Mobil

A OnePlus új mobiljának megint nem lehet majd ellenállni

A 3T elnevezésű modell megjelenése még nem hivatalos, de egészen biztos.

A OnePlus pár év alatt elérte azt, hogy nemcsak Kínában, hanem Európában, sőt az USA-ban is tényezővé váljon. A magyar vásárlók is egyre gyakrabban nyomnak rá a cég harmadik mobilja melletti megvásárolom gombra, hiszen 130 ezer forintért egy jó minőségű, szinte mindent tudó, igényes telefonhoz juthatnak hozzá.

Idén is dupláznak

A gyártó eddig három fő típust, illetve egy X jellel ellátott, olcsóbb, kerámia bevonatos telefont jelentetett meg, azaz nagyjából tartotta az évenkénti modellváltást. A OnePlus 3 idén júniusban mutatkozott be, most pedig nagyon úgy fest, hogy jön egy új verzió, ami azonban pont, hogy nem fékezett habzású, olcsóbb variáns lesz, hanem egy erősebb darab.

A Qualcomm és maga a OnePlus is a november 15-i dátumra utalgat, amiből az következik, hogy egyrészt ekkor jelenik meg a félvezető gyártó új, Snapdragon 821 jelű chipsete és nagy valószínűséggel a OnePlus 3T is, ami már ezt a SoC-t kapja meg.

Erősebb lesz, és tovább is bírja

A piacra kerülés időpontja még kérdéses, hiszen pár napon belül valószínűleg a bejelentésre kerül sor, a forgalmazás pedig talán az év vége felé indul el. Egyelőre ennél több információval nem rendelkezünk, illetve ami van, az csak találgatás, és tippelgetés.

Ezek arról szólnak, hogy az új OnePlus 3T

  • 80 dollárral lesz drágább, azaz 479 USD-be fog kerülni,
  • megkapja a Snapdragon 821-et (mondjuk ez már tény),
  • a 16 megapixeles kamera a Sony IMX398 szenzort használja majd,
  • egy nagyobb, 3300 mAh-s akkut kap,
  • lesz 128 GB-os verzió,
  • már a legújabb Androiddal (Nougat, 7.0) érkezik.

Mivel a jelenleg elérhető OnePlus 3 130 ezer forintba kerül, ha Magyarországról rendeli az ember, így az új kiadás várhatóan 150-160 ezer Ft körül alakul majd, ami még mindig kifejezetten jó vétel lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik