Mobil

Robbannak a Galaxy Note 7 mobilok, leáll a forgalmazás

Eléggé rosszkor jött a hír, hogy töltés közben veszélyessé válhatnak az óriástelefonok, de legalább a Samsung példásan reagált.

Néhány napja már megjelentek a nemzetközi sajtóban olyan esetek leírásai, amelyekben a nemrég megjelent Samsung Galaxy Note 7 telefonok egyik nem várt veszélyére figyelmeztetnek. A történetek arról szóltak, hogy a mobilok akkumulátorai töltés közben túlságosan felforrósodtak, és gyakorlatilag felrobbantak, ennek következtében pedig megolvadt, vagy szabályosan leégett az egész készülék.

Az ügyfelek szerencséjére, ám saját kárára a Samsung viszont példásan reagált az esetek sűrűségére, és közleményben jelentette be, hogy elhalasztják a készülékek kiszállítását, hogy további teszteket végezhessenek el a telefonokon. A közönség reakciója kifejezetten pozitív, sokan úgy vélik, a koreai gyártó akár el is tusolhatta volna az ügyet, egyenként visszahívva, vagy kicserélve az érintett modelleket, de ehelyett a legbiztonságosabb megoldás, a kiszállítás ideiglenes leállítása mellett döntöttek.

note-7-felrobbant-001

Még viszonylag jókor történt mindez, hiszen még csak mostanában kezdődött a frissen bejelentett mobil erőgép szállítása, ezért nem kell egy már milliószám eladott készletet a felhasználóktól visszahívni. Viszont az időzítés más szempontból kifejezetten rossz, a gyors reakció csak erkölcsileg jó a Samsungnak, hiszen a nagy rivális Apple épp a napokban, szeptember 7-én jelenti be a legújabb generációs iPhone-t, amelyet a kora nyári Note 7 bejelentéssel és a viszonylag gyors szállítással a dél-koreai vállalat igyekezett volna beelőzni.

Marketing-oldalról viszont tényleg jól is kijöhet a dologból a Samsung, hiszen az Apple például már belefutott hasonló esetekbe, és semmit sem reagált. Nemrég például csoportos jogi keresetet nyújtottak be károsult felhasználók nevében az Apple ellen azért, mert az iPhone 6-os készülékek túl gyorsan mennek tönkre, a gyártó azonban nem kezeli megfelelően a hibát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik