Mobil

A Samsung végleg leszámolna a lapos kijelzővel

A lapos már nem divat. Legalábbis a felső kategóriás termékeknél nem.

Úgy van ez, hogy ami először még egyedi, az idővel elterjed, és lassan kiszorítja azt, amit korábban ismertünk, de ez már számtalanszor előfordult a történelemben, és nem csak a mobiltelefonok piacán, hanem sok egyéb területen is. Meglepő hát, ha a Samsung is úgy döntött, hogy ami kétszer már bevált, és tetszett a népeknek, az mostantól nem külön kivitel, hanem a kínálat egyetlen választható darabját képezi?

A dolgok jelenlegi állása szerint a koreai gyártó a csúcskategóriában, tehát a Galaxy S-nél száműzné a lapos kijelzőt, és mostantól csakis az íveltet (népies nevén: Edge) tartaná meg. Sőt, bár a mobilkütyük világában megszokott dolog, hogy a neten keringő információt 97,5 százaléka csak pletyka, ezúttal nem erről van szó, ugyanis mindezt nem más közölte, mint Dong-jin Koh, a Samsung mobilos vezére. Ő meg már csak nem füllent, főleg nem ilyen komoly dologban, mint a hajlított kijelző.

Samsung Galaxy S7 Edge review (17)-1200-80

“A Samsung úgy döntött, hogy a szélein hajlított kijelző a Galaxy S okostelefonok egyértelmű azonosítója lehet, amennyiben a cég a vásárlói számára eltérő felhasználói élményt tud nyújtani a szoftverek és a felhasználóbarát funkciók terén”, mondta Koh egy interjúban. Innentől kezdve tehát nem kérdés, hogy az elkövetkezendő zászlóshajók esetében már hiába várnánk a hagyományos modelleket, helyettük csak a lekerekített kivitelek érkeznek, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, de a többség szerint jól néznek ki.

Ám a néhány fanyalgó mit sem változtat azon a tényen, hogy a Galaxy S6 és S7 edge sokkal népszerűbb volt, mint hagyományos, lapos kijelzős testvére, és a mondás szerint is úgy van, hogy “ha egy üzlet egyszer beindul…”, tehát érthető, ha a Samsung arra kíván haladni, amerre a fogyasztói igények tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik