Mobil

A Meizu gyönyörű mobilja mindenkit a helyére tesz

A Pro 6 Plus mindenben hozza a Galaxy S 7 tudását, de annál jelentősebben olcsóbb.

A OnePlus után nem sokkal a másik feltörekvő (értsd: iszonyú sebességgel fejlődő) kínai gyártó is frissítette a csúcskészülékét. A Meizu Magyarországon is jól ismert márka, mi is beszéltünk már róla, bár akkor főleg arról volt szó, hogy mennyire koppintja a Samsungot és az Apple-t.

A most bejelentett csúcsmodell, a Pro 6 Plus egy kicsit visszavett, a várt hajlított kijelző nem jelent meg a széleken és így máris egy sokkal egyedibb mobil született.

Hasonló lépésről van szó, mint a OnePlus 3T esetében, de a Meizu telefonja még jobban összevethető a Samsung Galaxy S7 szériájának fejlődésével. Illetve annak elakadásával. A koreaiak ugyanis nem adtak ki „Plus” verziót belőle, így maradt az 5,1-5,5 colos kínálat, az űrt pedig a Note 7-nek kellett volna betölteni, de annak tudjuk, mi lett a vége.

meizu_pro6_plus

De nem is a Samsungról szól ez a cikk, hanem a Meizuról, aki boldogan piacra masírozott a Pro 6 Plus-szal, ami egy 5,7 colos, QHD felbontású, Super AMOLED kijelzőt kapott. A panel 430nit fényerővel bír, plusz van benne egy 3D Press nevű funkció, ami leginkább az Apple Force Touch megoldására hasonlít.

A kütyü ugyanazt a chipsetet kapta, mint a Galaxy S7 és S7 edge. Az Exynos 8890 két verzióban – 64, illetve 128 GB – érkezik, amelyek közül a nagyobb kapacitású magasabb órajelen ketyeg (2, kontra 2,3 GHZ). Mindkét verzióba 4 GB RAM került.

meizu_pro6_plus_1

A hátlapon egy 12 megapixeles, Sony lencsét használó kamera figyel, ami hagyján, hogy optikai stabilizátorral rendelkezik (azaz hatékonyan szűri a kéz remegését), de körülötte egy 10 (!) LED-ből álló vakugyűrű található, ami nem éppen szokványos a mostani felhozatalban – még a drágább telefonoknál sem.

Érdemes még szót ejteni az mTouch nevű ujjlenyomat-olvasóról, ami 0,15 század másodperc alatt ismeri fel a tulajdonost, plusz egyben pulzusmérőként is funkcionál. Az akku 3400 mAh-s (ez a QHD panelhez talán egy kicsit sovány), alul egy Type-C USB található, ami tudja a gyorstöltést is kezelni.

És most jön a lényeg: ahogy ezeknél a gyártóknál szokás, a Pro 6 Plus nem lesz drága, bár egyelőre a kínai árból tudunk csak kiindulni. A 128 gigás, azaz a drágábbik modell átszámítva 450 euró lesz, ami 139 ezer forintnak felel meg. Várjuk tárt karokkal és nagy erőkkel!

Ha már annyit beszéltünk a kínai gyártók elsöprő erejéről, álljon itt egy ábra, ami a Kínában legtöbb okostelefont eladó cégek eredményeit mutatja 2016 második negyedévében. A legmeglepőbb ebben az, hogy a Samsung nincs a top 5-ben (ahogy a Meizu sem egyébként) és egyedül az Apple tartja még magát nem kínai szereplőként. Az Oppo és a Vivo épp felszálló ágban, a Huawei pedig visszafogottan ugyan, de növekszik.

kina_okostelefon_piac

Ajánlott videó

Olvasói sztorik