Mobil

Imádnánk, ha ilyen lenne az iPhone 8

A csinos elképzelés szerint az iPhone 8 üveg testbe költözne, és még a rá leginkább jellemző gombot is elhagyná.

Megszokott dolog, hogy a csúcsmobilok esetében már jóval a megjelenésük előtt mindenféle koncepciók látnak napvilágot, melyek némelyike hátborzongatóan földtől elrugaszkodott, ugyanakkor több olyan is van, amire azt szoktuk mondani, hogy tulajdonképpen szívesen látnánk a valóságban.

Habár az iPhone 8 még odébb van, de azért a koncepciók már most utat törtek maguknak vele kapcsolatban, és rögtön itt egy olyan, ami igazából egyáltalán nem mutat semmi extrát, vagy olyat, ami technikailag még nem kivitelezhető. De inkább nézzük:

Mit is látunk valójában?

Csupa olyat, amit pletykál az internet népe, így például elöl és hátul üveg a borítás, a kijelző széle enyhén hajlított, a váz alumínium, és sokkal vékonyabb, mint a korábbi generációk. Azon pedig talán senki nem lepődik meg, hogy nincs rajta 3,5 mm-es csatlakozó.

Azt is láthatjuk, hogy a Jet Black nevű fekete szín igazán jól áll az egyébként sem gagyi hatást keltő telefonnak, ami ebben a koncepcióban kamerából is valamivel szélesebb egységet kapott, mint korábban.

Ugyanakkor egyértelműen vannak buktatói is ennek a képzelgésnek, hiszen egy csupa üveg telefon alighanem több odafigyelést igényel, ha hosszabb ideig kívánjuk megőrizni sértetlenségét, ráadásul hajlamosak a kissé lejtős felületeken maguktól elmozdulni. Oké, lehet rá venni tokot 15 dollárért, de ha már van egy csinos eszközünk, akkor miért rejtegetnénk?

Mások hogy képzelik?

Értelemszerűen nem ez az egyetlen iPhone 8 koncepció a világban, ezért alant láthattok még néhány elképzelést, melyek mind egy kicsit más gondolatmenet mentén indultak neki a témának.

iphone-8-concept iphone-8-concept2 iphone-8-concept3 iphone-8-concept4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik