Mobil

Sokkal könnyebb lesz Androidot használni az autóban

Mostantól már nem csak a beépített rendszereken fog működni az Android Auto.

Pár éve az Apple és a Google nagy erőkkel azon van, hogy a kedvenc (vagy éppen utált) mobilos oprendszerünket vezetés közben is használhassuk. A Car Play, illetve Android Auto megoldások közös vonása, hogy az autó beépített képernyőjét, rendszerét használják, ezért erre csak a legújabb modellek voltak felkészítve.

Androidot minden autóba – nagyjából

Mivel az emberek többsége nem nagyon engedhet meg magának egy új verdát, ezért a Google úgy döntött, hogy innentől minden kocsiban használható lesz az alkalmazás, ami persze enyhe csúsztatás, hiszen arról van szó, hogy a szoftver már a mobil saját kijelzőjén is futtatható lesz.A funkciók ugyanazok, mint eddig, azaz a sofőr egy egyszerűsített Androidot kap útközben, ami csak azokat az infókat mutatja ki, amire vezetés közben szükség lehet. Ilyen a navigáció, a zenelejátszó, illetve az alap kommunikációs csatornák (hívás, üzenetek).

android_auto

Amellett, hogy ezek elfedik a rendszer többi részét, azaz menetközben nem esik be egyetlen Messenger, vagy Viber üzenet sem, az is megoldott, hogy hangutasításokkal lehessen vezérelni a főbb funkciókat. Itt megint eldörgölhetünk egy könnycseppet, hiszen a magyar nyelv sorsa továbbra is meglehetősen mostoha, így ez azoknak lesz érdekes, akik angolul legalább alapszinten beszélnek.

Barkácsmódszerrel, de mi is telepíthetjük

Az Android Auto 2.0-s verziója a fenti újdonságokon kívül azt is lehetővé teszi, hogy amint Bluetooth kapcsolatot épít fel a mobil, az alkalmazás automatikusan elindul. Ez tipikusan az a forgatókönyv, amikor az ember beül az autóba, a telefon pedig kapcsolódik a kocsi BT egységéhez, vagy más kihangosító berendezéshez.

android_auto_02

A szoftver eddig több mint 50 autógyártó 200 modellében volt használható, ez a szám azonban most drasztikusan meg fog nőni, hiszen mindössze egy Android 5.0-s rendszernél újabb verziójú készülékre van szükség. A magyar felhasználóknak üröm az örömben, hogy az alkalmazás hazánkban hivatalosan még nem elérhető, de aki kipróbálná, annak ezt a fájlt kell letöltenie, majd telepítenie a mobiljára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik