Mobil

Internet nélkül nem fut majd a mobilos Mario játék

Köszönd a kalózoknak: WiFi vagy mobilnet nélkül hiába indítjuk majd el az iPhone-os Nintendo játékot.

Az Apple az iPhone 7 duó bejelentésekor rángatta le a leplet arról, hogy szövetségre lép a Nintendóval: akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a japán cég, amely eddig nem igazán merészkedett át hivatalosan mobilos platformokra, iOS alá ad majd ki valamit. Aztán kiderült az is, hogy ez a valami egy teljesen új Mario játék lesz, amelyet úgy írtak át, hogy a vezérlése könnyű legyen érintőkijelzőn.

A Super Mario Run lényege, hogy az ikonikus vízvezetékszerelő automatikusan fut majd, nekünk csak a megfelelő pillanatban kell reagálnunk a felbukkanó akadályokra és ellenségekre.

Most azonban kiderült, hogy a játéknak lesz egy érdekes és kissé idegesítő szokása: internetkapcsolat nélkül nem indul el. Ezt azért vezették be, mert a Super Mario Run nem az ingyenesen letölthető, aztán játékon belül mikrotranzakciós modellel fizettetős megoldás lesz, hanem a letöltésért kell fizetni (10 dollárt, tehát nagyjából 3000 forintot). Ez önmagában még jó dolog, mert így nem villognak majd a képünkbe reklámok, valamint a különféle segédleteket és extrákat pénzért kínáló ablakok. Viszont ettől ugyebár vérszemet kapnak majd a kalózok, akik feltört verziókat készítenek majd, amik ingyen elérhetők különféle warez-oldalakon.

Ahogy a Nintendo játékokért felelős vezetője, Shigeru Myamoto egy interjúban elmondta, a játék azért néz fel folyamatosan az internetre, hogy visszaigazolja a legális használatot. Tehát a kalózverziók elvben nem fognak működni. Ráadásul a folyamatosan érkező új tartalmak és frissítések a tört változatokhoz nem, vagy csak későn jutnak el, így viszont azok, akik tényleg megvették az iPhone-os Mario kalandot, azonnal megkapnak minden újdonságot.

Ezen felül a Super Mario Run három különböző játékmódja (melyek között egyedül és másokkal közösen játszható is lesz) megnehezítené azt, hogy egyes részeket offline, másokat pedig időszakosan netre csatlakozva lehessen kezelni. Így az egyszerűség és a biztonság miatt folyamatosan kell majd a mobilnetes vagy WiFi-kapcsolat. Jó kérdés, mennyire veti majd ez vissza a játékosok vásárlási kedvét, ez a december 18-ra tervezett indulás után hamar kiderül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik