Mobil

A Samsung házon belül tesztelte a Note 7 akkukat

A Samsung laborjában mindent rendben találtak, ott nem robbant fel semmi. Nem úgy, mint a vásárlóknál.

A legtöbb cég külsősöket foglalkoztat az eszközökbe kerülő akkumulátorok tesztelésére, ám a Wall Street Journal értesülései szerint a Samsung a Galaxy Note 7 esetében nem így járt el, hanem házon belül oldotta meg a feladatot. A tengerentúlon csak úgy lehet piacra dobni vezeték nélküli telefont, hogy előtte valamelyik akkreditált labor elvégezte azokat a teszteket, melyeket az Institute of Electrical and Electronics Engineers előír.
Habár erre alkalmas, a CTIA által tanúsított laborból 28 van az Egyesült Államokban, egyedüliként a Samsung rendelkezik sajáttal.Ugyanakkor ez még önmagában nem elégséges feltétel ahhoz, hogy bárki kezében fáklyává, vagy görögtűzzé változzon a Galaxy Note 7, ráadásul más iparágakban is bevett dolog, hogy az anyacég termékeit egy csoporton belüli leányvállalat vizsgálja (például az útépítésben). Hozzá kell tenni, hogy a Motorola és a Microsofthoz tartozó Nokia is rendelkezik saját laborral, de állítólag ezek éppen a végstádiumban működnek, és hamarosan lakat kerül rájuk.

Minden rendben volt

A Samsung szóvivője szerint a CTIA-tanúsítással rendelkező saját laboratóriumuk annak rendje és módja szerint elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és semmi rendelleneset nem tapasztaltak, tehát megállapították, hogy a Note 7 a kritikus pillanatokban (beszélgetések, töltés) megfelelően teljesít. Ettől függetlenül amint befutottak a visszajelzések a felrobbanó, lángra lobbanó készülékekről, a koreai cég elrendelte a cserét, és a szóvivő szerint megkezdődtek a szükséges vizsgálatok is. Jelenleg ott tart a dolog, hogy senki sem tudja, mi lehet a probléma. A Samsung úgy nyilatkozott, hogy

éjjel-nappal dolgozunk a hiba azonosításán,

de ez már inkább csak amolyan tűzoltás, mert a vásárlók jelentős része csalódásnak éli meg az eseményeket, és az a tény, hogy ismét Samsung Galaxy S7 és S7 Edge reklámokat láthatunk a tévében, egyértelműen jelzik, hogy már maga a gyártó sem bízik abban, hogy a Note 7 visszatérhet a piacra. Aki pedig eddig még nem tette meg, azonnal vigye vissza a saját eszközét, és nézzen helyette valami mást, mi ebben is segítünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik