahhoz, hogy az AirPods a felhasználókhoz kerüljön, viszont azt nem lehetett tudni, hogy mi okozza a késlekedést. Kezdetben olyan hírek voltak, hogy technikai problémák merültek fel a Bluetooth kapcsolattal, és azzal, hogy mindkét fülhallgató veszi a jelet, ám később kiderült, ez nem igaz.

Sokkal inkább arról van szó, hogy egyszerűen több időt vesz igénybe az AirPods legyártása a kellő mennyiségben, mint ahogyan azt korábban bárki gondolta volna, és ez okozza a csúszást. Ellenben ha egyszer megjelenik, akkor már nem csupán iPhone-nal lehet használni, ám Tim Cook szerint az élmény csak úgy teljes, ha almát az almával párosítunk. Az pedig csak egy jótékony tanács, hogy ha valaki ilyesmit venne, applikáljon rá valami nyak köré tekerhető madzagot, vagy bármit, ami segít az ellen, amikor mondjuk egy csatornafedél fölött állunk, és a semmivel nem rögzített drága kütyü kicsúszik a fülünkből. Erre ugyanis nem igazán gondoltak az Apple dizájnerei.

Forrás: ubergizmo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik