Mobil

Már te is cseveghetsz titokban a Messengerrel

Habár nem minden felhasználó tud róla, de az egyik legkomolyabb óhaja az, hogy biztonságban tudja az internetes tevékenységeit, legyen az banki tranzakció, céges vagy magánlevelezés, pornó megtekintése, illetve chat az ismerősökkel, barátokkal, vagy akár “több-mint-barátokkal”. Miután a WhatsApp elkészítette a világ legnagyobb, titkosított csevegőjét, várható volt, hogy az anyacég, tehát a Facebook sem ül tétlenül, így hát immár a Messengeren keresztül is üzengethetünk egymásnak úgy, hogy annak bármilyen nyomát csakis a küldő és a fogadó láthatja.

A Facebook szóvivője azt nyilatkozta a Wirednek, hogy az elmúlt időszakban keményen dolgoztak azon, hogy a 900 millió felhasználó mindegyike biztonságban tudhassa a csevegéseit, és az opt-in megoldással mostantól lehetőség nyílik arra, hogy a küldőn és a fogadón kívül tényleg senki ne tudjon beleolvasni az üzenetekbe. És a “senki” ebben az esetben azt jelenti, hogy még maga a Facebook, sőt, a bűnüldöző szervek sem (és most akkor ide halkan bedobjuk azért a terrorizmus szót). A közösségi oldal üzemeltetői szerint a csevegések eddig is biztonságban voltak, de a Secret Conversation segítségével megvalósul a két eszköz közti titkosítás.

messenger

Habár a cég a frissítés leírásában nem szerepelteti explicit módon a titkosítás lehetőségét, mégis bárki, aki él az update lehetőségével, találni fog a jobb felső sarokban lévő “Új üzenet küldése” lehetőségnél egy olyat is, hogy “titkosítás”. Sőt, a Snapchat jellegű lejárati idő is beállítható, 5 másodperctől kezdve, akár egynaposra is, de mindezt csakis akkor, ha frissítettük az alkalmazást. Azt azonban mindenkinek érdemes tudni, hogy a titkosítás csak manuálisan kapcsolható be, automatikusan nem élesedik, aminek leginkább az az oka, hogy a Facebook így szeretné elkerülni a jogi problémákat.

A Secret Conversation azt a Signal titkosító rendszert használja, amit az ezzel foglalkozó közösségek is nagyon kedvelnek, és az Open Whisper Systems fejlesztette a saját, Signal névre hallgató alkalmazásához, de azóta eléggé elterjedt, és sokan építették be a saját termékükbe. A legfontosabb tulajdonsága az, hogy ha egy harmadik fél valamilyen módon “lehallgatja” a beszélgetésünket, akkor is csak egy szmára értelmezhetetlen adathalmazt kap majd, és egy szót sem tud kisilabizálni belőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik