Mobil

Csúszik az Apple AirPods fülhallgatók megjelenése

24.hu
24.hu

2016. 10. 29. 14:00

Egy csomóan megvennék, de várniuk kell rá. Az Apple azt mondja, nem akar félkész terméket kiadni.

Korábban úgy lehetett tudni, hogy a szeptember elején, az iPhone 7-tel együtt bemutatott vezeték nélkül füles valamikor októberben érkezik, ám mivel a hónapnak hétfőn vége, és az AirPods közel sincs a boltokhoz, talán senkit nem ér meglepetéskén, hogy a megjelenés csúszik.

A korai érdeklődés szinte már hihetetlen. Ám nem hisszük, hogy azelőtt kell kiadni egy terméket, hogy az készen lenne. Szükségünk van még egy kis időre, mielőtt az AirPods készen áll arra, hogy a vásárlóinkhoz kerüljön

– nyilatkozta az Apple szóvivője a TechCrunch-nak. Azt azonban nem árulta el, hogy a késlekedésnek szoftveres, vagy hardveres okai vannak, és bár a sajtó egyes képviselői már kipróbálhatták, és nagyon elégedettek voltak az elő szériás darabokkal, azt azért ők is elmondták, hogy akadnak még javítani való bakik.

A TechCrunch úgy tapasztalta, hogy mindkét területen, tehát hardveresen és szoftveresen is van még némi csiszolgatni való, ugyanakkor Eduardo Ramos például fizikai jellegű problémákról számolt be a tapasztalatai alapján. Egyszóval most nincs más teendő, mint várni.

Ugyanakkor azt érdemes felemlíteni, hogy oly sok más Apple és iPhone kiegészítővel ellentétben, az AirPods nem olyan finnyás, mint a család bármely más tagja, így hajlamos olyan eszközökkel is együttműködni, melyek messzebb estek, mint az alma a fájától. Ahogy korábban is írtuk,
az AirPods simán üzemel nem Apple termékekkel is, azaz normál Bluetooth headset módjára tulajdonképpen kiválóan használható almátlan eszközökkel is.

A fülessel kapcsolatban egyébként a Merril Lynch valamikor szeptemberben végzett egy ezerfős felmérést, és akkor az jött ki, hogy 12 százalék mindenképpen meg fogja vásárolni, és bár 1000 fő messze nem nevezhető reprezentatív számnak az Egyesült Államok lakosságát tekintve, de azért ad némi metszetet arról, hogy mennyire várják az emberek az AirPods megjelenését.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.